.svg)
Madzar
Madzar Heiligenstadt felől érkezik, Brigittenau belsejébe tart. A Lorenz-Müller-Gasse hirtelen ér véget, belefut egy óriási kereszteződésbe, ezért inkább a Forsthausgassen sétál be a Friedrich-Engels-Platzra. Pedig ezeken a helyeken nincs se Lorenz Müller, se Forsthaus, se Friedrich Engels. Ez a sok szociális lakás annyira kései és rideg, gondolja Madzar, hogy sem történelmi figurákat, sem cottagecoret, sem nemes eszméket nem idéz meg. Minek akkor a név? Szülővárosában, Brassóban a nagyon megtervezett blokknegyedekben a kerület határozza meg utcái nevét. Így például az Astraban bolygó-, a Florilorban virágnevű minden. Csak ezt a két városrészt veszi most Madzar figyelembe, bár van pár, ami még ezeknél is megtervezettebben hat. Bolygókról és virágokról elnevezni utcákat annyira merész, hogy nem keres senki fedezetet. Sokszor ment már végig úgy a Saturnon, hogy nem képzelte magát gázóriások meteorgyűrűjébe. Lorenz Müller találta ki, hogy Brigittenau váljon el Leopoldstadttól, így lett az addigi Donauauból 20. Bezirk. Madzar elég emléktáblát leolvasott már sétái közben ahhoz, hogy mindezt tudja. Egy 1900-as kerületi átrendezés nem meglepő. A nyugati lakótelepeket még senki sem esztétizálta, s Madzar se fog arra törekedni, hogy ő legyen az első. Csak nézi, hogy szóródik fény a Friedrich-Engels-Platzra. Délután már elég nagy homály lenne, ha a szociális lakások közül kiemelkedő Millenium Toweren nem tükröződne a lemenő nap. Errefelé ez itt nem esemény, gondolja Madzar, legfennebb az élet fennmaradásához szükséges, s ilyenképp mindennapinak talált tényező. Ha utcaneveid minden tagját kötőjellel kötöd össze, ne várd, hogy sétálóid a fedezet számonkérése nélkül olvassák le tábláidat, jegyzi meg Madzar félhangosan, és maga elé képzeli Bécset mint helyesírási tanácsot kérő mérnököt.
Bécs
B: Még annyit mondj meg, hogy egybe vagy külön írják? Nem tudom, szakirodalomban hol kötőjellel, hol egyben van, s akkor na, én is írom, ahogy írom, de most nem ártana helyesen, ha már így van.
H.K.: [...]
B: Le kell adjam, s na, elég fontos helyre.
H.K.: [...]
B: Ja igen, akarok írni arról, hogy hogyan látom magam mint utcák hálózatát. Például nemtom, arról, hogy a Burgring mennyire jó helyen van; azt szeretem. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy mi volt az ára annak a sok nagy épületnek. De az ember sose tudja magát így felmérni.
H.K.: [...]
B.: Ejj,te se tudod, hogy éppen milyen sejtekből s hogyan álltál össze. Te mint Hatake Kakasi. Csak tudod, hogy ahogy van, az jó. Meg na, azért nyilván vannak dolgok, amik nem tetszenek. Önkritikus vagyok, legalábbis szeretném azt hinni. S na, szerintem erre bizonyíték, hogy egyáltalán megírtam ezt, s beküldöm.
H.K.: [...]
B.: Nemtom, pl. nem mindig adom át magam teljességgel a lakosaimnak. Most ne érts félre, itt vannak, használnak, de nem engedhetem, hogy tiszta ingyen, vagy hogy minden ingatlant felvásároljanak a gazdagok, s ne tudjam kontrolálni, mennyire élősködnek a szegényebbeken. Próbálok egyensúlyt tartani, vannak utcáim, sőt lakótelepem is Karl Marxról elnevezve, de na, azért magam előtt sem titkolhatom, hogy vannak házak belföldi és külföldi oligarchák kezében, vagy hogy szeretek emlékezni az imperializmusra. Én mint város. Te sem adnád a sharinganod, én sem adnám a Hofburg aranyát, na, azért legalább ennyire megéri realistának lenni.
H.K.: [...]
B: Jaja, beleírtam. Nem pont így, de bele.
H.K.: [...]
B.: Mert ha igazán nagy disznóságot csinálnék, tudom, hogy megmondanád nekem. S én is neked, ha észrevenném.
H.K.: [...]
B.: Sokan mondták már, hogy szeretnék, ha lakosok összessége lennék, de na, most mekkora érzelmi intelligenciám lehet nekem, mint épületek összességének?
Hatake Kakasi
Miután letette a telefont, ránézett a cetlire, amire lejegyezte a számot, s be is pötyögte. Még telefonálgatás közben kitöltött egy kis gint, azt le fogja hajtani, és mehet. A japán gin is gin. Hogyha nem hívja fel most, cserben hagyja magát, hiába jött el ebbe a hajdani birodalmi fővárosba. Azt mondták, sok itt a park, a festmények, és a filharmónia. Ha itt nem fog leszokni az erotikus regényekről, akkor sehol. Muszáj volt eljönnie otthonról, keringett körülötte valami, amit csak az oldalakon keresztül kibontakozó testiség nagy figyelemmel való követése oszlatott el. Azt mondták, olvassa el Nádas Péter Párhuzamos történetekét. Hosszú, de ezért jött Bécsbe. Abban van testiség, de nincs erotika, azt mondták. Tényleg valahogy így van. Tetszik neki. Sokat üldögélt mindenfelé, a Burggartenben, míg jó idő volt, aztán a Kafkában, s olvasott.
Dale Cooper is ügynök, őt kell felhívja. Mindkettejüket Ferencz-Nagy Zoltán kötötte össze Béccsel, szóval ez a kapcsolatháló elég bonyolult, hiszen most Bécs az, aki összeköti őket egymással. Állítólag Coopert valami szerelmi bánat üldözte ide, finom ember, már csak puszta jelenlétével segíteni tudna Kakasinak, hogy észrevegye, mennyire undorítóak az ócska erotikus ponyvák, s mennyivel jobban is kielégíthetné az írott szó és a testiség elegye iránti igényét. Már volt a Leopoldmuseumban és a Belvedereben, látta Klimt, Schiele, Gerstl és Kokoschka festményeit, sőt arra is rájött, hogy a filharmónia testi élmény. A tubában és a nagybőgőben az életében érzett szerelmek testi mélységét és nagyságát kezdte érezni. Arról álmodozott, hogy milyen szépen el fogja ezt mondani Coopernek, akiről semmit nem tud még. Pont ezért fordul felé teljes őszinteséggel. Micsoda barátok lesznek! Finom ember akart lenni ő is.
Próbált segíteni magán, de folyton érezte a csábítást: vajon milyen az osztrák erotika?
Dale Cooper
Gyakran álmodok A Csábítóról. A legfurcsább az egészben az, hogy látszatra semmi gonoszság nincs benne. Amióta Bécsbe jöttem, megváltozott az arca. Már semmi vonás nem köti kamaszkori környezetemhez. A megmutatkozás módja új, de a vágy nem. Tudom, hogy tulajdonképpen be akar csapni, s ehhez fejlesztenie kellett eszköztárát. Újabban büszkeségemet, nem empátiámat célozza. Egy régi álmomban például egy erdei házban voltam. A hely nem is nevezhető tisztásnak, az ablaktól egy-két méterre már fák, a ház körül sűrű aljnövényzet, főként páfrányok. Csatakos, meleg nyári idő, nemrég eshetett. Aki a házban volt, A Csábító, valamikor nagyon egyedül maradhatott, szemei kékek, tartása esetlen, olyan, akinek szívesen főznél levest. Csábítása lappangó, s csak azután tűnik erotikusnak, hogy álmomban egyre inkább érzem az illatát, a teste melegét, vágyát a jelentésteli érintkezésre – és ez a jelentésteliség fontos volt az efféle álmaimban. Gonoszsága tulajdonképpen abból fakad, hogy én álszentként értelmezem mindezt, azt, hogy test, csak erotikusan tudom értelmezni. Gonoszsága az én gonoszságom.
De meséljem el egy újabb álmomat is: Bécsben, a Ruprechtskirche melletti korlátnak volt dőlve Mizmor, az egyik kedvenc zenészem. Álmomban is nagyon száraz a kézbőröm, odamentem hozzá, ő egyszerűen a fejemre tette a kezét, az ortodox ikonográfia krisztusainak arcával bólintott egyet, s eltűntek kézfejemről a repedések. Ezután bécsinek kinéző utcákon sétálgattam, s egyszer csak a semmiből mellettem termett A Csábító, kezemhez hajolt, arcát dörgölte hozzá, és átszellemülten mondogatta, hogy mennyire puha a bőröm. Már nem olyan emberként jelent meg, akinek levest szeretnél főzni, hanem olyanként, akinek legszívesebben megparancsolnád, hogy pontosan 13 óra 00-ra készítse elő az ebéded, s nagyságodtól megrettenve lesse minden kívánságod. Sok a palota Bécsben, szóval ne csak jót várj ettől a várostól. Még távolabb kerültem az ártatlanságomtól; változtam.
