Luca Ştefan Ouatu versei

Forró Ágnes: Migráció 1

hunt

minden hétfőn lenyom a kudarctól való félelem

szomorú

embereket nézek

copouban a

tévé üvegén

fogom a távirányítót és kinyitok

egy csomó pixelt

amit gondosan választott ki egy srác

aki nem néz a rajzokra

minden relevancia nélkül

a hajlongó fenyők előtt

a kutatók demonstrálják milyen

bámulatos az emberi agy

a kép minden fekete pontját

kitöltöm kívánság szerint

a hétfő olyan nap ami arra van hogy

dokumentumfilmeket nézz a national geographicon

varánuszokkal és rózsaszín bilincsekkel

indonéziában is vannak szomorú emberek

a komodói sárkányok megették az állataikat

néha az élettársukat is

mégsem hal senki éhen

kultfiú akarnék lenni

a cnn-en

2 hajléktalan férfi

megpróbált kirabolni egy bankot

sok nekem

túl lusta vagyok főzni

lenyom a kudarctól való félelem

annyi példány és példa között

csak túlélek

summerise

kigyúlt bennünk a felnőttkor

egy rovaroktól körülvett lámpa

lobog az ellenőrzött vonatokon

rave-partikon sátorba vizel az alkohol

a szobából láttam

a tömött utcán a szomorúságot

és a rózsaszín

krétával rajzolt, szinte eltörölt élvezetet

rajzoltam

szememben nőni kész

kis emberi kontúrokat mint ahogy

pupillák a rossz drogon

azt akarom ebben a 10 000 alatti halott városban

hogy megüssön a szerelem

halántékon mint a fogfájás

amikor senki se várja és érzem hogy

minden rendben ahogy görgetek a neten

houseum-számok olcsó

netflix-sorozatok körülöttem

mozgásban a fiúk a vizuális

művészettől és k-csíkoktól készen

hazudok magamnak hogy minden ok

és ami bennünk szép

nem fog eltűnni sohasem

nyomás alatt tesztelem

a súlyos kezektől nyomott türelmemet

mint a játékgépek szinkrongombjai

készen rá hogy ígérjek egy helyet a tenyeredben

összeszeded

a felnövést kerülő elmémet

mint egy labdát ütő

kölyök az iskolaudvaron

készen rá hogy szüljön és kitöltsön új űröket

még gyermek vagyok és mi marad még kérdezem

amikor minden ami szép eltűnik bennünk is

még a sorozatok se világítanak többé

mi marad amikor elolvad a szerelem

mint egy konyhaasztalon felejtett Kinder tojás

: a szinesztézia és egy rendezett élet

tányérban szószok helyeken ahol

nem látszanak az arcok a neontól

és fényt álmodok az arcomra mint két pofont

meleg és sebezhető emberek vesznek körül

regenerálódik arcuk alatt

a függönytől megszűrt napfény

nyár derekán

senki nincs itt már

2000 óta kölyök vagyok

gyenge fókusszal és nagy álmokkal

szája sarkában boldogság mint saormázás után a fiúk

élettrippen és trippen egész életében

kaleidoscope

eltűnt a biztonsági zóna

sápadt arcok vannak velem

néma mimikával és gesztusokkal

amiket próbálok megérteni

de nem tudok

energiák ragadnak emberekre és tárgyakra

elkapom őket a retinában csinálok helyet nekik

és csak akkor észlelem őket amikor a nyár

már nem bújik el a balkonokon kacagásokban

és a mályvaszínű égen

eltűnt a biztonsági zóna

és vele együtt elkezdett megjelenni

egy toxikus hely ahol harcolok

hogy érezzem hogy megmentem magam

hogy kimenjek a világ közepére és ordítsak

mert végre valami belőlem

fájni tud

kiterjedt a toxikus zóna

én pedig itt vagyok

egy hiányzó csakrával

kitéve az emberiségnek várok

egy intim zónára

egy nyitott fókuszpontra

ahonnan csak a rezgések árasztanak el

HORVÁTH BENJI fordításai

Luca Ștefan Ouatu 2000-ben született Negrești-ben, jelenleg Kolozsváron tanul. Egyike a legígéretesebb fiatal román költőknek. Első kötete Cinematic címmel jelent meg 2019-ben az OMG Publishing House kiadónál.

‍