„Mondatokban élek, mondatokban gondolkodom” – A 20. Bréda Ferenc Irodalmi Körről

‍Az április 3-án, hétfőn megrendezett Bréda Ferenc Irodalmi Kör igazán különleges alkalomnak bizonyult. Nem csupán azért, mert ez volt a Bréda-kör „jubileumi”, huszadik estje: a meghívott, André Ferenc költő, slammer, műfordító, a Bretter György Irodalmi Kör (a Bréda Ferenc Irodalmi Kör korábbi elnevezése – szerk. megj.) egykori elnöke volt, aki újonnan megjelent, kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című kötetéből hozott verseket. Ennek az alkalomnak is a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti terme adott helyet, az est moderátorai Nagy Zalán és Péter Blanka voltak, vitaindítóval László Zsuzsa készült.

Zalán köszöntötte az egybegyűlteket s a megszokott módon néhány szóban bemutatta a meghívott szerzőt, illetve ismertette a Bréda kör „játékszabályait”. A hozzászólások bátorítására ezen alkalommal is egy jutalomkönyv szolgált segítségül az Erdélyi Magyar Írók Ligája jóvoltából, amelyet az a személy érdemelhetett ki, aki az est folyamán a szerző számára a leghasznosabb megjegyzést nyújtja. Aranyszabály: nincs rossz hozzászólás! Ezután Feri felolvasta Nem eltévedni és A szénbányász felesége című szövegeket. László Zsuzsa a vitaindítójában elmondta, hogy a versekben olyan „tipikus, hétköznapi élethelyzetek, pillanattöredékek sejlenek fel, amelyek a saját és a kollektív határán oszcillálnak”. Beszélt a szövegek által megteremtett determináltságról, az emlékek és az elfojtások előbukkanásáról s eltűnéséről, önmegfogalmazásról és identitáskeresésről. Gondolatait egy igencsak megfelelő kérdéssel zárta: „Meddig terjed egy vers hatóköre? Csak a kalauz által már kilyukasztott jegy által jelzett ülésig, vagy esetleg tovább a következő csatlakozásig? Ezután Feri felolvasta A kíváncsiság kegyetlensége és az Antropocén ima című szövegeit.

A rövid szünetet követően egy igazán tartalmas beszélgetés, vita vette kezdetét, amely által az est során több mint negyven hozzászólást hallgathattunk meg, megnehezítve a szerző dolgát a végső választásban a könyvjutalom kapcsán. A beszélgetést Morar Ervin indította, aki elmondta, hogy a szövegek kapcsán egy afféle „Újszövetség-érzés” kerítette be: mindenki bocsánatot nyer, mindenki szeretve van – kissé hippis közösségérzetet sugallanak a versek. A szót Sánta Miriám vette át reflektálva egy olyan megszólalásra, amely a kortárs költők körében elég gyakori. A szakrális témákhoz szerinte sokkal bátrabban nyúl hozzá a mai alkotóközönség, ami egyfelől jó, viszont hiányzik a szövegek specifikussága. Váradi Nagy Pál kiemelte, hogy a szövegekben abszolút ott van Ginsberg, a blues, a hobó, a hippikorszak, s ezáltal halmozottan megtalálható bennük a performansz is. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy valójában akkor mennyire is rendelődnek alá a szövegek ennek a performansz-jellegnek? Szót ejtett az intertextusok sokaságáról is, ami szerinte kissé veszélyes játék, mivel arra invitálja az olvasót, hogy ott is keressen intertextusokat, ahol esetlegesen a költő nem gondolta.

A beszélgetést Pál Dániel folytatta, aki a szövegekben a giccsről, mint esztétikai eszközről beszélt: a képeket gyakran övezi egy „giccs zománc”, de ez leginkább egy szép, árnyalt módon van jelen. Nagy Eszter kiemelve az első versből egy mondatot reflektált arra: „és így cipekedünk mi / akik magunkban hordozzuk / anyáink egyre hosszabb hallgatásait”. Véleménye szerint a lírai én fenyegetettsége, az általa cipelt terhek valósága ezáltal a sorok által találóan és erősen lett megfogalmazva. A válás témáját beemelve hozzátette, úgy érzi, a szövegek megtalálják a megfelelő módot arra is, hogy kifejezzék a szülők ősi, mitikus összetartozásának mivoltát: ha egy ember két emberből lesz, milyen tudathasadásos állapotot idézhet elő, ha ez a két ember szétmegy.

A következőkben egy kisebb vita alakult ki a szakszavak szövegben való jelenlétéről, amelyet Váradi Nagy Pál kérdése indított el: miért van ez az igény, hogy a szakszavakat nem szakmai értelemben használjanak versekben. Pál Dániel szerint ennek a szóhasználatnak stilisztikai értéke van, Miriám pedig úgy gondolta, hogy ezek a szakszavak bizonyos kontextusban költőivé válhatnak. Ennek a módja pedig a költőtől függ. Nánia Hanna a vitaindítóra reagálva kifejtette elmélkedését a szövegek ritmikájával kapcsolatban. Ezek a ritmikák azok, amelyek visszahozzák az olvasót abban az esetben, ha esetleg a vers néhol elejtené, viszont egy idő után ez sematikussá válhat. A beszélgetést Antal Norbert-Zsolt vitte tovább, szerinte az első versben egy Knausgård-féle látásmód van jelen, amely az unalmas napokat is érdekesen próbálja bemutatni – csak túl hosszan. A szövegek hosszúsága néha a befogadhatóságuk rovására megy, s talán kisebb egységekben jobban összeállna. Szót ejtett A bányász felesége című versben megjelenő belső dialógusról, s gondolatmenetét befejezve az utolsó szöveg formájával kapcsolatban felelt, miszerint úgy érzi az ima-forma szerkezete kissé „kopott”.

Azt est folyamán a beszélgetés olyan témaköröket is körülölelt, mint a versekben megjelenő szófordulatok, a lírai én szerepe, a témaváltakozás és annak útvonalai, a versek céljai. Feri az utolsó szó jogán válaszolt a hozzászólásokra, elmondta, hogy a versek terjedelme a habitusához tartozik, a témákon való elmerengés s azoknak írott formában való visszaadása mindig üzenetet rejt. Intertextusokat sokszor tudatosan épít verseibe (sokat tanult például Kányádi, Szőcs Géza, Weöres vagy Kassák verseit olvasva), ugyanakkor előfordul, hogy szándékától függetlenül is átszivárogjanak a szövegbe, mivel „mondatokban él, mondatokban gondolkodik”. Reflektált a versek közösségi mivoltára, a szakszavak használatára, s legvégül a Nagy Eszter által felvetett válás-tematikára, amely végül elnyerte az est legjobb hozzászólásával járó könyvjutalmat. 

‍

Fotók: Szilágyi Z. Ákos

‍