.svg)
A Magyar Széppróza napját több városban is megünnepelték február 19-én az EMIL szervezésében: Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron. Ez utóbbi városban Demeter Zsuzsa vezetésével Molnár Vilmos, Király László és György Attila beszélgetett és olvasott fel a közönségnek. Az estet néhány szóval az E-MIL elnöke, Karácsonyi Zsolt nyitotta meg. Mivel az ünnep Jókai Mór születésnapjához kötődik, így a beszélgetés is vele kapcsolatban indult el.
Demeter Zsuzsa arról kérdezte a meghívottakat, hogy mi a véleményük az utóbbi időben felvetődött vitáról, miszerint Jókait már nem kéne iskolában tanítani, hiszen a mai fiatalság számára érthetetlenek, élvezhetetlenek a művei. Király László bár belátja, hogy a mai fiatalság számára a hosszú leírások nem jelenthetnek akkora élvezetet, mint a korabeli olvasónak, ugyanakkor a nyelvhasználat is nehézkes lehet, viszont egyértelműen kifejezte azt, hogy egy ilyen lépés csak azt jelenti, hogy valaki túl magasra emelné az önértékét. Az ő világában Jókait olvasni kaland volt, hiszen egy hatalmas ismerettel rendelkező szerzőről beszélünk. Molnár Vilmos és György Attila is egyetértettek azzal a véleménnyel, mely szerint Jókai Mór életműve annyira jelentős, hogy lehetetlen volna mellőzni. Demeter Zsuzsa még hozzá tette, hogy Jókainak sokkal több arca van, mint amennyit a kötelező műveiből ismerhetünk, érveléséhez felhozta példaként A három márványfej című művét.
Mi mással lehetne még a magyar széppróza napját ünnepelni, ha nem irodalmi művek hallgatásával. Így a jelenlevő szerzők felolvasással színezték az est hangulatát. Molnár Vilmos a még kiadatlan Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című ciklusából olvasott fel, melyet hangos nevetéssel ismert el a közönség. Demeter Zsuzsa azzal a kérdéssel fordult György Attilához, hogy az utazásai során megismert gasztronómiai ismereteit, melyeket oly szeretettel tesz közzé a közösségi médiában, bele építi-e a műveibe. A szerző sértődötten fogadta a kérdést, és ezért csupán egy-két mondatot hallhatott tőle a közönség.
Király László, habár elsősorban költőként tartják számon, de köztudottan prózával is foglalkozik. Ezzel kapcsolatban elmondta, nincs egy olyan recept, amely megszabná, hogy mit lehet egyik és mit a másik műfajban megírni. Van olyan történet, melyet nem lehet versbe sűríteni, egy alkalommal, amikor egy hosszabb novelláját kiadták könyvben, meglepődve látta, hogy regényt írt, hiszen „rá volt írva a könyvre”. Véleménye szerint a regényírás a hosszútávfutáshoz hasonlít, így magányos munka. Molnár Vilmos is a rövidebb szövegeket preferálja és bevallása szerint nem azért ír rövidebb szövegeket, mert a mai világ olvasóinak arra van inkább igénye, hiszen ő már egész fiatal korában is rövid szövegekkel kezdte pályafutását. Elmondta ugyanakkor, hogy nekifogott egy regényhez anyagot gyűjteni, de még nem biztos benne, hogy valaha meg is születik majd a mű. Bár meséket ír, azok nem csak gyerekeknek szólnak. Ezt mi sem támaszthatta volna jobban alá, mint hogy a közönség egyöntetűen élvezte a zárásként felolvasott szövegeket is.
