Saga a lebontott udvarról

Csillag Simon Repolski Imola: H14

(Saga über den abgerissenen Hof)színházi elbeszélés, második rész(folytatás előző lapszámunkból)
Darab egy nőről, egy férfiról, egy gyerek jelenlétéről, még egy nőről és még egy férfiról, szülőkről és néhány fölösleges felnőttről. A darab címe többször változott. A világ és az idő jellemzően mindenkié.Rövid színpadi változat olvasókból álló kórusra és két felnőttre.
Második olvasó: Ez itt egy kislány rövid, szőke loknikkal, három- vagy négyéves, csipkeruhát visel fehér zoknival, őszinte és védtelen a mosolya. Egy óriási tortát hoz tele meggyújtatlan gyertyával, majdnem akkorát, mint ő maga. Talán az apja adta neki, hogy vigye az anyjához, vagy az anyja, hogy adja a nagynénjének. Egy szeretetteljes család legkisebb tagja. Nagyon bonyolult szavakat is ki tud mondani, mint például földieper, és olyan szavak többes számát is tudja képezni, mint a szó, azért mert ismeri a tó többes számát, és abból ösztönösen rájön. Ez a kislány bárkinek örömmel segít, közben az életet minden idők legnagyobb játékává változtatja, és addig abba sem hagyja, amíg mindenki hangosan és szívből nem nevet.
Első, második, harmadik olvasó: Ha, ha, ha, ha!
Második olvasó: Bőre fehér, lábacskái és karocskái húsosak. Arca pirospozsgás, a fogacskái teljesen egyenletesen sorakoznak. A neve Ralitza.
Harmadik olvasó: Ő itt Kamelia. Fürge és szorgalmas, akár egy fiatal menyasszony. A vénkisasszony Kamelia Örökké Ifjú Házas, mert mindig olyan alakot ölt, amelyet megálmodik. Gondoskodó, mindent meg tud főzni és kötni, folyton segít valakinek, megérti a férfiak házassági problémáit, és kedves tanácsokat ad nekik. Mindig „hűséges kutyája” fivérének, főnökének, unokaöccsének, pillanatnyi szerelmének, akire ráakaszkodik, mivel szeretője nincs, férjről nem is beszélve. Egyszerűen fürge és szorgalmas, minden helyzetben feltalálja magát, megőrül a várakozástól, és védtelenné tette a remény naivitása. Valódi konformista, mivel minden változásra készen áll, csak hogy passzoljon a másik elképzeléseihez. Nem hisz semmiben. Szemét félig kisírta az önsajnálattól. Túlzó szeretetet tanúsít mások iránt, hogy elhitesse magával, valóban szeret. Üres, mert magát is megvette konformizmusával. A haja olyan, mint az orosz filmek grófnőinek – hátrafésült és magasra tupírozott. Könyvelő. Ezzel az erővel akár színésznő is lehetne egy vidéki színházban.
Első, második, harmadik olvasó: Ha, ha, ha, ha!
Első olvasó: Ő itt Georgi Steffanow úr/elvtárs. Csinos férfi, hajtinccsel a homlokán, amely felfelé áll, mintha odaragasztották volna. Vonásai szigorúak, orra egyenes, szemöldöke széles, tekintete mély, arckifejezése célratörő. Kb. 60 éves (na jó, lehet, hogy 50), sötétkék-szürke öltönyt visel fehér-kék inggallérral. Igazi nagyvad. Lehet, hogy nyugati multimilliomos vagy egyszerű párttisztviselő minálunk. Ez még nem teljesen világos. Arrafelé a tehetősebbek valahogy lezserebben öltözködnek, a mi magas rangú személyiségeinkkel ellentétben, akik kimondottan ügyelnek arra, hogy sikkesek legyenek. És az arca is távol van már. Nem érzek különleges kisugárzást. Egy azonban biztos: ennek az embernek különös élvezetet okoz a borotválkozás, és ragaszkodik a keményített gallérhoz. Büszke magára, mert nincstelenként kezdte, csak képletesen, persze. Az apja barátai egytől-egyig jómódúak voltak. Két lábon járó példakép – egy rendes, hibátlan ember. Ő nem akárki, hanem Georgi Steffanow, a Sárkányölő.
Második olvasó: Rada nagymama. Fáradt öreg nő, jólelkű és csendes, egy azok közül, akik a földet tényleg megöröklik. Hívő, szerény, jóságos. A faluban a tehénistállóban dolgozott, nagyon gondosan bánik az állatokkal, rendbe teszi a negyedet, felszedi az elhajított papírokat, cigarettacsikkeket. Hogy zöld legyen a madaraknak és a bogárkáknak, hogy illatos legyen a macskáknak és a véletlenül arra tévedő sünöknek. Aszott kezei csókra érdemesek. Hetvennyolc éves, öreg kora ellenére is egyenes derékkal jár, és abba nem hagyná a munkát, és abba nem hagyná a munkát, és abba nem hagyná a munkát, és abba nem hagyná a munkát.
Harmadik olvasó: Ő itt Philipp. Philipp operatőr. Most éppen nincs munkája. Sosem alkalmazták szívesen. Újító, a változásoktól kezdve, amelyekkel az életét alakítja, egészen a forgatókönyvekig. Philipp egy mondabeli alak. Mesehős. Ő az, aki a mennybe megy. Az ég küldötte. Ő isten – szellemként. Maga a tehetség. Ő Philipp. Dús, fekete haja van, elég hosszú ahhoz, hogy copfba kösse, amitől egy 16. századi spanyol grófra hasonlít. Vonásai szögletesek, de nem élesek. Nem sovány és szögletes, isten ments. Jó felépítésű, se nem kerekek, se nem túl hegyesek a csontjai. Egyszerűen minden vonása nyújtott – hosszában és széltében. A szemei sötétek és nagyok, nagyon eredeti szemüveg keretezi őket. Természetes anyagból készült, laza ruhát visel, lágy zöldes homokszínben, bő nadrágot és pólót. Nagyon férfiasan néz ki, olyan valóságosnak tűnik, szeretném megérinteni, hogy megtudjam, él-e. Hatalmas lelke van, mint a tölgyfának Tolsztoj regényében. És épp úgy, mint a tölgyfa, a tehetségesek minden depresszióját és minden feltámadását megéli. Folyton keres valamit. Várja, hogy találkozzon a nővel, aki egy életre a múzsája lesz, hogy ne szaladgáljon más nőcskék után. Fest, jeleneteket vesz fel, világokat változtat meg és alakít át. Biztosan szerelmes Soniába, de Kamen jó barátja, ezért soha nem árulná el a nőnek.
Első olvasó: Ennyi.
Második olvasó: Meg kellene végre mondani, ki kicsoda. Én ismerem ezeket az embereket, de Kament nem ismertem.
Harmadik olvasó: Azt már tudjátok, hogy én Sonia köreihez tartozom. (Régebben együtt jártunk iskolába.)
Első olvasó: A legtöbb ember közös ismerősük,
Második olvasó: de Sonia már azelőtt ismerte őket, hogy találkozott Kamennel.
Harmadik olvasó: Tulajdonképpen közülük valaki ismertette össze Soniát és Kament, de ha Sonia említette is, ki volt az,
Első olvasó, második olvasó: jól van, na,
Harmadik olvasó: nem igazán figyeltem oda, és most nem emlékszem.
Első olvasó: Honnan kellett volna tudnom, hogy egyszer majd valamikor el kell mesélnem ezt a darabot,
Második olvasó: honnan kellett volna tudnom, hogy itt fogok ülni, a nézőtéren, és nem találom majd a szövegemet,
Harmadik olvasó: sőt még a darabban is részt veszek,
Első, második, harmadik olvasó: a könnyelműségem miatt, mert az első sorba ültem!
Sonia: Egyébként csend van. Soniát egyre jobban kínozza a fájdalom. Tántorog. Sír.
A vásznon új képek láthatók.
Az átmeneti kabátos férfi folyton Kamen mögé tolakszik, mindent megzavar. A férfi, aki megcsókolta Soniát. A férfi, aki miatt Sonia nem akart fogat mosni, a szerelem miatt, hogy megmaradjon a magasztos érzés.
Kamen: Álomképek, álomképek.
Sonia: A férfi nincs ott, de az árnyéka mindig jelen van a falakon és a megvilágítatlan vásznon.
Második olvasó: Úgy érted, élő egyenesben?
Sonia: Igen.
Első olvasó: Csoportkép a parlamenttel a háttérben – mindenki rajta van, mindenki úgy van öltözve, ahogy a színpadon megjelenik.
Harmadik olvasó: Csoportkép, de most mindenki a strandon van, mögöttük a tenger. Jóízűen nevetnek.
Második olvasó: Útlevélkép Kamen­ről. Nyugodt az arckifejezése.
Harmadik olvasó: Közelkép Kamen arcának középső részéről.
Első olvasó: A pártház portrékkal teleaggatott nagytermében, amely mikor melyik párt (nektek kell kitalálnotok) zászlóival és szimbólumaival, tehát szinte valamennyi párt szimbólumaival van díszítve, asztal emelkedik ki a tűzpiros falból és az ugyanolyan padlóból, Sonia fekszik rajta hálóingben. Steffanow és a doktor fölé hajolva boncolást végez – az arcukat nem látjuk, csak a műtős kesztyűbe bújtatott, szikét és kést tartó kezüket. Mindenki félig Sonia felé fordul. Az anya, Vlado és a nagypapa sírnak. Mind ugyanúgy vannak öltözve, ahogy a végén kiviszik a színpadról a dolgokat. Kamen és Sascho meredten bámulnak a bal sarokból, egymás kezét fogják. Kamen karjában tartja az alvó Ralitzát.
Harmadik olvasó: Ez a jelenet teljesen olyan, mintha élő lenne,
Első olvasó: bár én nagyon szeretném, ha csak dia volna.
Második olvasó: Élőben játszódik előttem a színpadon,
Harmadik olvasó: közben egyes részletek megjelennek a diákon,
Első olvasó: például a műtős kesztyűbe bújtatott kezek,
Második olvasó: de nem kellene ennyit töprengenem.
Második olvasó: Ralinka mindenkit szeret. Túl kicsi ahhoz, hogy bármit is megértsen.
Sonia: Ralinka puszikat dobál, ugrándozik. A tortát Sonia néninek és Saschónak hozta.
Első olvasó: Welitschko megelégszik a doktor barátságával, Boneva olyan neki, mint egy ízletes öregedő fogoly, Kamelia azonban még étvágygerjesztőbb. De ezek csak titkos gondolatok, amelyeket még magának sem vall be, hiszen házas. Steffanow ugyan nem szimpatikus neki, de az uralkodó politikai helyzetben, és ha a professzionalitás és anyagi jólét úgy kívánja, átlagos elnöknek tartja. A szülők erkölcsi joga, hogy Soniát Kamentől elválasszák.
Sonia: Welitschko szereti az életet. A boncolástól ledermed.
Első olvasó és harmadik olvasó: Steffanow elvtárs egyenes ember. Egyszerűen nem érti ezt a Soniát. Kedves lány, csak eléggé értelmes és engedetlen. Az ellen is tiltakozik, hogy lefeküdjön vele, az anyjához hasonlóan. Hogy telebeszélték a fejét! És hogy szereti a gyerekeket. Ideje, hogy megtalálja a helyét az életben. Lehetne a titkárnője. A lényeg, hogy visszamenjen az anyjához. Kamennek el kell hagynia a várost, mindegy, hogy akarja-e, Kanadába kell mennie. A lényeg, hogy eltűnjön. Petartschónak, Antonnak és Bistrának össze kell kapnia magát, ami a tanulást és a szolgálatot illeti. Miféle generáció ez! Ilyen gondolatok futnak át az elnök agyán.
Sonia: A boncolás alatt magabiztos, a munkájába merül.
Harmadik olvasó és első olvasó: Kamelia a nagynénjére és a főnökére hallgat. Bárcsak megtudhatná, melyek Sonia valódi problémái, és segíthetne rajta. Sonia biztos szeretne saját gyereket. Saschko édes, miért nem veszi Lucie magához, hogy Kamennek és Soniának saját gyereke lehessen. Sonia nem tetszik a nagynénjének, és Steffanow főnök úr sem mond különösebben jókat Kamenről. Való igaz, Kamen semmirekellő, de talán Sonia nem talál mást. Így látja Kamelia a dolgokat.
Sonia: Kamelia bejövetelkor csak az elnököt látja. Rámosolyog Soniára. A Sonia életéről szóló diáktól el van ragadtatva, elrendezi a rágógumit a hűtőszekrényben.
Második olvasó: Rada nagymama úgy véli, az embereknek elnézőbbnek kellene lenniük, a jó szó mindig többet ér. A gonosz emberek csak még rosszabbak lesznek, ha az ember nem jó szándékkal fordul feléjük. Remélhetőleg elrendeződik, hogy a gyerekek együtt lehessenek. Sonia boldog Kamennel és Saschkóval. Lassacskán sikerül neki, és elválik. Így helyes, ha Sonia kedvesebb neki, mint Lucie. Ilyen az élet.
Sonia: A nagymama mindenkinek jó reggelt kíván. Oldalba böki Saschkót, kiflit hozott neki. Hosszan öleli Soniát, Saschkóval együtt. Aztán kicsit felsöpör. A boncolás közben Kamenbe kapaszkodik, nehogy ájultan a földre rogyjon.
Első olvasó: Lucie tudja, hogyan kell élni. Érdeklődéssel szemlél minden szereplőt, mintha le akarná őket festeni.
Sonia: Lucie hátat fordított a boncolásnak, és a körmeit piszkálja.
Harmadik olvasó: Vident per pillanat a globális dolgok érdeklik. Nem hiszi, hogy anélkül meg lehetne oldani a problémát.
Első, második, harmadik olvasó: „Sonia – Saschko – Kamen”,
Harmadik olvasó: hogy a tökkelütött csirkefogó Steffanow börtönben végezné. Igazán fáj neki, a megaláztatások miatt, amelyeken a nőknek át kell esniük. Jó, hogy segítségnek itt van egy olyan srác, mint Philipp. Kamen idióta. A fenébe is, idióta! Így nem segíti férfi a nőt!
Sonia: Viden mindenkinek kezet nyújt, akit csak tisztel, a gyerekeknek is. Hoz egy nagy csomag pattogatott kukoricát Saschkónak. Végül kitessékeli az elnököt a bejárati ajtón.
Harmadik olvasó: Philipp szereti Soniát és Kament, és Saschót. Mindenkinek megbocsát – a lényeg, hogy időben visszavonuljanak. A jó emberek boldoggá teszik. A rossz embereket Philipp elfelejti.
Sonia: Philipp megjelenik boncolás közben, fogja Sonia kezét, hogy kibírja. Az elnök és a doktor arcába szuszog.
Első olvasó: A boncolás végeztével, miután mindannyian kimennek, úgy folytatódik a cselekmény, ahogy meséltem nektek.
Második olvasó: Sonia berohan a fürdőbe stb.
Harmadik olvasó: Vagyis, pontosabban szólva, Sonia már a fürdőben fekszik,
Második olvasó: (a fürdő és a szoba között,
Harmadik olvasó: a szobaajtóban),
Második olvasó: mellette a padlón nyitott orvosságos üveg.
Harmadik olvasó: Kamen alszik. És így tovább.
Második olvasó: Az átmeneti kabátos alak ott van a boncoláson,
Első olvasó: az első sorban
Harmadik olvasó: a teremben, és egyik cigarettát szívja a másik után.
Első olvasó: Amikor Sonia hányni kezd,
Harmadik olvasó: kimegy a nézőtérről a „kijáraton”.
Első, második, harmadik olvasó: Ha valakinek közülünk van egy aszpirinje, legyen kedves, adja oda neki, vigye oda, adja a kezébe, vagy hagyja ott valahol, avatkozzon be, ahogy akar. Csak hagyja abba Sonia a rókázást!
Kamen: Saschko apja hűtőszekrényén állva zöld pattogatott kukoricát fest a felhőkre. Kamen forgolódik álmában, kezével Soniát és a gyereket keresi.
Első, második, harmadik olvasó: A semmiben.
Egyszerre az egész szoba kivilágosodik.
Kamen: Sascho összegömbölyödve alszik, hüvelykujja a szájában, a törölköző az oldalán. Sonia eszméletlenül a fürdő padlójára zuhant, próbál eljutni a fogkeféig és a fogkrémig, de újra és újra rohamot kap. Kamen felugrik, odamegy, felsegíti, megmossa az arcát, simogatja.
Kamen: Most beadom a gyógyszert, most...
Sonia: Remélem, hogy most sikerül megmosnom a fogamat.
Kamen: Mindjárt vége, ezúttal jobban is leszel, hallod?
Sonia: Csak hadd mossam meg a fogamat.
Első olvasó: Ennyi.
Második olvasó: Embereket és bábokat látok, maszkokat
Harmadik olvasó: és alakokat a vetítővásznakon, diavetítőről és projektorról kivetítve.
Első olvasó: De ha ők marionetteket és árnyékokat látnak, mozgást a számítógép, az okostelefon, a tablet képernyőjén, a jelmezek különös váltakozását és pantomimszerű erőlködést, akkor nekik is igazuk van.
Első, második, harmadik olvasó: Mmmm... Multimediális, sőt, transz­medi­ális színpad.
Második olvasó: Ilyen időket élünk!
Harmadik olvasó: Bármilyen legyen is az!
Első olvasó: Hát igen, ez a dolgok rendje.


Fordította: KATZENBACH KLAUDIA és CSÖRGŐ VIKTÓRIA