Király Béla szellemi portréjához

Mondhatnám, beszélő borítója van Király Béla új kötetének. Első borítóján egy madártávlatból fotózott dombvidéki, kis völgyben elterülő falu képe látható. Előtérben egy templom magasba emelkedő, karcsú tornya fehérlik, körülötte piros tetős épületek szögletes alakzatai tűnnek ki a méretes zöldellő fák, no meg a kertek és rétek közül. Amikor a kép háttere felé halad a tekintet, dombokat látni, valamint egy erdő borította hegyvonulatot. Nem más ez, mint egy Sóváradról készült látkép. Az első borító „fülén” aztán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium városi parkra néző szárnya, a hátsó borító ugyanezen részén meg a nagy múltú párizsi világlap, a Le Figaro szerkesztőségének székhelye mutatja magát. A hátsó borítón olvasható szerzői gondolatok közül, tehát egy szöveges részből ezt emelném ki: „Nyugati egyetemek és médiák tápszerén felnőtt okoskodókkal és milliárdos támogatóikkal szemben nehéz lesz megmaradni olyannak, amilyennek az Isten megteremtett.”
Király Béla 1957-ben született Sóváradon – innen a nevében használt S. betű –, ezért került tehát szülőfaluja képe a borítóra, aztán tanári pályájának első, egy évtizedet meghaladó szakasza Sepsiszentgyörgyhöz kötődik, ahol jó nevű mesterei – többek között Veress Dániel – éltek, s végül tudnunk kell, hogy szerzőnk a politikatudomány művelőjeként, valamint közíróként nagy hangsúlyt fektet a francia történelem és közélet rendszeres elemzésére, amelynek során a tekintélyes Le Figaro által képviselt értékekhez igazodik a szerző. Mondhatnám, szemét Párizsra veti – a felvilágosodás kori Batsányival szólva –, a franciaországi változásokra, azok megértésére és megértetésére törekszik, amire alapos felkészültsége és tájékozottsága alkalmassá is teszi.
Külsőségek szemrevételezéséből indultam ki ezúttal, abban bízva, hogy azért a bemutatandó „tárgy” belső értékeire is sikerül valamelyest rávilágítanom.
Szerzőnk kijelenti, hogy ha szemünket ma Párizsra vetjük, akkor beláthatjuk, hogy a franciákra váró jövő az erdélyi magyarok jelenére hasonlít, vagyis a franciák „kisebbségbe kerülnek saját hazájukban, annak minden következményével.” (170.) Véleményem szerint a szerző meglátása helytálló, minthogy a 20. századról, valamint napjaink franciaországi valóságáról készült elemzéseken nyugszik. Mintegy összegezésként idézzük tehát az alábbiakat: „Franciaország történelmi múltja, civilizációs vívmányai, művészi, irodalmi értékei ma alig számítanak. Az iskolákban is apró lángon pislákolnak az erről szóló tanítások. Franciaország civilizációs örökségét, mint érték nélküli, fölösleges relikviát a bevándorlók többsége, de újabban a helyi fiatalok múlttól elszakított, és a jelenbe dermedt tömege is megveti. Az emberi jogi aktivisták azért küzdenek, hogy a többség igazodjon a még kisebbségben levő bevándorlók szokásaihoz. Ismerd meg, és tiszteld a másságot, egészen addig, míg te is más nem leszel!” (170–171.)
Király Béla Európa, illetve a zsidó–keresztény hagyomány értékeit tartja szem előtt esszéíróként, politikai elemzőként és közíróként, aki így mint elkötelezett szemlélő tisztánlátáshoz segíti hozzá olvasóit egy, a tőke által diktált s az egyént totális ellenőrzés alatt tartó, illetve egy véget nem érő, lelketlen versenyre kárhoztató világban. (Vö. 38.) Ilyen meghatározottságok között pedig a hűség, a becsület, továbbá a hazafias érzés fel sem merülhet, de nem bír fontossággal a hagyományos család és gyermekvállalás, a nemzeti identitás megőrzése sem. A nemzeti identitás jegyében élni – egy jövedelmi szint fölött – veszélyes üzemmód a Szajna partján is – hivatkozik egyik párizsi „forrására”, Alain de Benoist-ra a szerző. (Vö. 324.)
Egyre inkább oda jutunk, hogy még a nemi különbség tételezése is emberi jogokat fog sérteni. A nemzedékek között egykor működő tapasztalatátadás és a hagyományra alapozó építkezés megszűnik, a társadalom többnyire a szerves közösségek kötelékét feladó, a jövő iránt valójában felelősséget nem vállaló magánzó egyének, illetve a gyökerüket vesztett fogyasztó lények – ahogy mondják –, a konzumidióták gyülekezete lesz. Szóval tényleg nehéz lesz megmaradni olyannak, amilyennek az Isten megteremtett: embernek és egy szerves közösség tagjának…
Végezetül emlékeztetnék, hogy Király Béla 1982-ben szerzett oklevelet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia–történelem szakán, kritikát, esszét, de szépirodalmat is közölt a kor romániai magyar lapjaiban és folyóirataiban (Utunk, Korunk, Igaz Szó, A Hét), tanulmánnyal szerepelt a tudományelméleti írásokat tartalmazó Tény és való című kötetben (Kriterion, Könyvkiadó, 1989), valamint az ő gondozásában és előszavával jelent meg egy Giordano Bruno-kötet a Téka sorozatban, ugyancsak a Kriterion Könyvkiadónál (1990).
A jelenleg Budapesten élő tanár és szerkesztő Harangzúgás vagy laikus humanizmus című kötete az utóbbi, közel tíz évben közölt tanulmányaiból, esszéiből és publicisztikai írásaiból nyújt válogatást – egy-egy esszénovellával indítva, illetve zárva a könyvet –, és igen alkalmas Király Béla szellemi portréjának megrajzolására.

Király Béla: Harangzúgás vagy laikus humanizmus. Esszék, publicisztikák. Budapest, Magyar Szemle Könyvek, 2019.