Laika

„...Ez tán az írásbeliség

kezdete. Vagy a vége.

Különösen az esti óceán szempontjából.”

(Joszif Brodszkij)

‍

„Lajkában nem hasadt szét a világ...”

(Serestély Zalán)

‍

És azt mondta az Úr Ábrámnak:

Kelj fel, és eredj ki a te földedről,

a te rokonságod közül, a te atyád

házából, és áldás lesz. És Ábrám felkelt,

és kieredt. Valahogy így lehetett.

Mára már nem tudjuk, ki beszél, kihez.

És ki küldött engem, ki a Vagyok,

ki fogja megrajzolni a hasonlatot.

Tudjuk, persze, hogy tudjuk. Kutya

nehéz vagyok, kutyakönnyű

nekem akarni vanni, lázadni,

nekem azt mondta az Úr, hogy én

eredjek ki. Mára már nem tudjuk,

átok-e az áldás, ki beszél, kihez, ki ered ki

honnan. Különösen az előttünk járók

tekintetében. Kutya a farkasból,

farkas kutyából, ha lakmározik.

És a jelre várók hallgatása. És azok,

akik nem cél nélkül valók. És a függőkertek

az elképesztő akarás bűvöletében.

Mára már nem tudjuk, miféle titkokat

képvisel ez az építészet, az ékesnek

milyen állatait teremti meg. Miféle

parancsokat takar el a karácsonyi köd,

mára már nem tudhatjuk, honnan

kell kieredni. Hogyan kell szeretni azt,

akit ebbe a ködbe beleköptek, és aki csakúgy

lelkeket köpköd. Hogy egy váltó paradigma

mivel tartozik az előzőnek. Mára

csak úgy tűnik, van, akit nézek és van, aki néz,

de egy vagyok velük elég sokféleképpen,

különösen a hasadás és ömlés,

áradás és hordozás

görbületében.

Horváth Benji: 1988-ban született Ma­ros­vásárhelyen. Legutóbbi kötete: Beat­core (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2015).