Holt vidékek hangjai

Nem és nem enyész el a versek megzenésítésének szokása. Vélhetőleg azért nem, mert a közfelfogás minden dalszöveget leginkább versnek érez. Így hát, a másik irányból nézve, mi sem egyszerűbb, mint előkapni a készletből egy verset, és merőben dalszövegként tekinteni rá! Csak nótát kell kiötölni hozzá – ha szakaszos szerkezetű, nyilván ismétlődő melódiácskát, az nagyon tuti, három-négy akkordos kísérettel –, s oszt alászógája. Megvan a dal. A megzenésített vers. Ami legtöbbször nem egyéb az ürügyművészet gondolattalan hordalékánál. De ezt ő nem tudja. Voltak, vannak és lesznek daltulajdonosok, pubokat, régiókat, gyülekezeteket, határontúlimagyarokat egy szál gitárban végigdalló énekmondók – vagy pár, esős délután alapított együttes –, akik munka után ebből élnek, jól-rosszul.

Tudom, gonosz sarkítás ez így. Bicskanyitogatóan gonosz!

Mert van például olyan is – és most épp erről szeretnék szólni –, hogy egy magasan képzett, professzionista zenész, akinek az ereiben poétailag is érvényes vér csörgedez, mély tisztelettel (korántsem ürügyként tehát!) zenei síkon gondol tovább egy arra érdemes verset. Nem „megzenésített vers” lesz belőle, hanem két, szervesen összetartó nyelven ható új műegész.

Vannak, akik az ún. külváros-versek vagy éjszaka-versek előképeként tekintenek József Attila 1932-ben kelt Holt vidékére. Kétségtelen, hogy csakugyan az elidegenítő, kristályos-hideg, sötét hangulatú József Attila-poémák egyik elsője, amelyről néhány kifejezetten szociális hangoltságú motívuma folytán pár évtizeddel ezelőtt az osztályharc fogalomkészletével volt a legkönnyebb iskolások előtt beszélni. Egyfelől a kiszolgáltatott nép, másfelől az elnyomók – milyen egyszerű és átlátható! Az előtérbe emelt szocialistáskodás helyett azonban egy sokszerű, kemény, fagyos árnyalatokban dúskáló természeti vízió az, ami e versben a legmegragadóbb. Ha a vulgáris „prolinternacionalizmussal” meg nem elégedvén hozzávesszük ehhez azt a magyarságképzetet is, amely Ady óta megkerülhetetlennek bizonyul, máris többszörösére tágul a Holt vidék értelmezési perspektívája. Amikor Csergő Domokos, aki nem más, mint a fentebb említett magasan képzett professzionista zenész, instrumentális-vokális világgá formázta József Attila versszövegét, maga is bőven elgondolkodott ezen a sokszínűségen. „Nem vicc, inkább öngúny: ez a magyar lélek a lábán száradó kukoricatábla (Európa) kellős közepén – írja egy Facebook-bejegyzésben. – Meghajszolva rohan erre, aztán arra, egy kis (import) csárdás, pár ütemnyi Liszt (a magnó tépi ugyan a szalagot), egy kis Erkel (hibásan) aztán b.sszék, jöhet egy kis danolás (Máté Péter), utána meg… hol is vagyunk? Kis szobában…”

Csergő Domokos Holt vidék-zenéje¹ Mányoki Mária Anna – ismertebb nevén Inci – éretten telt hangján és erőteljes hangszeres hozzájárulással ezt a sokszerűséget valósítja meg. Igazából egy többtételes műről beszélünk, ahol a tétel jobbára ötsoros versszaknyi terjedelmű, határozott hangszeres fel- vagy átvezetéssel; motívumvilágát tekintve azonban az első két versszak egyetlen egységnek tekinthető, amely öthangnyi eseményével (egy nagy terc kromatikus ereszkedése), majd a nyolcadik versszakhoz rendelve mintegy emlékeztető zárlatként ismétlődik.

A kétpercnyi intró a majd’ egyperces elektronikus ciripeléssel és a sejtelmes, duruzsoló-dermesztő zörejkombinációval – benne pedig a rézfúvósok ijesztő, visszhangos klasztereivel – nyilván elsősorban a hangulati előkészítést szolgálja.

De a sötétség mellett van Csergő művében igazi, lírai dal is kivárós moll előjátékkal, vonósbasszusok pizzicatójára épített zongorával, szordínós trombitával, hogy aztán a negyedik versszakra Csergő vastag etnoszimbolika árán – a magyar népdalfeldolgozások hagyományára utalva – behozza az explicit nemzeti elemet, amelynek következményeként (majd a hatodik versszaknál) a rézfúvósok és a sziréna kusza, kváziszimfonikus, zsibvásári börleszktombolása vezeti be a „hazám, hazám, te mindenem”-et. Amire végül a rezek elbizonytalanodnak. Sőt elfogynak.

A „kis szobában kis parasztokkal” kezdődő hetedik versszak magányos énekkel indul, amelybe, miután a zongoraharmónia alácsúszik, majd beleszól – vájtfülűek felszisszennek – Beethoven Mondschein-szonáta témájának első három, félreérthetetlen hangja.

A Csergő Domokost ismerők előtt teljesen fölösleges elmagyarázni, miért fordult szerzőnk figyelme (még 2025 elején) József Attila versei felé. Minthogy újból és újból – másképp szólva folyamatosan – lírai világokba merül, Csergő épp úgy otthon van a versben, mint szűkebben vett hivatásában, a zeneszerzésben. Nyitott, barátságos a zenéje, még ha, mint most, esetünkben, dermesztően holtvidékes is. Igényessége és világlátása még sok örömbe fogja hallgatóit beiktatni.

‍

Jegyzet

¹            A Holt vidékre írt Csergő Domokos-mű a youtube-on videoklip változatban is elérhető. Itt, az Amplitúdóban azonban a látványsíkról nem ejtünk szót, számunkra csak a poétikai és zenei sík kölcsönkapcsolata érdekes.

‍