Részlet Kósa Emese olimpiászos dolgozatából

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból

Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

‍

‍

Kósa Emese

Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy, XI. osztály, II. díj

1846. november 18.

Kedves édesanyám! Remélem, vigyáz magára ilyen időben, mikor annyi a baj! Én azt sem tudom, hová legyek. Édesapám ma nagyon megvert, mert újra késtem. Édesanyám ne aggódjon értem, meg sem éreztem. Lángolt a szívem közben. Most már muszáj megírnom édesanyámnak. El se fogja hinni, de udvarlóm van! Írnok, de tanul, tanító lesz. Képzelje el, édesanyám, verseket ír nekem, igazi szerelmes verseket. Azt se tudtam, hová legyek, a szívem össze-vissza dobogott, a kezeim és lábaim pedig cserbenhagynak. Akkora boldogság ez nekem, kérem, örüljön velem. Édesapa nem tudhatja meg. Azt mondta, ha férfi mellett talál, Isten nevére esküszik, hogy megöl. Édesanyám adjon tanácsot, mitévő legyek? Egyetlen lánya, Júlia. (…)

1847. április 7.

Kedves Édesanyám! Fejünkre zúdult a baj! Vőlegényem családja megvet engem. Azt állítják, hazudok gyermekemről is, hogy utcára való vagyok… Nem szomorítom tovább édesanyám. Mi ketten itt vagyunk egymásnak, de édesanyámon kívül az egész világ ellenünk van. Mostanában újra sokat sétálok a Duna partján, mint édesanyámmal egykor. Elkeseredett lánya, Júlia.

Kedves Édesanyám! Ne aggódjon, nincsen semmi baj. Találkozunk hamarosan. A Dunánál várjon rám, ahogy szokta. Megismerheti kedvesemet és egyetlen unokáját. Édesanyám, ne legyen szomorú! Találkozunk! Júlia

Lukács Bernadett

Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, XI. osztály, III. díj

A cigányasszony mondta, mikor anyám szült: Gyönyörű kislánya lesz bíz’ magának! Ó, Istenem, s még gyönyörűbb asszony lesz az majd. Anyám nem hitt az efféle pogány jóslatoknak, úrinő volt és büszke. Amikor először megpillantott azonban, igazat adott ennek a bomlottnak tűnő asszonynak. (…) Mondanom sem kell, világéletemben elárasztottak az udvarlók. Különbnél különb legények ígértek nekem mindenfélét (…) Az egyik aztán megtetszett. Nem tudom, miért. Nem volt sem gazdagabb, sem szebb, sem jelesebb, mint bármelyik másik legény. A felesége lettem. Egy kislányunk született. Most is cseng a fülemben, ahogy odasúgta nekem szülés előtt: „Olyan szép lesz, mint te!” Az lett. (…) Egy panaszom sem lehet erre a férfira, csupán az az egy, hogy sosem szeretett igazán. (…) De nem vádolom őt különösebben, hiszen senki más! Senki nem látott mást, csak egy gyönyörű nőt, amikor rám nézett. Tulajdonképpen én is ennyit láttam magamból. (…) Teltek az évek. (…) Még mindig a legszebb dísz vagyok a férjem oldalán (…) Elfáradtam. Ez az igazság. Ha az a tengerkék szem igazán elmerült volna lelkem mélységében, egész félresiklott sorsom végzetes apróságaiban, talán most nem én merülnék el a Duna kékségében, a Duna mélységében. Elfáradtam. El.

‍