Szövetség

A világ meghökkentő. Születhet a semmiből. Wakan Tanka szavára. Egy pillanat alatt eltörölheti tűz vagy özönvíz. Wakan Tanka szavára. Aztán újra megszülethet. Egy teknősbéka hátán. Ha Wakan Tanka úgy akarja. De az a sok meghökkentő dolog, ami a Teknős-sziget (a fehérek nevén „Amerika”) utolsó háromszáz évében történt, aligha Wakan Tanka akaratából történt. Óriás kenun fehér emberek jönnek indiánokat ölni. De legalább annyira egymást is ölni. Meg az ember (vagyis a valódi, sziú ember, a vicsása) legjobb testvérét, a bölényt. És a fehérek építettek akkora tábort, melynek egyetlen toronyházában elférne az egész sziú nemzet, a fehérek a földből fekete mézet szívnak, fekete követ bányásznak, és háborút indítanak ezekért. Miközben semmibe veszik a szent, gyógyító pipakövet. A fehér elhagyja szüleit, feleségét, törzsét. A földet feldarabolja, megcímkézi, és kijelenti, hogy az övé. És bünteti, aki átlép a szúrós dróton. A fehér magas épületeket emel a prérin. Silókat és templomokat. A templomokba nem Wakan Tankát látni megy, hanem hogy megbeszélje a többi fehérrel a gabonaárakat. Ez mind meghökkentő. De Őrült Szarvasnak az a legmeghökkentőbb, hogy most egy asztalnál ül két ősellenséggel, két wasicuval, vagyis fehérrel. Az egyik Butcher lovag, a munkásvezér. A másik Brad Washington, aki rabszolgaként kezdte, az uniós hadsereg lapátos katonájaként folytatta, majd útonálló lett belőle, végül vájár a sourtoni szénbányában. Ő persze fekete, de Őrült Szarvasnak fehér, fekete fehér. Aki még rosszabb a sima fehérnél. Több whiskey-t vedel, és sarkantyúval kínozza a lovat. Annyiban mégis valódi ember Washington, hogy több asszonyt tart.

A Lilly Opera House névvel büszkélkedő koszos sourtoni pub Butcher lovag javaslatára lett a találkozás helyszíne. A konspirátorok szeretik nyilvános helyen találkozva elterelni a konspirációról a gyanút. Noha Butcher szervezete, a Munka Nemes Lovagjai immár legálisan, bírósági bejegyzéssel működik, megszokta nagyon a titokzatoskodást, a szabadkőműves módit.

– Az országos nagymester áldását adta a dologra – mondja Butcher, és kortyol a whiskey-ből.

Washington felhúzza a szemét, mintha nem tetszene neki a dolog. Őrült Szarvas a szokásos szenvtelen indiánpofával ül tovább. „Borzalmas, mit el kell viselnie a normális embernek” – ez van Butcher fejében, és kedve lenne lefújni az egész akciót, Washingtont visszazavarni az ültetvényre, Őrült Szarvast meg a rezervátumba, amikor megjelenik Cheng, a kordéját húzó kínai ószeres.

– Összejátszik a trentoni ószeressel – mondja Washington. – Amit a ferde szeműek Trentonban lopnak, itt terítik, az itteni szajrét meg Trentonban.

– Cheng testvére, a sánta Cheng – szólal meg először Őrült Szarvas – a kifőzdéjében emberhúst tesz a raguba. Kiássa a frissen akasztottakat…

– Emberhúst az indiánok is esznek – mondja már felderülve Butcher.

– Esznek. De csak az irokézek. Meg az odzsibvék. És tán a csejenek. A sziúk, a nagy sziú nemzet fiai soha.

– A kínaiak megeszik a patkányt, a skorpiót – teszi hozzá Washington –, hát egyék az emberi hullát is. Azokért már nem kár. De a kínaiak a nők méhéből kioperáltatják a magzatot, megszárítják, megőrlik, és azt adják a férfiaknak, ha bénák az ágyban.

– A kínai pusztítja a bölényt – panaszolja Őrült Szarvas, és ő ezt jól tudja, hisz nem egyszer kapott a kínaiaktól megbízást bölényhús beszerzésére.

– A kínai az emberiség pestise – összegez Butcher –, veszedelem a bölényre, a nőkre, a kereskedelemre, az iparra, de a legnagyobb veszedelem a dolgozó fehér emberre.

– És a dolgozó feketékre! – egészíti ki gyorsan Washington.

– Ja, igen, azokra is.

A Munka Nemes Lovagjai szilárd ideológiai alapokon állnak. Átvették az Első Internacionálétól a kíméletlen tőkeellenességet, de eltolva a profit progresszív elosztásának irányába: a gyáros, bányatulajdonos, nagykereskedő megtarthatja vállalkozását, ha a nyereségének nagyobbik részét elosztja az alkalmazottai között. Ennek segítésére a lovagok nyugdíjintézetet és egészségpénztárt hoztak létre. A másik ideológiai alap a Ku-Klux-Klan továbbfejlesztett rasszizmusa. Mert a fekete munkás a nagy felszabadítás óta is kevesebbet keres a gyárban, mint a fehér, ez be van számolva, de hogy a sárgák éhbérért is mindent elvállalnak, az lerontja a fehérek fizetését. Még a feketék fizetését is. Fontos feladatok állnak a lovagok előtt: eltörölni a gyermekmunkát, a férfiakéval megegyező bérezést kikövetelni a nőknek, akár még szavazati jogot is adni nekik, de a legfontosabb: kiseprűzni az országból a sárgákat. Mind egy szálig!

A kínaiak elleni küzdelem isteni jogon is folyik, hisz állítólag a Biblia is ír a sárga veszedelemről. Meg Nostradamus. Állítólag. És a harcnak vannak már úttörői. Például a drága vérbíró, Roy Bean, aki szerint a büntető törvénykönyv csak az emberek ellen elkövetett bűnöket szankcionálja, a kínaiakról semmit nem ír. Vagy Oswald Righteous, az ihletett prédikátor-sheriff-kongresszusi képviselő, aki törvényjavaslatot nyújtott be: a kínai üzletekre vessenek ki húsz százalék különadót, és tiltsák meg a tulajdonosoknak, hogy fehérek előtt pálcikával egyenek.

De úgy alapvetően a szövetségi liberális bagázs óvakodik fellépni az amerikai nemzet érdekében, megvették őket az idegenszívűek. Ezért a lovagokra és a helyi páholyokra hárul ez a feladat.

Délelőtt tíz óra. A Sourton Coalmine Ltd. egyes tárnájánál műszakváltás. A csepergő eső és a novemberi hideg prériszél azt a gondolatot ébreszti az emberben, hogy ilyenkor jó leszállni a hegy meleg gyomrába. Ennek ellenére senki nem állt még be a feljövők helyére. Aminek az is az oka, hogy a műszakból felszabadultak és a pubok idesereglett népe harcos botlóbálgatással állják el a főkaput. Gines palackokat nyújtanak egymásnak, megveregetik egymás vállát, köpdösnek, és harcos ír dalokra gyújtanak rá. Az angolellenességet még az óhazából hozták, itt most nincsenek angolok, mert akik angolnak érezték magukat, a függetlenségi háború után Kanadába távoztak, de az ellenszenv átalakítható a körülményekhez. Csak éppen úgy tűnik, nincs ellenség. Aztán mégis feltűnnek a kínaiak. Nyolcvanan, kettes sorban. Egyik kezükben lámpa, másikban edény és csésze. Mert a kínai javíthatatlan, nem bírja felfogni, hogy a munkásember kenyeret eszik és sört iszik. Ők rizset esznek és teát isznak. Ha nincs rizs, árpakását. Ha az sincs, kukoricakását. Ha nincs tea, isszák a forralt vizet. Csak ne azt csinálják, amit az amerikaiak!

O’Brian, a marhatolvajból lett szakszervezeti vezető feláll egy vödörre, és kihívóan megszólítja az érkezőket:

– Forduljatok vissza! Életbe lépett a sztrájk, ha lementek a bányába, sztrájktörők lesztek.

A kínaiak megállnak. Sugdosni kezdenek a macskanyelvükön. Nem jutnak dűlőre. Várják a sheriffet, akinek ötven dollárt fizettek külön a védelemért, de a sheriff a távolból figyeli őket távcsővel. Majd az események fogják eldönteni, mit csinál. O’Brian-­nek viszont nincs türelme várni, átvált egy patetikusan harcias tónusra:

– Sourton munkásai! És a világ összes szenvedő munkása! Amikor a mindenható Isten megteremtette a világot, nem volt még úr és szolga. De elbukott az ember, és bukásának lett a következménye a sok baj, fájdalom, éhezés és… – Itt elbizonytalanodik O’Brian, mert az nem lehet, hogy a kapitalista kizsákmányolásért egyformán legyen felelős minden ember, függetlenül attól, henye úr-e vagy dolgozó. – Évezredekig zsákmányolták ki az urak a munkásokat. A fáraók velük építtették a piramisokat, a földesurak és királyok adót vetettek ki még arra is, ha gyerekük született. De most már öntudatra ébredtek a proletárok, és készek lerázni láncaikat. Ehhez egység kell. Egység a követelésekben és a végrehajtásban. A végrehajtás pedig a megfelelő emberek parlamentbe küldése, és ha kell, a sztrájk. Az ellenfél a tőkésosztály. Meg a tőkések talpát nyaló képviselők. És legfőképp a munkásegység megbontói, a semmi kis bérért is elszegődők, a sztrájktörők. Vagyis a kínaiak. Testvérek, a kulik, izé… a kínaiak az emberiség szégyene. Szifilisszel fertőzik meg a lányokat a kuplerájban, így aztán a tisztességes munkás is elkapja a halálos kórt, szívják az ópiumot, aztán megbolondulnak és lövöldöznek. És csalnak a szerencsejátékokban. Látott már valaki olyat, hogy egy sárga vesztesként hagyja el a pókerasztalt? Nem hát! Mert a ferde szemük járását a fehér ember nem tudja kiismerni, jeleket adnak egymásnak. Testvérek, a kínaiak kulturális és morális hanyatlásba taszítják nemzetünket, és végpusztulásba a munkásosztályt! És…

De már nem tudja tovább mondani O’Brian, megindul a támadás.

Pár kínai elcsúszik, elbotlik futás közben, nekik levágják a hajfonatukat, belenyomják arcukat a rizsbe, aztán jön az ütleg.

Néhányan a főutca négy kínai üzeletének egyikébe menekülnek. Ami csapda, mert azonnal hasadnak a kirakatüvegek. Az egyik fehér munkás véres könyökkel üvölt föl, de a többiek félrelökik. Az ütlegeléssel együtt elkezdődik a harácsolás. Ziherájsztűk, gombok, képeslapok, ceruzák, szalagok, felvarrható bugyicsipkék, szivarfúrók, cigarettaszipkák, sótartók, papíresernyők és lendkerekes plüss medvebocsok tömege esik a fosztogatók zsákmányául.

A kínai negyedben az asszonyok már a ház előtt vagy az ablakban várják a férfiakat. Nincs sok magyarázkodás. Egy paplanhuzatba dobják, ami érték van. Azt a férj a hátára kapja, a hóna alá veszi a két gyermeket, ha azok kicsik, és rohannak északnak. Mert ott az erdő. Vagy mert ezer mérföldre ott van Kanada, ahol szintén lincselgetnek, de csak módjával.

A dorongos tömeg pedig már a lakóházakat fosztogatja. És bámulatos, milyen hamar felcsap az első láng. Igaz, a tűz mindig készen áll pusztítani, főleg a folyton teavizet forraló, rizset főző kínaiaknál, s ha nincs emberkéz, ami táplálja a tüzet és ami elfojtsa, a tűz szétnéz a házban eleség után.

Egy kínai itt is elesik. Levágják a copfos haját, levetkőztetik. Megbámulják az ágyékát, állítólag a kínaiaknak nagyon kicsi a férfiasságuk. De ennek nem kicsi. Mérgükben a támadói lefogják a férfit, és egyenként nyesegetni kezdik a kéz- és lábujjait.

Sourton városa azzal dicsekszik, hogy 1842-ben itt épült meg a Vadnyugat első vasútvonala. Ami igaz. Bár megszorításokkal. Mert nem gőzmozdony húzta a szerelvényt, hanem öszvérek. És a kis kocsikban nem embereket meg árukat, hanem szenet szállítottak a folyami kikötőbe. Valójában csillék voltak ezek. De akkor is! Síneken közlekedtek! Melyek még mindig megvannak, noha a külszíni szénfejtést régen befejezték. És persze megvan a vasúti töltés is. Szerencse, hogy nem bontották le, mert így most innen figyelheti Butcher lovag, Washington meg Őrült Szarvas a menekülő kínaiakat.

S ha élvezet, legyen élvezet! Butcher lövöldözni kezd. Először csak a levegőbe. Aztán a mozgó emberi célpontokra. A 14 lövetű Winchester 1873-as olyan, mint egy varázspálca. Köhög egyet, mire egy kínai férfi feldobja magát a levegőbe, majd a combját fogva jajgatni kezd. Egy másik meg bukfenceket kezd hányni, és a végén nem áll fel, csak remeg a földön fekve. Butcher lő, lő és újratölt. És megint lő. S akkor valami egészen különös érzés keríti hatalmába. Hogy nincs egyedül. Társakkal jött ide, akik segítenek neki elvégezni a nagy feladatot. Mert feketék és indiánok is vannak a bányamunkások között, akiket csak úgy lehetett megnyerni a nagy ügynek, ha képviselve érzik magukat az irányítók között. Butcher hálás ezért Washingtonnak meg Őrült Szarvasnak. És Butcher most olyat tesz, amit még soha. Amiért tizenöt évvel ezelőtt még felakasztották volna. Kihúzza pisztolytartójából a 6 lövetű Peacemaker coltját, és átnyújtja Washingtonnak. A fekete szemében pedig megjelenik egy könnycsepp. A rabszolgaság idején, ha feketénél pisztolyt találtak, egy hétre gúzsba kötötték, és csak napi egy bögre vizet kapott. Meg nem ölték, mivel az úrnak szüksége volt az ingyenmunkára. A rabszolgák felszabadítása után a helyzet megváltozott, törvényt hoztak a feketék fegyverviselése ellen, és a törvény megsértőit immár nyugodtan kivégezhetik. Nem bajlódnak bírósági tárgyalással. És ő, Brad Washington most mégis megkapta a fegyverhasználat, az ölés jogát. És él is vele. Mint ahogy Őrült Szarvas is. Neki íja és nyila van. Harminc yardra van tőlük a kétségbeesett menet, ennyire a nyíl is megfelelő. Az első vessző viszont lepattan egy ösztövér kínai válláról. Őrült Szarvas taktikát vált. Nem vállra, hátra, hanem hasra kezd célozni, és a tőle még jobbra lévőkre, hogy azok mintegy beleszaladjanak a nyílvesszőkbe. Így már egészen más, így már hasad a bőr, a tüdő, reccsen a bordacsont.

A három szövetséges teszi a dolgát. És közben megszületik egy új, egy igazabb Amerika.

‍