Szivárványlakók

Amikor rájövünk, hogy csak inni tudunk, meg kiverni a farkunkat. És aztán újra, és újra. Hiába születünk bárhová, bármikor, ilyen maradéktalan keresés-eszközök közt veszünk el, pont mint előttünk, és pont mint utánunk. Nem változott semmi, csak az impotencia fordítottan arányos a pohár bor árával – mondja és kacag maga elé –. Hallgatnunk kéne, vagy legalább csendesebben szenvednünk, mert rendszeres csendháborítók leszünk így – mondja és már nem tud kacagni –, valahogy eltöltünk tíz évet, aztán megpróbáljuk feldolgozni azt még hatvanig – mondja és mondja és mondja –. Halványan kéne még emlékeznünk erre-arra, de a lényeg, hogy nincs lényeg, szóval szarok a világra, s a világ szarik reám, és jól megvagyunk, hallom néha, ahogyan kérdőre vonnak, mintha lenne közöm ehhez az egészhez, ami történik, vagy mintha tehetnék én bármiről is, de pontosan tudom, hogy körülbelül semmi dolgom sincs, vagy ha van, akkor már bokáig kiléptem a szarból, merthogy megérdemlek elég sok mindent, még mentőmellényem is van, csak már nem foszforeszkál, mert levakartam róla az anyagot, s eladtam – mondja s ásítozik –. Jójó, mindjárt mondom tovább, de előbb menj, kérj nekem még egy bort lécci, igen-igen, egy nagy kancsósat, ne, ne pirosat, vagy izé, vöröset, hanem fehéret, legalább kicsit mosson tisztára, ha már megint muszáj – mondja és hörög –. Na, gyere ülj ide vissza, s tedd le azt ide elém, hohó, kettőt hoztál az öreg banditának, na, szóval mindegy, hogy mi a kérdés, mert mi elfilozófáljuk ketten, vagy ha nem vagy itt, akkor egyedül, mert jobb úgysem lesz tőle, de rosszabb sem. Hát akkor csináljuk – mondja s rákönyököl az asztalra –, öcsi, egy bagót a bor mellé, az igazi apacsoknál ez így megy, s hallod, hogy mi megy, végre egy kis Pinkfloyd, erről van szó, de erről sincs, mert nincs lényeg – mondja s röhög –, mert a homlokomra nem az van írva, hogy hülye, hanem az, hogy kicsi hülye, de hát ezt látod te is, ha még meg nem vakultál, mint én – mondja s mutogatja a vak bal szemét –, mondtam neked, hogy meg kéne műtsék ezt is, csak előbb ki kéne fizetnem a kórháznál a jobb szemem műtét, de honnan vegyek elő most húszmillió lejt, hát igen, igazad van, ha nem verném el, akkor elég hamar összegyűjthetném a sportfogadásaimból, de, ha egyszer lehet, akkor igyuk el, s aztán olvassunk is valamit, de te tudod, ha hozol új könyvet nekem, akkor itt megtalálsz, a hülye Kádárgyuri mindig itt van az irodában, ha valamit akarsz, akkor keress meg – mondja –, az istenbasszameg, fordítva akarom meggyújtani ezt a cigit, a kurvaéletbe, ne, hagyjad, ne cseréld ki, levágjuk a végét s jó lesz, mondom hagyjad... na jól van na, öcsi, ha ennyire ki akarod cserélni, legyen, a táskádat ide tettem az enyém mellé, a kabátodat meg oda akasztottam a helyére, ahová szoktam, de hát én nem értem, hogy miért nem egyből ide ültél az irodába, habár a vén apacsok mindent értenek, azt kivéve, hogy miért a kurvaéletbe veszel mindig két egylejes bort, ahelyett, hogy vennél egy nagyot, de egyszer rájövök én, nehogy elmondd, tudod, hogy igazából nem lehet senkinek segíteni, mindenki maga kell megértsen bármit is, szóval nehogy elmondd, majd rájövök én egyszer, hát nem tudom mennyi idő kell hozzá, de gondolkodom rajta, hidd el, öcsi – mondja –. Már három hete részeg vagyok, de holnap nem iszom, s elolvasom, amit hoztál, az nagyon jó volt, az a múltkori, az a belga költő, a csimpánzgecivel s a csiganyállal, az komoly volt, majd valamikor később hozd még vissza nekem, hát persze, öcsi, hát persze, hogy ismerem, hát te mit gondoltál, hogy egy vén apacs ne ismerje Mrożeket, hát majd meglátjuk, ezt még nem olvastam tőle – mondja s leteszi az újságra –, de mi a faszt keresünk mi itt, vagy úgy egyáltalán, valahogy mindig eszembe jutnak ezek a szarságok, de inkább igyunk meg még egyet-kettőt, s boldog elmúlt Karácsonyt, mert tizenkilencedikén van karácsony, mert én úgy döntöttem el, s amit mi eldöntünk ennél az asztalnál, az úgy van, nekem senki ne mondja meg, hogy mikor ünnepeljem a szeretetet s az ilyeneket, azt én majd eldöntöm, s én úgy akarom, hogy ne huszonnégy, hanem tizenkilenc legyen, akkor nekem az lesz Karácsony s kész, hát nem? – mondja s bosszúsan röhög – Tudod, az élet nem csak egy irányba folyik, nem előre vagy hátra, vagy irányok szerint, nincsenek ilyenek, csak ez az asztal van, rajta a borok, az újság, s minden itthagyott lehetőségünk, hogy másképp tegyünk bármit is, de még az sincs, mert csakis azt tesszük, ami lehetséges, és csak az a lehetséges, ami megtörténik, úgyhogy ha elhiszed ezt, ha azt gondolod, hogy bármi is tőled függ, így is, úgy is mindegy lesz, szóval csak dőlj hátra, ne feszengj, s inkább igyál velem, mondja s koccint, aztán tudod-e én hogy voltam? Hát persze, öcsi – mondja s vonogatja a vállát –, olyan volt, hogy engem ott a nyílt utcán megfogtak a zsandárok, s nekinyomtak a falnak, érted-e? – mondja s néz – Engem, ezek a szarháziak, ilyen moldovai senkiháziak, engem, aki nemesi származású vagyok, hát ezek el voltak tévedve, de na, mondja, mindegy, meg kellett csinálniuk, felsőbb utasításra, mert az egyik pont innen felhívta őket, s rámküldték ezért, s mondják nekem, hogy volt nálam a szer s adjam oda nekik – mondja s röhög –, dehát hülyének nézek én ki, hát persze, jól mondod, igen – mondja s lepilizi a röhögést a szájáról –, de hát na, visszkanyarodva az igazi sztorihoz, hát én nem vagyok akkora barom, hogy ilyeneket hordjak magammal, hát ember – mondja és bölcsen néz –, aztán hozzad azt a másikat, jó-e? Azt a másik könyvet... de azért, tudod, hát hogyne hiányozna, hát azok voltak a legjobban élvezhető éveim, amikor síztem, az a csúcsa volt az életnek nekem, legalábbis mostanáig, mondja s nevetgél, ha nem jön valami váratlan, amit nem hinnék, hát most nézz rám, ezért nem – mondja s nem törődik –, nem hinném, hogy ebből lesz is valami. Igen-igen, jó ötlet, hozz még egy bort, na – mondja s rágyújt –, egészségedre – mondja s koccint –. Aztán tudod, csak az lesz vicces, amikor majd egyedül ülsz itt, iszogatsz, s emlékszel majd erre – mondja s mosolyog –, na de jó, menjél – mondja s biccent –. Hát itt, egyedül, iszogatva, erre emlékszem – mondom s nézek a semmibe.

Komán Attila: 1997-ben született Brassóban, jelenleg is ott él. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákja.