.svg)
A kedd délutáni kettős gyermekkönyvbemutató alkalmával a képzeletbeli barangolás mellett a Koffer befogadóképességét is leteszteltük. Szőcs Margit Boldizsár a repülő meseszőnyegen című legújabb könyvét és a Jankó Szép Yvette által frissen fordított Markus Majalouma Apa, menjünk gombászni!-t ismerhette meg jobban az a közel negyven ember, aki asztal alatti párnáról vagy a bárpultnak dőlve adta át magát egy képlékeny világnak. A beszélgetést Rostás-Péter Emese, Szőcs Margit könyvének szerkesztője moderálta augusztus 20-án a Koffer kávézóban.
Szőcs Margit harmadik meséskönyve egy meghittebb, családiasabb közeget idéző alkotás előző könyveihez képest. A szerző az alkotói folyamatot kiváltó és működtető hatásokról, élményekről beszélt: a meseírást elindító energiák az unoka megszületésének köszönhetőek, ami számára is meglepetésként jelentkezett, hiszen bevallása szerint soha nem gondolt bele azelőtt, hogy egy gyermek ennyire természetes helyzetekbe kerülve, felhőtlenségével így inspirálhat valakit. A gyermekek szövegvilága viszont sose volt számára idegen - a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok korrektúrázása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sorai hozzáférhetőbbek legyenek, a szavak megmozdulhassanak. Boldizsár, Szőcs Margit unokája most került először névszerűen, egyéni mesehősként is az írásokba, de valamilyen formában a kezdetektől jelen van bennük. A történetek valódi élménymagokból indulnak, fejlődésük pedig adja magát. A kisfiú ugyanúgy él a mesés történéseken belül mint azokon kívül. Boldizsár mostmár tudatosan is részt vesz a mesék életre keltésében, feladványokat ad nagymamájának, ötleteivel kihívások elé állítja, ez egy személyes és nagyon termékeny játékukká nőtte ki magát.
Felmerült a gyermekkönyvek esetében sűrűn elhangzó kérdés is: kinek való? A szerző szerint az elvontan megcélzott korosztálynak létrehozott nyelvi és képzeletvilág legtöbbször korlátozza és alábecsüli a gyermekek képességeit, így alkotóként ő nem is szeretett volna ebbe beleavatkozni, de az utólagos kategorizálást se tartja szerencsésnek. Szőcs Margit fel is olvasott a hallgatóságnak egy történetetet.
A beszélgetésen Márton Éva is jelen volt, a könyv illusztrátora, akinek ez volt a második ilyen jellegű munkája. A szerző és a grafikus a meséken keresztül kommunikáltak – a mesékből kihallotta a huncut, játékos hangot, a mozgékony de mégis figyelmes figurát. A legfontosabb Márton Éva számára Boldizsár és a közte lévő egyensúly keresése volt, így újraalkotta a figurát, az eddigi képi világtól függetlenül. Rajzai dinamikusak, amik továbbgondolják a történetet.
Az illusztrációkból a Kofferben egy mini-kiállítás is nyílt, mely továbbra is megtekinthető. Ezt Balázs Imre József nyitotta meg. Ráhangolódásként az újrafordítás komikus következményeivel, a szétfordítás jelenségével ismerkedhettek a jelenlévők. Lánya, Blanka, egy internetes fordítóprogram segítségével gondolta újra a Micimackó néhány bekezdését, ebből hozott egy részletet a költő, mely mindenkit megnevettetett. Továbbá öt olyan verset is írt melyek folytatták a fordítás játékát, ebben ez esetben a médiumok közti átjárásra hallhattunk szép példákat. Így Márton Éva alkotásai, melyek maguk is folytatnak egy megírt történetet, kiindulópontokká váltak, példázva a művészeti ágak közti átjárhatóságot.
A délután másik könyvéről Jankó Szép Yvette mesélt. A Markus Majalouma által írt és illusztrált kiadvány az öt részes finn sorozat negyedik darabja. Rostás-Péter Emese meglátása szerint jellemző a magyar könyvkiadásban északi irodalmakból fordítani, ennek kapcsán kérdezett a hazai fogadtatásról. A fordítóhoz eljutott visszajelzések vegyesek: a kezdeti idegenkedést, mely főleg a szokatlan képi világ miatt jelentkezhetett, a nyitás, elfogadás és érdeklődés váltotta fel. A rajzok és írások finom részletekben egészítik ki egymást. A fordító szerint is humoros könyvek, kifejezetten ajánlottak közös felolvasásra, szójátékokban gazdagok, és karakterenként is jellegzetes beszédstílus figyelhető meg, mely újabb humorforrást jelent. A moderátor az új kihívásokra is rákérdezett. Jankó Szép Yvette a fordítás meg nem szűnő meglepetésszerűségéről mesélt: a sorozat elején választott és kialakított karakterhangok és beszédstílusok a fordítói munka során néha váratlan irányba kanyarítják a mondatokat, újraírják, továbbírják azokat. Az esemény közös felolvasással zárult: az egyik történetet három gyermek, egy apa és egy mesélő élő hangján hallgathattuk, megtapasztalva a korábban emlegetett nyelvi játékosságot.
