Helikoni honfoglalók

Bajkó Dániel: Aszterión háza III
Kevesen tudnak róla, hogy Miskolcon 2011 óta egy erdélyi hagyományokat ápoló Észak-magyarországi Irodalmi Kör működik, sőt 2013-ban ezzel kapcsolatos Dsida Akadémia létesült, mely évente költőknek, irodalomtörténészeknek díjakat oszt. Elismerésükben részesült már többek között Láng Gusztáv, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Vincze Ferenc, Amedeo Di Francesco, Pomogáts Béla, Gömöri György.
A miskolci Erdély-kultusz fő éltetői a Kabán Annamária–Mózes Huba házaspár. Már jelentős irodalomtudományi és stilisztikai szakmunkássággal a hátuk mögött 1993-ban telepedtek át Kolozsvárról Miskolcra, s azóta az ottani egyetem nagyra becsült tanárai. Az utóbbi évtizedben szinte évente egy-egy konferenciát is rendeznek, többnyire valamely erdélyi író, irodalmi esemény évfordulója kapcsán. Ezekre a téma legrangosabb szakértőit gyűjtik össze, s az elhangzott előadásokat kötetben is közzéteszik. Megemlékeztek már Kós Károly születésének 125., Dsida Jenő halálának 70., Illyés Gyula halálának 25., az Erdélyi Szépmíves Céh alapításának 90. évfordulójáról. 2015 májusában Reményik Sándor 125. születésnapjának megünneplésére került sor. 2016. május 5-én pedig az erdélyi Helikon írói csoportosulás létrejöttének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Ez utóbbit a kör az MTA Miskolci Területi Bizottságával és az ottani egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetével közösen szervezte. Tizenkét előadás hangzott el. A határokon túlról Amedeo Di Franceso (Nápoly) és Sipos Gábor (Kolozsvár) szaktekintélyeket hívták meg. A közlésre leadott dolgozatokat egy most megjelent kis kötetben tették közzé.
A könyv élén a Helikon-közösséget vendégül látó marosvécsi Kemény-várkastély színes képe látható, s utána a szerkesztők tájékoztató előszava következik, belefoglalva Dsida Jenő Tarka-barka strófák című verse is, mely tömören jellemzi a Helikon egykori munkatársait. A Bevezetőt Kecskeméti Gábor akadémikus, a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Intézetének az igazgatója jegyzi, s ebben méltatja a szervezők eddigi munkásságát, s a Nyugat körének jelentőségéhez méri az erdélyi Helikon-csoportosulást.
Mózes Huba előadásában rámutat, hogy már 1923-tól Berde Mária felvetette egy irodalmi csoportosulás szükségességét, a szervezők szeme előtt a keszthelyi Helikon példája lebeghetett. Részletesebben megismerkedünk az 1926-os első értekezlet megszervezési körülményeivel, az alapításban résztvevőkkel.
A Helikon helyét és az „erdélyi gondolat” ápolásának vonatkozásait Pomogáts Béla előadása körvonalazza. Összeveti Kuncz Aladár és Babits irodalomeszményét. Hangsúlyozza, hogy a Helikon a Nyugat „klasszikus polgári humanista eszméit” követte, annak képviselőivel állandó kapcsolatot tartott, „írói mindig az egyetemes és egységes magyar nemzeti kultúra képviselői voltak”.
A további dolgozatok egy-egy helikoni író munkásságához kötődnek, s vázolják kapcsolatukat az íróközösséggel. Szücs György a művészszereplők sorsát kutatja Szántó György korai műveiben. A rendre megvakuló festőművészből lesz szépíró. Saját sorsát nem egy írásába belefoglalta. Gróh Gáspár a Nagy Háború hatását vizsgálja Tamási Áron novelláiban. Ez a hatás az 1916-os román betöréssel kezdődött, s a letett hadiérettségi után katonai szolgálat idején vált meghatározóvá. A szerző sorra elemzi a háborúval kapcsolatba hozható novellákat. Ezek nem annyira a frontéletre, mint inkább a „háború okozta emberi tragédiák”-ra és a háborút követő kisebbségi lét gyötrelmeire összpontosítanak. A háborús időket követően főleg Szabó Dezső látásmódja hat az íróra. Feltételezhetően Tamási már székelyudvarhelyi diákként megismerkedett a városban tanító Szabó Dezsővel.
Boka László Kuncz Aladár és az Erdélyi Helikon viszonyát részletezi. Kuncz tekinthető a transzszilván szellemiség megteremtőjének, közös programmá tevőjének. Ez a szellemiség az egységes és haladó európai hagyományokhoz igazodott. Neki sikerült a különböző táborok széthúzó ereit összefogni, sőt új tehetségeket is elindítani. Ő volt az Erdélyi Helikon folyóirat egyik szellemi atyja, utóbb szerkesztője is. Munkájában a „minőségelv” érvényesült. Márkus Béla is Kunczról ír a Kriterion Könyvkiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadásában megjelent Egy márványdarab című, összegyűjtött műveket tartalmazó kötet kapcsán. Az itt közzétett publicisztikai írások, novellák bemutatását követően hangsúlyozza, hogy Kuncz nem tekinthető „egykönyvű” írónak, ahogy eddig gyakran emlegették. Kuncz szépirodalmi munkásságára hatással volt Szabó Dezső, de kapcsolatuk igen ellentmondásosan alakult.
Cs. Nagy Ibolya Bánffy Miklós „hazatérései”-t számlája össze: lényegében az író-politikus életpályáját vázolja fel, s kitér a Helikonhoz fűződő kapcsolatára. Végül emlékének ápolásáról, műveinek újabb kiadásairól ejt szót. Lisztóczky László Kós Károly és Dsida Jenő barátságára vet érdekes fényt. Dsida Az elveszett ló című elbeszélésében örökítette meg sztánai látogatását, s ennek keretében a Körösfőre tett kirándulást. Az eseménysor bemutatása után a szerző leszögezi: „Ez az írás nemcsak szellemességével, humorával ragadja meg olvasóját, hanem érzelemgazdagságával is. Amikor a szülőföldről, nemzetről, a kalotaszegi népviselet varázsáról vagy Kós Károly egyéniségének, művészetének titkairól beszél, valósággal átforrósodik a költő hangja”. Kapcsolatuk később a közös felolvasó út során vált meghittebbé. Már legendás: az 1936-os marosvécsi találkozón Dsida felolvasta Psalmus Hungaricus című új versét, mire Kós könnyes szemmel ölelte meg, „Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!” felkiáltással. Dsida a Tarka-barka strófákban emlékezett meg méltó szavakkal Kósról. Pár hónapra rá fiatalon elhunyt. Kós csaknem negyven évvel élte túl őt.
A kötet két záró tanulmánya stilisztikai jellegű. Kabán Annamária Őszi csodák címmel néhány Reményik Sándor-vers szövegépítését mutatja be. A Vízválasztó, Szél szórja szét a színes szavakat, Láz, Fekete vasárnap, Őszi csodák költői eszközeiről, szerkezetéről olvashatunk; az aranymetszés, a párhuzam, az ismétlések alkalmazásáról. Sájter Laura dolgozatának címe: „Az ellentét jelentésképző ereje Bánffy Miklós A nagyúr című drámájában”. Az író a keleti és a nyugati kultúra összeütközését mutatja be történelmi darabjában, mely a szecesszió stílusjegyeit viseli magán.
A tíz dolgozat meglehetősen eltérő szerkezetű és célzatú. Vannak lapalji jegyzettel bőven ellátott, egy-két kérdéskörre kiélezettek, míg mások inkább az általános tájékoztatásra, a kor, az írói csoportosulás jellemzésére törekednek. Így, együtt fényt vetnek arra, hogy több hatalomváltást, irodalmi szemléletváltást követően hol is tart a Helikon írócsoportosulás jelenlegi értékelése. A kötet címe Dsida Jenő Tarka-barka strófák című verséből kölcsönzött.


Honfoglaló nagy írónemzedék. Az erdélyi Helikon írói közösség megalakulásának 90. évfordulójáról megemlékező miskolci tudományos konferencia előadásai. Szerkesztette: Kabán Annamária, Mózes Huba. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2016.