.svg)
Boda Edit: Ametiszt Bagoly Társaság. Napút Kiadó, Budapest, 2018.
Mi tagadás, szeretünk alkotókat dobozba zárni. Nem csupán alkotókat, de őket, úgymond, olyan egyszerű. Bedobozoljuk őket, utána pedig nyugalom van. Mindaddig, amíg a dobozból ki nem másznak, akkor pedig retteghetünk, hogy mi lesz. Sokunkat, ne tagadjuk, egzisztenciális szorongás fog el, amikor némely alkotó a dobozból kimászik. Hát még, ha előzőleg be sem mászott oda…
Mert Boda Edit pontosan az az író, aki nem hajlandó dobozban lakni. Legalább tizenöt éve ír verset, mesét, más prózai szöveget, és fordít. Ezúttal rövidprózáit olvashatjuk legutóbbi könyvében, melynek borítóját is maga rajzolta. Nem először és nem utoljára adja illusztrációit szövegei mellé.
Az Ametiszt Bagoly Társaság rövidprózái mindenek előtt meghökkentők. Ha olvasóm hallott már a koanokról, akkor nyugodtan gondolhat rájuk, ha Boda Edit e kötetben közreadott szövegeinek stílusát, lényegiségét egy szóból érteni szeretné. Ha nem hallott, itt a remek alkalom, hogy a virtuális vagy tárgyi világban utána nézzen a dolognak. Jó lesz!
Mint ahogyan jó eme rejtelmes, humoros, fantáziadús szösszeneteket olvasni, melyek mintha mást sem akarnának, mint olvasójukat szokott habitusából kizökkenteni. Tán ezt a célt szolgálják a kötetben sorjázó, már-már a Bodor Ádámtól megszokott aurát súroló nevek: Zmeja Doszka, Mircsa Bogdán, Sapita Peron, Nyikita Matekovics, Annunciáta nővér, Gletz Boromir, Buzdogán Zseka, hogy csak néhányat említsek.
Persze a leginkább említésre méltó dolog az, ahogyan nagy lendülettel nekiindul minden egyes történet, rendkívüli körülmények között, elképesztő szereplőkkel, nem hétköznapi eseményekkel, hogy aztán – ne történjék semmi égrengető, vagy még gyakrabban, ottmaradjunk azon töprengeni: akkor ez most mi volt. Mint ahogy éveink végén szokás, ülünk, morzsolgatjuk a fura neveket, megrendítő eseményeket, borzasztó tényeket, hogy lassan rájöjjünk: bizony, már megint nem történt semmi rendkívüli. Mert az, hogy létezünk, már önmagában hátborzongatóan különös.
