Leckenapok Gergővel

Ava Radó Harte alkotása

Kemkem

Most hogy a zöldülőfélben levő élősövény szépen nyírott ágbogairól
a bejárat és az úthenger, a bejárati kapu és a belső udvar,
a tömbház és a kocsibeálló közötti, igazán szem előtt levő részről,
no, mióta a ház nyugati kapuja elől
pillanat alatt elemelte ama rászoruló vagy rá nem szoruló
enyveskezű, akármilyen kezű
ne száradjon le a keze-kezű
lopó
a pillantra otthagyott ezt-azt,
mert ugye, hogy a bámészkodás fontosabb?
A kicsi-Gergő- terelgetés fontosabb?
A 22 hónapos kíváncsisága, érteni-akarása,
erre-arra lépegető kedve
még haza nem menő döntése, „nem akajod!”-ja
valóságosabb,
mint a megszokott „erre be, amarra fel,
fogadj szót”,
no, mióta a zöld útitáskában levőket,
meg a tavaszi napsugár miatt mellé vetetteket,
s a frissen vetteket:
ha visszafelé részletezem: a szép piros paradicsomokat,
ama fürt banánt (valóban: április havában, miért is?)
s az ezüstszürke, Eszti lányomtól örökölt gombos szvetteremet
s a világos kabátomat, amelyet Párizsban vettem öt éve
a Les Halles környéki aluljáró boltocskájában: kedves kabátomat,
no, túl fontossá lett kézi telefonomat
s Gergő autóit, az új kettőt,
a nagykerekű terepjárót meg azt a kis „kékautót”,
(váltig kérte, hogy az ajtaját nyissuk ki: de hogyha nem ajtó,
csak hasonlít?),
gyúrmáit, azt a már keveredni kezdő hat színt (ha szín a fehér is),
mondogattuk már délelőtt, hogy fűzöld,
hogy málnavörös, narancssárga, citromsárga – mert a kénsárga
semmit sem jelent –, királykék,
mert a királylányok s fiúk a meséskönyvből immár ismerősek,
fehér, hófehér (már nem volt, persze hófehér),
homokozó lapátját, a régi pirosat meg az újabb pirosat, kékszín,
némi kanalazásra is alkalmas gereblyéjét,
puha ingecskéjét és kendőit, még a szennyeset is és ama
kemkemet…

A kemkemet!
az alváshoz való pokróckát, azt a fehéret!
Amit Katitól kapott, Jázmin édesanyjától, a jószomszédtól,
a tortasütés tudósától,
a kemkemet,
a minden elalvás és felébredés, akárhol levés biztonságot adó,
otthoni, otthonos darabját:
mióta elvitte mindezeket útjavító célgép-nézegetésünk odaadó,
bár bizonyos tekintetben felelőtlen hosszú
pillanata alatt
ama lopó,
kérlellek, Gondviselő Isten:
hagyd meg nekünk a felismerés örömét,
az ízlelését, színérzékelését,
a játékkedvet, dolgozni tudást,
utazni, megérteni szeretést,
a kapcsolatteremtés bátorságát.
És a tárgyaktól megválás készségét,
a lemondás örömét
és a névadásét, kemkem,
kemkem.
Takarj be minden síró gyermeket,
adj enniük bár egy faláskát.
Engedd, hogy ami ártatlanul érdekli a lelket: lássák,
meglássák!
Az emlékezés örömét is hagyd meg
(Párizsom, életem fordulói),
könnyűségünk hagyd, terheink levetve,
a reménységet felfele tekintve,
a zöldülőre, tavaszra tekintést,
a szűkösségben megnyugvást, gondban rést,
egészséget hagyj pásztornak, báránynak.
Újrakezdést adj bűnbe hullt világnak.

De rossz, bűnösen rossz vala a kedvünk,
riadt haraggal lépkedtünk, lépkedtünk
a lépcsőkön fel, méregbe merülve.
Gondolatban tolvajjal ölre kelve!
Gergőkém otthon a mézesköcsögbe
hónaposretek darabokat szórt.
Felborította a köcsögöt: két kézzel „megfogta a mézet”.
Meglepődött, szólított engem.
Kitisztogatva mézességéből aztán
egyedül újra körülnézett.
Egy palack vizet fölemelt és leejtett a kőre:
nem a kifolyt víztől: a csattanástól, az üveg cserepekké válásától
ijedt meg.
Sírva fakadt s vigasztalóját hívott: engem.
Már este volt, nem sokkal később
lefeküdt, szépen elaludt,
nem kérte ama kemkemet,
én sem kérek mást, szabadíts meg
fölösleges tárgyaimtól és a lélek
bizonyára nélkülözhető kölönceitől, Istenem,
Mondhassam, lásd: hold ez, de holdsarló.
Majd megmutatom, mi az, hogy sarló.
Macskaméz ez, harag ez,
ez meg a szomorúság.

Istenünk mindent megfelez
és harmadol, adót szed életünkből.

Gergő! Holnap madarat nézünk,
várba megyünk,
megbocsátunk lopónak,
más emberekké leszünk holnap.
Exemplum ez,
és fekete kabát ez.

2013. április

A messze, a most

Anya nincs messze?
Nincs nagyon messze.
Nincs messze, közeledik.

Közel van?
Közel,
nincs messze, ne félj.
Ne félj:
mondom, hogy közeledik.

Mikort mondtál? Mostat mondjál.
Holnap jön: itt lesz már holnap.
De... most van holnap,
akarom, hogy most legyen.
Most, most...
Ne holnap.

(Közel van és hozzád,
tudod, hogy hozzád közeledik.
Itt lesz és itt marad, ahogy akartad.
Hunyd be a szemed, most,
most...
Látod: érkezik.)

2014. június