Riherongy (Versek)

Riherongy

A konyhakövet mosom fel

a fölösleges vággyal.

Taposs rám. Emelj fel.

Csak semleges ne maradj.

A közöny hurrikán.

Vergődök, kapkodok,

belekapaszkodok bármibe,

legyen az fű, bogyó, bot,

üres ég, ami rám mered,

Isten szeme,

Isten szerelme,

Isten ragacsos fanszőrzete,

pán, faun, patás,

növényevők és vadállatok,

nem baj, ha pusztít,

nem baj, ha büntet,

csak érintsen meg

bármiféle akarat.

Csattanó maszlag

A bérházak korgó gyomrában homályos alakok

bóklásznak. Hajdani gyerekek, azt hiszem,

a világot akarták megváltani.

A múlt kiégett kép, csak eltévedni lehet benne.

Távolabb tiszafák és orgonák, orgona ága,

orgonaszó. Kitartott hang, mélyén berregés.

Mintha birkát nyírnának valahol.

Íme, a bárány: a gyapjú feldolgozása.

*

Belemarkolok a szúrós anyagba, és beleolvadok a nyájba.

Ballagunk, bégetünk, legeljük a közhelyeket,

és napnyugtakor a karámnál megszámláljuk magunk.

Billen a rács – magamra nyitok. Farkasszem.

Bámulunk. Inalnom kéne, mégis

akarom ezt az akolmeleget. Bőröm levedlem,

egy meztelen vádlira hajtom a fejem.

*

A közös sírás dagály. Engedem. Sodor a

hullám, beszív és kiokád, falhoz vág, kicsavar,

átszínez, összezúz. Ömleszt és szaggat: hínár,

alhas, pihék, szeméremtesten csillogó halak.

Pikkely a mellbimbókon, a szemgödrökön.

Halpénz. Hamis obolosz. Kár. Öröm. Visszaszív és újra

kidob. Ripitya. Miszlik. Az összefüggés megszakad,

csöpög, csöpög a kéj. Gyűlik a tócsa az ágyam alatt.

Magyarázkodom a sötétben. Nem én, nem én, nem én.

Repülő csészealj

Hallgassatok ide: te ördög, te isten, kertitörpék, lidércek,

koboldok, szépasszonyok, boszorkányok, garabonciások,

és a fejemben mind,

akik szerint nincs kegyelem,

és a fejemben mind,

akik szerint van;

nektek mondom,

akik kegyelem és kegyetlenség dimenzióiban gondolkodtok:

értem, érzem. A megbélyegzés. A sors.

A vitrinben őrzött drága porcelán.

Amit véletlen levertetek,

amihez hozzá sem nyúltatok,

amit ripityára zúztatok,

amit összeragasztottatok,

amit elloptatok, amit elástatok,

amit nem, ti soha nem is láttatok,

amit sós kútba dobtatok, kerék alá tettetek,

amit agyonlőttetek; nem is, nem is;

titeket lőttek agyon, titeket törtek kerékbe,

titeket vetettek mélybe és támasztottak fel,

hiába, mert a tetteknek súlya, következménye, ára,

mindennek mindenféléje van.

Bizony, bizony.

Érzitek ezt a gőzt?

Üljünk körbe szépen.

Főztem citromfűteát.

Bán-Horváth Veronika 1990-ben született Győrben. Költő, író, 2009 óta publikál irodalmi folyóiratokban. Budapesten él. Minden átjárható c. verseskötete 2017-ben jelent meg a FISZ-nél.