.svg)
Megdermedt a város, megállt. Az utca üres, semmi mozgás. Sárga szoknya lebben fel egy pillanatra, majd eltűnik a sarkon. Forgalomból kivont fehér Dacia rohad a garázssor előtt. Rádió szól a ház teraszáról. Kövér férfi alszik az árnyékban. Feketerigó ugrál a meggyfa körül, csőrében vörös gyümölcshús. Az udvar közepén kerekes kút, felújítva, használaton kívül. Káváján muskátlik. Piros és rózsaszín. Furgon fordul be az utcába. Jégkrémet szállít. Lassít. Megáll a bolt előtt. Fehér galambtollpihe pilinkézik a szélvédőre. Egy szétfolyt muslincatetembe ragad. A sofőr beszél. Nem magában, a headsetjébe. A vonal túlsó végén szívének kedves ember lehet, többször elmosolyodik. Kinyújtózik, a kormányra teszi mindkét kezét, ujjaival zongorázik. Lehajtja a napellenzőt, a tükörbe néz, felhúzza az ínyét, valamit kipiszkál a fogai közül. Felhúzza az ablakot, lassan kinyitja az ajtót. Elköszön, még csókot is cuppant búcsúzóul. Leugrik a kocsi mellé. Elhúzza az oldalajtót, békát vesz elő. Három doboz jégkrémet tol a hátsó bejárathoz. A boltos mint régi ismerőst köszönti, kedélyesen elbeszélgetnek.
Biciklis érkezik. Régi, kék szovjet versenybicikli, sárhányó nélkül, a kormány fekete szigetelőszalaggal körbetekerve. Nagyot fékez, a megcsúszó gumik nyomot hagynak a járdán. Kopasz, nagyhangú. Rágyújtanak mindhárman. Uborkaszezon van, nincs foci, nincs politika. Csak egymásra kíváncsiak. Felfordított sörösládákra ülnek. Lányod anyádnál? Szabira mikor? Balatonra mentek, Adriára? És az időjárás. Rám sül a gatya. A strandon kéne lenni. Kitikkadtam. Várj, hozok egy hideg sört. Kolomp szól, vevő lép a kisboltba. A tulaj visszamegy a pult mögé. Két doboz sörrel tér vissza, kóla a sofőrnek. Törkölyt kérsz? A kopasz kér. A boltos tölt, magának is. A sofőr elköszön. Szól a kolomp. Magas, vékony nő, ötvenes. Ideges típus, szemhéja meg-megrebben, alsó ajkát harapdálja. Erős smink takarja a szeme alatti monoklit, orra duzzadt. Az arcához kap, a fekete lakk már pattogzik le a körmeiről. Kétdecis vodkát kér, kettőt. Nem néz a boltosra, hátrasandít, szégyelli magát. Kiviharzik. Az utca végén tekintélyes mamutfenyő ostromolja az eget. A nő a törzs árnyékának titkos biztonságába húzódik. Letekeri a kupakot, nagy kortyokban nyeli az italt, az üveg gyorsan kiürül. Elmúlik a szemrángás, a kéz már nem remeg. Aranyszínű tárcájából márkás cigarettát vesz elő, az elegáns öngyújtó lángja alig érinti a dohányt, a parázs felizzik. A tekintet megnyugszik, a pupilla fókuszál, az arc kisimul. Egyenes háttal, manöken-magabiztossággal elindul, láb a láb elé.
Hozok még egy sört. A kopasz nehezen marad meg egy helyben, leül a ládára, felpattan, kilép a járdára, fel-le járkál, csupasz koponyáját simogatja. Ideges vagy? Mit ficánkolsz? Várok valakit. Erre kell jönnie. Nő? Tutira az! Becsajoztál? Hagyjál. Beszélni akarok vele. Persze, beszélni. Erre kell jönnie. Honnan tudod? Ott volt a kezelőben, a sürgősségin. Eltörött az orra, beverték. Te, én még ilyen gyönyörű betört orrot nem láttam. Hülye vagy! Megnéztem a kartonját, a szomszéd utcában lakik. Erre kell jönnie. Várj! Hogy nézett ki? Ha láttad volna! Magas volt, nagyon magas. Ennyi? A centiméterek bolondítottak meg? Kolomp szól. Férfi, szakállas, piros póló, fekete bőrmellény. Vékony, krisztusi alkat. Isten hozott, művész úr! Nem vagyok művész. Ember vagyok. Szerénykedsz, mindig csak szerénykedsz. Mit viszel, üveg fehérbor, három barna sör? Maradt tegnapról eper, cseresznyés rétes, elcsomagolom neked. A kopasz bekiabál a hátsó udvarról. Művészkémnek pattints egy sört! Talán: légy szíves! A művészkém, nevezzük így, hogy minek is volt a művésze, fedje most kegyes homály, halkan, szinte suttogva kérdezi a boltost, hogy a kopasz mennyi sört kért ki eddig, és kifizette-e a számláját. Ezzel szórakoztak, ha a másik óvatlan volt, fizetés nélkül volt kénytelen távozni, hol a művész, hol a kopasz rendezte a cechet. Illetve közbejött, jöhetett a harmadik is. Aki éppen ebben a pillanatban lépett be a boltba. Az öreg. A nyugalmazott irodalomtörténész, filozófus. Elmúlt nyolcvan, de az életkedve megmaradt. Szevasztok! Szervusz, tanár úr! Örülök nektek. Kopasz is itt van? Ilyenkor mindig itt eszi a fene. Szeretem ám! Most is prédikál? Éppen buddhista? Vagy sámán? Most megint keresztény. És szerelmes. Micsoda? Szerelmes? A múlt héten is az volt. Ez új. Azt mondja, ez az igazi. Na, ezt meghallgatom. Bonts nekem egy sört, kérlek. A művész úrnak is. Tudom, nem művész úr, ember. Átengedsz itt, a raktáron keresztül? Hadd ne kelljen megkerülnöm az egész épületet. Köszi. Gyere, művészkém. Kikérdezzük a kopaszt.
Négyen ülnek a sörösládákon. A hátsó bejárat fölött mohás palatető, némi árnyékot, hűvöst ad. A szomszéd kertből továbbra is áthallik a rádió, Bach, Kunst der Fuge. Halkan szól, amúgy csend, csak távoli forgalomzaj szűrődik be a megmerevedett pillanatba. Egy fekete macskát figyelnek, nyolc szem követi a puha lopakodást. A szürke galamb óvatos, észreveszi a ragadozót, felreppen a villanyoszlopra. A macska csalódottan bámulja a remélt prédát, a művész lábához dörgölőzik, vigaszt lel a férfi keze alatt. Az öreg szólal meg először. Milyen nőről is van szó, kopaszkám? Halljam, de részletesen. A sürgősségi bejáratánál támasztottuk a falat, cigarettáztunk, beszélgettünk, beteg már nem volt hajnal óta. Én az éjszakai műszak után még vállaltam pár órát, egy kolléga beteg lett, tudjátok, milyen kevesen vagyunk, előbb-utóbb elfogyunk, mindenki külföldre megy, a fizetésünk a béka segge alatt, ha így megy tovább… Ezt most fejezd be, kopikám, senki sem kíváncsi a nyavalygásodra! A nőről mesélj, a nőről! Szóval dél körül lehetett, mikor az udvarról sietős lépteket hallottunk, némi káromkodás kísérte a tűsarkú kopogását. Éreztétek? Megremegett a föld! Képzelődsz csak, folytasd! Egy magas, vékony nő robbant be a rendelőbe, én mentem utána, az orra előtt vérrel átitatott zsebkendőt tartott, de a csuklója, az alkarja és a nyaka is jócskán vöröslött. Kézfején fognyomok, frissek, régiek. Ledobta magát a vizsgálóágyra, a doktor úr közelebb húzta magát a gurulós székén. Kivette a nő kezéből a zsebkendőt, és közelebb hajolt. Magát jól elintézték! El. Meg kell röntgenezzük. Ha törés, ha nyolc napon túl gyógyul, jelentenünk kell, ugye, tudja? Mit bánom én, jelentsék. Csak bámultam, a szemeit, a… És a törött orrát, igen, ezt már mondtad. Te, lehet, hogy ő volt az előbb itt a boltban, amíg te söröztél. Mit? Hogy? Miért nem szóltál? Miért szóltam volna? Vagy jelentsem be mindig neked, ha egy összevert nő lép be az üzletbe? Igen, megköszönöm. Most elmegyek a házához, megkérdezem, nincs-e szüksége segítségre. Nem hinném, hogy ez jó ötlet, kopikám.
Kolomp szól. Sötét tekintetű, sápadt férfi, hosszú, zsíros haja a fejéhez tapadva. A forróság ellenére fekete bőrkabátban, westerncsizmában. Nem izzad. Körülnéz, nem szól semmit, két doboz energiaitalt tesz a pultra. A bejárati ajtóra függesztett műanyag szalagok megmozdulnak, a kék leszakad, a küszöbre hullik. A város felett beborul az ég, sötét felhők takarják el a napot. Hangos sziréna visít fel. Még egy, másik. Disszonáns, riadt, halkuló hangok. A kopasz egy óra múlva tér vissza. Zaklatott, a fejét simogatja. Hú, micsoda ramazuri volt, ha láttátok volna. Rendőrség, mentők, őrület. Elvitték, bilincsben vitték el a zsaruk, a mentősök még ott vannak. Ha láttátok volna! Én még ilyen gyönyörű nővel nem találkoztam életemben. Igaz, hogy elzavart a csaj, de kit érdekel! Ki kell derítenem, hogy hívják! Te most kiről beszélsz, kopasz? Kit vittek el, ki zavart el? A nyomozó, az a nő, feszes nadrág, szigorú tekintet. Még az igazolványát is felmutatta. Azt mondta, hagyjam el a helyszínt. Elhagytam, de találkozunk még, gyönyörűségem. Bonts egy sört mindenkinek, én fizetek.
