Vakablak

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Mondom én, hogy nincs semmi bajom, biztos úr. Téves riasztás. Biztos a szomszédok hívták. Folyton bűzlik a lépcsőház. Már megszoktam. De legalább jól esett megmozdulni egy kicsit. Fáj a hátam, ha sokat ülök a komputer előtt. Néha még felállok nyújtózkodni, vagy lemegyek sörért, de már azt se lehet. Egyszer kimentem a boltig, aztán útba hazafelé egy kolléga leigazoltatott, hazáig kísért, és a lelkemre kötötte, hogy ki ne mozduljak otthonról, mert megbüntet. Ezer lejre! Hát nincs nekem akkora nyugdíjam, biztos úr! Enni is kéne valamiből. Feljött párszor egy-két kölyök, hoztak kenyeret, zöldséget meg konzerveket. Kértem volna tőlük fekete Silvát is, de minden alkalommal mások jöttek. És feszt fényképeztek. Átrendezték az előszobát, hogy jobban lássék az arcuk, amikor ideadják a csomagot. Azt mondták, be kell bizonyítsák az ösztöndíjbizottságnak, hogy önkénteskedtek, másképp nem mehetnek külföldre tanulni. Ott nagyon nézik az ilyesmit. Hát de még a blokkot se lehet elhagyni, hová mennének szerencsétlenek?
A lépcsőházba azért csak kijártam néha. Egy ideig. Meglocsoltam a filodendront a földszinten, kinyitottam az ablakot, hogy szellőzzék. Ne mondják, hogy szar a magyar. Volt itt élet, minden este Grecunál cruceáztunk. Amíg lehetett. Aztán Kareszt elvitték a mentők valami nejlonsátorban, és leöntötték fertőtlenítővel az egész folyosót. Hetekig bűzlött minden, még a liftet sem volt szabad használni. Grecut is hazavitte a családja. Csak mi maradtunk Józsival. Meg a többiek, de azt se tudom, mifélék laknak még ebben a blokkban. Mindenki olyan magának való. Főleg amióta van ez az influenza, senkivel se lehet szóba állni. Józsival tablézni szoktunk, hogy elüssük az időt. Régebben átjártunk egymáshoz, most már csak a komputeren. Szörnyű ez a mű-kockahang, köze nincs a valósághoz, de hát ez is jobb a semminél. Még csalni se lehet rendesen.
Aztán van ez a csoport, ebbe is Józsi vett fel. Független Gondolkodók, ez a neve. Akad itt mindenféle érdekesség a világból, amit a tévében nem mernek bemondani, mert félnek tőle. Erről az influenzáról, hogy nem is halnak meg tőle. Volt már madárinfluenzánk, meg az a disznóvírus, az emberek udvaráról vitték el a disznókat. De a nagy fejesekét bezzeg nem. Szerintem Karesznek se volt az égvilágon semmi baja. Csak sokat szivarazik. Az ember köhint kettőt, és már egyből elviszik a maszkosok, mint valami bűnözőt. És mindenki szájkosarat hord, biztos úr, mindenki! Így akarnak elhallgattatni minket. Láttam egy képet ebben a csoportban, ahogy kivesznek valamit az egyik maszkból. Azzal hallgatják le, hogy mit mondasz róluk. Aztán ha rájönnek, hogy semmi jót, bepakolnak egy ilyen nejlonba, mint Kareszt, és ki tudja, hogy visszajössz-e még.
Azt is mondják, hogy azért nem szabad kimenni otthonról, mert így be tudnak manipulálni minket. Ha az ember egyedül van, fél. Karesz is félt, azért mind szivarazott. Tüdőrákos az is. A fiam is azért van Németben, mert fél itthon lenni. Hazajöttek volna, már megvolt a jegyük, de lezárták a határokat. Ki akartak engem is repíteni, de öreg vagyok én már ehhez. Mit kezdjek én ott annyi némettel? Azok nem tudnak se cruceázni, se tablézni, csak isznak és hallgatnak nagyokat, mintha fontosabbak lennének mindenki másnál. Most nem, most ők is tüntetnek, hogy ne hordjanak szájkosarat. A Független Gondolkodókban mutatták. Csak ezekkel itthon lehet mindent megetetni. Én aztán nem teszek szájkosarat, az már biztos, felőlem meg is büntethet, akinek van pofája hozzá.
Mind el akarnak vinni. Engem is, meg Józsit is. Mert nem hagyjuk magunkat becsapni. Múlt héten is feljött valaki, hogy megnézze, megvagyok-e még, Józsihoz is bekopogtak egyszer, épp tabléztunk és nem nyitott ajtót. Majdnem rárontottak ezek a barmok! Mondta Józsi, hogy biztos a redőny miatt jönnek ennyien. Már egy hónapja lehúztam. Minek mind igazgassam. Mit érek vele, hogy felkel a nap, ha úgyse tudok kimenni a levegőre. A Független Gondolkodókban is azt mondják, hogy így akarják legyengíteni az időseket. A túlnépesedés miatt. Túl sokan vannak ott keleten, a mieink meg nem szülnek, azért tartunk itt, ahol tartunk. Ezt az influenzát is azért találták ki. Ha nem mehetünk ki a szabadba, vitaminhiányosok leszünk, meg depressziósak. De én aztán nem hagyom magam átverni, biztos úr. Kommunizmusban más volt, akkor is elvettek mindent és bedugtak egy sötét lyukba, de legalább ki lehetett menni a boltig. Nem volt benne semmi, de legalább megnézhettük a semmit. Legalább tudtuk, hogy megy a játék. Parkban tabléztunk, nem komputeren. És a hátunk se fájt. És még köhögni is mertünk, biztos úr. A kommunizmusban még lehetett köhögni!
Maga is úgy hallgat, mint egy német.
Tud valamit, amit én nem. Mondták a Független Gondolkodókban, hogy már a miliciában se lehet bízni. Azért osztanak ki ennyi büntetést, hogy újra legyen pénz az államkasszában. Mert elherdálták azt, amiért mi megdolgoztunk. Ez a baj, biztos úr! Minket még dolgoztattak valamiért. Csak azért sem húzom fel a redőnyt, tudja meg! Jogom van hozzá. Ki fogja megmondani nekem, hogy emelgessem minden nap? Jöjjenek csak fel szépen minden héten. Felőlem fényképezhetnek is. Nem tudok biztonságban megöregedni sem, ezért dolgoztam ennyi évig. Jöjjenek csak mind! De legközelebb hozzanak sört is, ha már erre járnak. Aztán felőlem addig ülhetnek itt, ameddig jól esik. A redőnyt is felhúzhatják, ha annyira zavarja magukat. Nem félek én. Nem félek én már senkitől. Ezektől se, itt a blokkban, pedig azt se tudom, kicsodák. Ha szeretné, majd felveszem magát is a csoportba, biztos úr. Lássa, mi történik odakinn.