Selyem Zsuzsa Déry Tibor-díjas

Az idei Déry Tibor-díjakat október 21-én Selyem Zsuzsa, Takáts József és Zoltán Gábor vehette át. A díjazottakat Demény Péter,Keresztesi József és Závada Pál méltatta.

Selyem Zsuzsa

Selyem Zsuzsáról
Már a 9. kiló. Történet a 119. zsoltárra is érdekes prózaírót ígért. Olyan elbeszélő mesélt mögötte, aki eléggé megsebződött ahhoz, hogy legyen története, s ezt a történetet az író szabdaltan mondta el, úgy, ahogy egy mai sebzett mesélne.
Aztán érkezett a Mire vársz, és a sebek mélyültek, de valahogy szélesedtek is, sok történet volt már, bár közeli szempontokból.
És most érkezik a Moszkvában esik. Egy kitelepítés története, és talán azt lehet majd látni, ahogy a sokak történetéből leszakad az egyetlen, amiről az elbeszélő úgy gondolta, hogy érdemes elmesélni.
De hát Selyem Zsuzsa nemcsak prózaíró, hanem irodalomtörténész, például Esterházy Péter mély ismerője, és harcos publicista, és tanár az egyetemen. Sok minden ő, aki gyakran az írás révén mondja el, hogy mi fáj, minek örül, és minek kellene másképpen lennie. Mint minden írónál, tulajdonképpen mindennek. De mint minden író, ő is azzal áltatja magát, hogy az írás megmenti valamitől.

Demény Péter

Takáts József

Takáts Józsefről
Ha végigtekintünk Takáts József eddig megjelent kötetein, azt látjuk, hogy szerzőjük több, hol szorosabb kapcsolatban álló, hol egymástól távolabb eső területen alkot. Akad e könyvek között irodalomtörténeti tanulmánygyűjtemény, politikai eszmetörténeti tankönyv, irodalomkritikai vagy éppen urbanisztikai munka csakúgy, mint interjúkötet vagy szerkesztőként összeállított esszéantológia. Ennek fényében nincs különösebb okunk meglepődni azon, hogy legutóbbi könyve az Elmozdulások címet viseli. Az alcíme: Irodalomkritika. Ez az alcím így azért elég különös: miért áll a szó egyes számban? Miért nem „kritikák”, vagy miért nem „bírálatok”?
A szerző nem árul zsákbamacskát: a könyv rövid utószavából megtudható, hogy az irodalomkritika általában vett műfaji lehetőségeivel kíván számot vetni. Az összeállítás ugyanis válaszként született arra a dilemmára, miszerint a kritikai megszólalás műfaji lehetőségei az utóbbi időben beszűkültek, jobbára a szaktanulmány és a könyvkritika megszólalási módjára korlátozva a kínálatot. „Szaktanulmányon és könyvkritikán túli értekező műfajokat kezdtem tehát keresni, kipróbálni – írja Takáts –; eltérő formákat, más- és másféle beszélőt igénylő írásmódokat. E könyv (…) cikkei hét (vagy több) műfajba tartoznak: van köztük naplójegyzet, esszé, előadás, kritikai tanulmány, bírálat, feuilleton és úti levél.”
E nyúlfarknyi önértelmező írás legfontosabb mondata azonban alighanem még ezt megelőzően olvasható: „E műfaji egyszerűsödésnek oka is, következménye is, hogy a forma szempontja háttérbe szorult a kritikai írások megalkotásakor, olvasásakor és bírálatakor, tovább távolítva egymástól a szépirodalom és az értekező próza tartományait.” Az Elmozdulások cím a kritikai megszólalás műfaji-formai terének a kiszélesítésére, vagy pontosabban: a birtokba vételére vonatkozik. Ha van ennek a mozgásnak valamiféle rögzíthető célpontja, talán azt mondhatnánk, hogy az elmozdulás az esszé felé irányul, méghozzá jóval erőteljesebben és látványosabban, mint Takáts eddigi köteteiben. Hogy az esszé szépirodalmi forma, azt nem szokás kétségbe vonni, de hogy a vele lényegileg és történetileg rokon kritika is olyasvalami, vagy olyasvalaminek lehetne lennie, nos, ez a kijelentés talán sokak számára meglepőnek bizonyulhat. Meglepőnek bizonyulhat, amennyiben az ember híján van a történeti tudatnak – amennyiben jól olvasom a kötet írásait, Takáts szemében talán ez az egyik legsúlyosabb szellemi trehányság.
Történeti tudat és személyesség: ahogy mondani szokás, az ember ezt a kettőt vinné magával egy lakatlan szigetre. Hiszen Takáts József könyvei nem pusztán a témájuknál fogva izgalmasak, nem csupán, úgymond, tanulni lehet belőlük, hanem megerősíthetik bennünk meggyőződést, hogy csakis úgy van értelme az olvasmányainkkal kapcsolatban bármit is papírra vetni, ha nem is feltétlenül az önvallomás szintjén, de valahol a mélyebb rétegekben személyes ügy válik a dologból. Ha azok a kérdések, amelyekkel egy professzionális értelmező – legyen akár tudós, akár kritikus – olvasás közben találkozik, nem szólalnak meg személyes kérdésekként, akkor csak a penzumot teljesítettük, leadtunk egy újabb szöveget határidőre, elkönyvelhettünk egy újabb tételt a publikációs listánkon. Akkor valami elveszett abból, ami miatt annak idején úgy döntöttünk, hogy könyvekkel szeretnénk foglalkozni. És akkor élet és irodalom kéz a kézben tűnik el, mint két kis Hans Castorp a tűzviharban. Takáts József könyvei, melyeket mindig is áthatott a személyes indíttatás, többek között abban is segítenek, hogy ne feledkezzünk meg erről.

Keresztesi József

Zoltán Gábor

Zoltán Gáborról
Zoltán Gábor hosszú és állhatatos, küzdelmesen dolgos évtizedeken át jutott el oda, hogy munkájának végre méltó fogadtatása legyen – az Orgia kritikai és olvasói sikere is egyértelműen jelentős.
A szerző tanult szakmája szerint színházrendező – dolgozott kőszínházakban és alternatív társulatoknál is, de munkássága döntőrészt a Magyar Rádióban eltöltött évtizedekre esik. Tanulságos elemzés tárgya lehetne, hogy sorba véve hangjáték-dramatizálásait és -rendezéseit kimutassuk, vajon melyik munkája hogyan hathatott – a problematikája, illetve a megformálása révén – az ő saját írói fejlődésére (és viszont). Mint ahogy föl kéne tárni azt is, hogy a Rádiónak ez a műhelye – nem utolsósorban Zoltán Gábor munkássága által – miféle produkciókkal, hogyan volt képes olyan otthont teremteni ennek a drámai-irodalmi műfajnak, amelyet visszatekintve különösen fontos időszakként, emlékezetes aranykorként tarthatunk számon – amikor a legszélesebb közönség juthatott így a mindenkori kortárs irodalom élvonalának műveihez is. Erre már csak azért is szükség volna, mert roppant súlyos vétek, hogy ezt a rádiószínházi műhelyt – és annak produkcióiból álló kincstárát – az elhallgattatás és felejtés mocsarába süllyesztették, alkotóit pedig szétkergették.
Zoltán Gábor munkásságában – ha nem tévedek – a mások szövegeivel való gondos dramaturgi és rendezői bíbelődés tehát kölcsönhatásba kerülhetett a saját elbeszélések és regények tematikájának, történetszövésének és formai eszközeinek a kimunkálásával. E folyamat során egyre szélesebb látókör nyílt előtte, ízlése egyre cizelláltabbá s egyben biztosabbá vált, miközben öntörvényű, saját megformálási módot és stílust, illetve nagyhatású drámai erőtereket volt képes teremteni mindenkori anyagának és mondandójának. A Vásárlók könyve és az Erények könyve novellái meg a Szőlőt venni című regény híven tanúskodnak ezekről az eltökélt szándékokról és írói erényekről, egyszersmind sikerrel teljesítik be szerzőjük alkotói törekvéseit.
Az Orgia című regény kivételesen súlyos, pokolbéli traumákat mutat be a XII. kerületi nyilasok bűncselekményei kapcsán. Ezért – mint ahogy ez az elmúlt hónapokban adott interjúkból és a mű gazdag recepciójából is kiderül – nem csoda, hogy a szerzőt magát is megrázta a lakóhelyén, a Városmajorban és környékén 1944-ben történtekkel való szembesülés, kezdve már a dokumentumok kutatói alaposságú föltárásán. Azok az eddig elképzelhetetlennek vélt rémtettek, amelyeknek a Renner nevű – áldozatból tettestárssá váló – főszereplőt követve a tanúi leszünk, szinte sokkolják az olvasót. Mégsem csupán az elborzasztó emberi cselekedetek pőre fölsorakoztatásán múlik ennek a könyvnek a roppant erős hatása, hanem a megformálás hogyanján is. Zoltán Gábor addig küzdött rettenetes anyagával, míg meg nem tudta úgy ragadni, hogy igazi regényhez méltó ereje támadjon, és olvasójára így hasson átütően.

Závada Pál


Demény Péter – Keresztesi József – Závada Pál



forrás: litera.hu