Párhuzamos valóságok

Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkpartik Tisóval. Mészáros Tünde fordítása. L’Harmattan, Budapest, 2022.

„Nehéz úgy egyezkedni, ha mindenki azt hiszi, neki van igaza, és nem akar engedni a másiknak.”

Sylvester Lavrík tényekből, visszaemlékezésekből és fiktív elemekből szőtt regényéből a szlovák (közel)múlt egy rövid, de sötét korszakát ismerhetjük meg: az 1939–1945 között fennálló, a hitleri Németország támogatásával létrehozott Első Szlovák Köztársaság formálódását és fasizálódását. A bábállam vezetője Jozef Tiso politikus-pap volt, aki pályáját Bán (Bánovce nad Bebravou) kisváros lelkipásztoraként kezdte, majd egyre fennebb lépegetett az egyházi és politikai ranglétrán. A zaklatott időket a szerző sajátos nézőpontból mutatja meg: a regény elbeszélője egy szellemileg korlátolt fiatal nő, a Tiso mellett gyorsíróként dolgozó Anička, aki közvetlen közelről követheti az eseményeket, beszédek, levelek lejegyzése közben hallhatja a Monsignore által képviselt ideológiát és annak ellenpontját is a Tisóval vasárnaponként sakkozó Balák patikustól. Az ő „kelekula” fejének értelmezésében rajzolódik ki, hogyan eszkalálódik lépésről lépésre a helyzet, milyen hatással vannak a változások a közösségre, a lány közvetlen környezetére, hogyan alakul a különböző nemzetiségű lakosok sorsa. A nem szokványos narrátorú szöveget még különlegesebbé teszik a beletűzdelt korabeli fotók, amelyek a történelmi hitelesség felé súlyozzák a történetet és segítenek kézzelfoghatóvá tenni az adott miliőt.

Ilyen könyvek után gondolkodik el az ember, mennyivel többet kellene tudnunk magunkról és mindazokról, akikkel azonos idő- és térbeli koordinátákon osztozunk. Lavrík regénye az utóbbi idők egyik legfontosabb könyve volt számomra, és úgy hiszem, fontos lehet mindannyiunknak, akik a világnak ebben a csücskében rakosgatjuk össze párhuzamos valóságainkat a történelem cserepeiből. A saját igazunk mellett muszáj lenne megismerni és megpróbálni megérteni egymás valóságait. Megírni, lefordítani, elolvasni, tudni róla, okulni belőle. Hátha találkoznának azok a párhuzamosok – előbb, mint a végtelenben.

‍