Így is történhetett volna

Jeszenszky Géza történészi munkásságának – ha lehet ilyet mondani – főműve ez a könyv, mely immár a harmadik kiadását érte meg. Értem ezt elsősorban a szerző tudományos karrierje szempontjából, hiszen kandidátusi dolgozatként védte meg az első változatát a Magyar Tudományos Akadémián 1980-ban, majd 1986-ban sor került az első kiadásra – egy olyan korban, mikor a kádári szocializmus társadalmának végnapjait érzékelő magyarországi értelmiségi közeg új, Nyugat-orientált utakat keresett. A jelenlegi, harmadik kiadásban az előzőekhez képest új fejezet is bekerült Így is történhetett volna címmel, melyben a nyugati történetírásban napjainkra egyre népszerűbb kontrafaktuális történelemelemzési módszereivel vázol fel alternatív realitást arra vonatkozóan, hogyan alakulhatott volna a Monarchia és benne Magyarország sorsa másképpen. A főszöveg központi kérdése mégis az: hogyan történhetett, hogy az 1848-as szabadságharcot követő magyar presztízs, mely az angol területen megvolt, egyre inkább megkopott, majd a brit elit és közvélemény kifejezetten ellenségessé is vált a magyarság ügyével szemben, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a trianoni békeszerződés olyan legyen, amilyen. A nyolcadik fejezetben összegzi a szerző azt a három okot, melyek miatt szerinte ez bekövetkezhetett: addig viszont jól dokumentált, lineáris narratíva szerinti esemény- és ténysorozat rögzítésével mutatja be magát a folyamatot.
A kötet fontosságát a szerzőtől vett két idézettel lehet a legjobban illusztrálni: „Napjainkban nem divat a történelemtől közvetlen tanulságokat, »leckéket« várni. A múlt század eleji magyar politika egykorú brit bírálatának hazai fogadtatása azonban kínál néhány általánosabb érvényű tanulságot”, illetve „Ez a mai is annyira időszerű »termékeny harmónia« Magyarországon belül és a külvilággal szemben, és általában az illúzióktól, az indokolatlan önvádaktól és a külfölddel szembeni ugyancsak indokolatlan haragtól mentes nemzeti tudat kialakulásának fontossága indokolja a 20. század eleji magyarországi belső viszonyok brit (és többi bel- és külföldi) bírálójának előítélet-mentes tanulmányozását, ismételt szemügyre vételét”. Ennek megfelelően a könyv csak részben politika- és diplomácia-, inkább kultúra- és imázstörténeti munka, így például külön említi Jókai Mór regényeinek hatását is az angol kulturális közegben. A szerző jól ismeri a kor és a későbbi időszakok magyar–angol kapcsolatainak szakirodalmát, a tárgyalt kor sajtóanyagát és a releváns levéltári gyűjteményeket. Külön kiemeli a szerző két tudósító, Wickham Steed és Seton-Watson (Scotus Viator) – ez utóbbit Herczeg Ferenc úgy jellemezte, hogy „akaratereje nagy, az ítélőképessége semmi volt” – szerepét, de nem csak. A magyar kulturális és politikai élet meghatározó szereplői, a kor fontos eseményei is megelevenednek a kötet lapjain. A kötet üzenete a mai napig is megfontolandó: a jó imázsnak feltétele a jó politikai-kulturális marketing, és ennek hiánya katasztrofális következményekkel járhat.

Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs. Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894–1918). Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2020.