.svg)
Panaszoktól fáradt fejem
hová hajtsam le? Jaj, milyen
gyászruhával fedjem magam?
Jaj, gyászok gyásza!
Életnél édesb a halál,
gondok rémítő csendje, ó,
siettesd végső napomat.
Jaj, múló rózsák!
Lenyugodott, elszáradott
életem igaz üdve már,
századunk dicső sugara,
– jaj, gyászok gyásza! –
mint harmat, gyenge liliom,
melyet a fűhúzó tavasz
fakaszt izzó nap jöttekor.
Jaj, múló rózsák!
Éketek bágyad, porba hull,
hervad viruló fejetek,
a földbe tértek vissza mind.
Jaj, gyászok gyásza!
Ó, lelkem fényes sugara,
sugárzó fénye! Jaj, kire
hagytál a viharok között?
Jaj, múló rózsák!
Ki gyámolít majd, ó Atyám,
az ellenség fenyegető,
haragos fegyverei közt?
Jaj, gyászok gyásza!
Most tétlenek a fórumok,
nem ülnek törvényt gyász miatt,
Európa fénye kihunyt.
Jaj, múló rózsák!
Idők forgása közepett
a zord rend így rendelkezett,
így ítélt égben a bíró.
Jaj, gyászok gyásza!
A föld hol ibolyaszínű,
s pompás, fényözön fürdeti,
hol iszonyú fagy perzseli,
– jaj, múló rózsák! –
amint a nap arany haja
hol messze fénylőn felfedi,
hol meg komoran elfedi
– jaj, gyászok gyásza! –
a sírt, ó mennyei Atyám,
mely fájdalommal telt edény,
s zöld fűvel ékes televény.
Jaj, múló rózsák!
