Mit mesél Erdély Jókairól? – Werk-interjú Maksay Ágnes rendezővel a készülő Jókai-dokumentumfilmjéről

A „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!” – Petőfi Erdélyben című, a költő születésének bicentenáriumára készült filmed kapcsán egy riportban említed, hogy kissé szűkösnek bizonyult az egyórás keret, és emiatt néhány helyszín végül kimaradt. A készülő Jókai-film esetében mennyire sikerül lefedni mindazt, amit fontosnak tartotok bemutatni?

A Petőfi-film kapcsán a keret filmdramaturgiai szempontból nem volt szűkös, csak a helyszínek tekintetében – a rendezői elv, amit választottam, időben nem igényelt ennél többet. A cél az volt, hogy egyszerre kronologikusan, és új, eddig ismeretlen adatok, árnyalatok révén tudjuk megmutatni Petőfi kötődését a 20-21. századi értelemben vett Erdélyhez. A Jókai-filmmel ugyanez a helyzet: kronologikusan követi az író erdélyi útjait, de csak bizonyos helyszíneket emelünk ki, hogy az ezekhez köthető tematikus csomópontok mentén mesélhessen Jókai alkotói és életpályájának legkorszerűbb problémáiról T. Szabó Levente irodalomtörténész. A készülő film értelemszerűen hosszabb lesz, mert az írófejedelem élete nyolc évtizedet ölelt fel.

Az előző film esetében Dávid Gyula és Mikó Imre Petőfi Erdélyben című könyve volt az alapmű, amihez rendezőként legelőször nyúltál. A Jókairól szóló produkció előkészítésekor volt-e ilyen összefoglaló munka, ami kiindulópontként szolgált a helyszínek végigkövetéséhez?

Volt, de ez a forgatókönyv másként született meg. Már első perctől tudtam, hogy kiket szeretnék operatőrnek, és hogy filmünk főszereplője, szaktanácsadója, valamint forgatókönyvíró-társam ismét T. Szabó Levente lesz. 2024 márciusában Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Aradon, Temesváron, Szatmáron is bemutattuk a Petőfi-filmünket, és a nézők több helyszínen megkérdezték, hogy nem forgatjuk-e le a Jókai Erdélybent. Először kicsit bizonytalanok voltunk, később viszont határozottan igent mondtunk. A teljes stáb ugyanaz, vezető operatőr: László Loránd, B kamera: Laczkó Tibor, drón-operatőr: Kőmíves István. Ahhoz, hogy Leventével közösen meg tudjuk írni a forgatókönyvet, valamelyest fel kellett nőnöm a tanár úrhoz. Számomra az alapmű Kristóf Györgytől a Jókai napjai Erdélyben és Vita Zsigmond Jókai Erdélyben című kötete volt, valamint elkezdtem újraolvasni Jókai Erdélyhez kötődő regényeit. A komoly felkészülési folyamatot követően – amihez az ismeretlen helyszínek, például a Mócvidék terepszemléje is társult – elkezdődött a forgatókönyvírás. A feladatom főként az volt, hogy a tartalmi kérdéseket a helyszínekhez igazítsam, és hogy a kevés archív anyag felhasználásával, a főszereplő utaztatásával dinamikussá, filmszerűvé tegyem az irodalomtörténeti információkat.

2023-as dokumentumfilmetek több szerepben is bemutatja Petőfit; láthatjuk őt újságíróként, katonaként, színészként, férjként, forradalmárként, turistaként… Jókai esetében is hasonló alapossággal igyekeztek vászonra vinni a sokoldalúságot?

Jókai sokarcú, színes egyéniség. A filmben koncentráltan láthatunk rá azokra a kérdéskörökre, amelyek egész életében foglalkoztatják: a színházzal való kapcsolatára, politikai szerepvállalására, modern újságírói szerepére, a tudományokhoz és természethez való viszonyára, képzőművészeti alkotásaira és szövevényes magánéleti döntéseire. Mindkét alkotás esetében a film egy remek eszköz arra, hogy a néző részese lehessen egy képileg szépen megkomponált, lendületes irodalomtörténet-órának.

A Petőfi-film a szerző erdélyi útjait és Erdélyhez való kötődését jeleníti meg, azonban a teljes életműre is rálátást biztosít. A Jókairól készülő alkotás esetében is fontosnak érzitek, hogy túllépjétek a helyi nézőpontot, és kirajzolódjon a nagy egész?

Amikor a kutató és a filmes átlátja a Petőfi – Erdély, illetve a Jókai – Erdély viszonyt, már nem kell tudatosan arra törekedni, hogy betekintést biztosítsunk a teljes életműbe, élettörténetbe – ez adja magát. A két életmű tematikai és műfaji sokszínűsége erdélyi nézőpontból is jól nyomon követhető. Élettörténeteikről sok minden kiderül, de ez nem teljes, hiszen a szerzők gyermekkorával nem foglalkozunk. Attól kezdve azonban, hogy felnőttként Erdélybe látogatnak, nagy vonalakban követhetővé válik a magánéletük, politikai és irodalmi karrierjük, hobbiturizmusuk stb. Jókai járt az Almási-barlangnál, a Szent Anna-tónál, a parajdi sóbányában. Szomorú, és egyben hihetetlen, hogy forgatócsoportunk május 4-én utolsóként jött ki a bányából, amelyet másnap végleg bezártak.

Petőfi nevéhez egy rendkívül intenzív, rövid alkotási időszak társul, ezzel szemben Jókai mögött évtizedek írói munkája áll, pályája szinte beláthatatlanul gazdag. Milyen szempontok mentén kell szelektálni egy ilyen hatalmas életmű esetében, és hogyan lehet mindennek befogadható filmes formát adni?

A dokumentumfilm Jókai erdélyi útjain és Erdélyhez való kötődésein, illetve Erdély-ábrázolásain keresztül mutatja meg, ahogy Jókai egyszerre próbál jelen lenni az elit- és a tömegkultúrában. A szelekciós szempont tehát a legfontosabb erdélyi helyszínek, az azokhoz köthető legfontosabb művek, valamint a meghatározó élmények, amelyek a tájjal, az itt élő román és magyar emberekkel való találkozások révén érték az írót. Ami a filmes formát illeti, ritmusát a váltakozó helyszínek dinamikája adja (ezeket minden alkalommal drónfelvételekkel vezetjük be) – sehol nem időzünk 3-4 percnél többet. Akár 2-3 kamerával is kísérjük a mesélőt, aki gyakran találkozik helytörténészekkel, művészettörténészekkel – ők helyi kuriózumokkal egészítik ki a mondanivalót. Harmincöt forgatási nap van mögöttünk, előttünk két hónap vágás és utómunka. Meggyőződésem, hogy a film zenéje, a Selmeczi György komponálta dallamok a meglepetés erejével hatnak majd.

A készülő film egészén ismét T. Szabó Levente irodalomtörténész, egyetemi oktató fogja végigkalauzolni a nézőket. Voltak-e olyan pillanatok a munkafolyamat során, amikor az irodalomtörténészi és a filmes látásmód ütközött?

A forgatás során 3-5 napos egységekben dolgoztunk: a Mócvidék négy, Székelyföld öt, a Kazán-szoros három nap volt, és sok idő telt el köztük. Ezekben a szünetekben részletesen előkészítettük a következő forgatási szakaszt, az operatőrökkel is részletesen egyeztetett forgatókönyvvel indultunk a helyszínekre. Ha mégis volt vita, az arról szólt, hogy egy adott témáról túl nagy az irodalomtörténeti adathalmaz. A tanár úr sokszor fájó szívvel mondott le egyes tartalmi elemekről, hogy ne fárasszuk ki a nézőt, és ne érezze magát egyetemi előadáson. Lesznek benne olyan részek, amelyek kihívást jelenthetnek, de ha el is veszítik a fonalat, megmarad egy-két izgalmas gondolat, aminek utána lehet járni.

Talán korai és mohó kérdés egy még bemutatás előtt álló film kapcsán, de ha kissé eljátszunk a címmel: Petőfi és Jókai után ki lesz a következő Erdélyben? Gondolkodtatok-e azon, hogy a sorozatot kiterjesszétek más jelentős, Erdélyhez kötődő közszereplőkre?

Nem gondolkodtunk, hiszen roppant idő- és pénzigényes egy ilyen film elkészülte. Egyelőre csak az hajt, hogy a sok egyéb munka mellett még az emlékév során elkészüljünk vele. Azonban lehetne érdekes portré- és kordokumentumfilmet készíteni Benedek Elekről, Kemény Zsigmondról, Kuncz Aladárról vagy Áprily Lajosról. Képzőművészet terén izgalmas figura lenne Gyárfás Jenő, akit a székelyek Munkácsyjaként emlegetnek, és Jókainak nemcsak kortársa, de barátja is volt.

A forgatási folyamat előrehaladtával gyanítom, hogy egyre rétegzettebbé válik a főszereplővel való kapcsolatod. Volt olyan mozzanat, felismerés, ami átrendezte benned a róla alkotott képet?

Igen, és azt hiszem, ezzel a forgatócsoport minden tagja így van. Érdemes keresni a szövegekben a turista Jókait, a természetvédőt, a kapitalizmus mechanizmusait megfejteni próbáló alkotót, meglátni bennük azt a mitikus Erdély-képet, amelyet ő alakított ki, és amely ma is él. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy miért volt olyan fontos számára az itt élő románság megismerése, az erdélyi hírnév és elismertség, és önmagában Erdély.

‍