No items found.

Jászberényi Sándor marosvásárhelyi könyvbemutatójáról bemutató

2018. június 27-én Jászberényi Sándor Marosvásárhelyre látogatott, ahol bemutatta A lélek legszebb éjszakája című kötetét. A házigazdával, Szabó Róbert Csabával már két éve tervezik az esemény létrejöttét. A G.Cáfé tökéletes helyszínnek bizonyult, a jazz zene és a hely romkocsmás berendezése igazi kis New Orleans-i hangulatot teremtett. Ezt tetézte, hogy Tuja Barna és Szász Csaba zenészek nyitották meg az eseményt azzal, hogy Chet Bakert fújtak.


A novellás kötet igazából regényként is olvasható, hiszen egymással részben összefüggő novellákból áll, melyek egyetlen főszereplő, Marosi Dániel közel-keleti, illetve főként kairói kalandjait mesélik el. A könyvben benne van az író minden Közel-Keleten szerzett tapasztalata, a helyszínek nagyon fontosak, a karakterek viszont leginkább kitaláltak. A meghívott elmondta, hogy azért döntött úgy, hogy ellátogat Egyiptomba, háta mögött hagyva Európát, mert az élet fontos kérdéseire kereste a választ. Miért élünk? Miért halunk meg? Mit mondhatunk el az életről? Milyen az ember valójában és mi az, amit ő eddig látott belőle?


Rájött, hogy a mi harmadkategóriás problémáink, semmik ahhoz képest, ami Kairóban zajlik. A túlnépesedés, a mélyszegénység ott tényleg valós problémák, és bár lehet, fikciónak tűnnek, de ezekről mindig őszintén ír. Jászberényi elmondása szerint ezen útjai során azt érezte, hogy igen, most igazán él, nem pedig vegetál egy számára nem is igazán tetsző életben.
Az est során, felvetődött a névadás kérdése is: hogyan született meg Marosi Dániel alakja, akiben akarva-akaratlanul az írót véljük felfedezni? A válasz egyszerű: az író és forgatókönyvíró, Kőrösi Zoltán tiszteletére kapta nevét; a Körös és a Maros ugyanis, egymás mellett folyik.


Jászberényi Sándorról az is kiderült, hogy Indiában igazán keresett írónak számít, hiszen A lélek legszebb éjszakája ugyanis 15 ezer példányban kelt el, ezt viszont az író az ország magas népességszámával magyarázta. Egy olyan országban, ahol ennyi ember él, egyértelműen van egy csomó olvasó is. Azt is elmondta, hogy jövőbeli tervei közt szerepel természetesen egy újabb Kairói út, hiszen szerinte „Egyiptom az a hely, ahol még mindig vannak csodák.”


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb