Ferencz-Nagy Zoltán fotója.
No items found.

„Felejtés nélkül nincs emlékezés”

Ferencz-Nagy Zoltán fotója.

Nádas Péter születésnapja alkalmából Levegőm a levegőben címmel tartott kétnapos programsorozatot a Hervay Klub október 13–14-én a Muzeon épületében. A rendezvénysorozat kísérőprogramjaként az érdeklődők megtekinthették Kovács Bea Egy fügefa ciklusa – Hommage à Nádas Péter című kiállítását, valamint Miholcsa Dávid reliefnyomat-sorozatát.

A rendezvény Selyem Zsuzsa A szörnyeteg és a közjó. Nádas Péter politikai esszéiről című előadásával indult. A prezentáció a szerző olyan írásaira támaszkodott, mint a Leni sír, a Planetáris hipokrízis vagy az Önkéntelen vallomás, és bemutatta azt a harminc éven át tartó, kíméletlen szembenézést, amelyet az író az emberi természettel, az öncsalással és a társadalmi vaksággal folytatott. A gondolatmenet központjában a szörnyetegség banalitása állt: Nádas arra világít rá, hogy a történelem hírhedt alakjai – legyen az a náci propagandafilmes Leni Riefenstahl vagy az egykori magyar elit tagjai, például Edelsheim-Gyulai Ilona – nem kivételes rémek, hanem az általános emberi hárítás megtestesítői. Hajlamosak vagyunk ugyanis szemet hunyni a borzalmak felett saját privilégiumaink és túlélésünk érdekében, miközben a nyereség árát másokkal fizettetjük meg. A nyelv szerepe e tekintetben kulcsfontosságú. Az előadó hangsúlyozta, hogy a diktatúrák eufemizmusok mögé bújva nyelvi terrort alkalmaznak. Nádas velük ellentétben demetaforizált, hajszálpontos fogalmazásmóddal ír a tömeges megsemmisítésről és az elnyomásról, határozottan elutasítva a komfortos mítoszokat.

‍

Ferencz-Nagy Zoltán fotója.

‍

Az előadás megrázó gondolatokat is felidézett az öngyilkossági késztetésekről. Nádas megfogalmazásában az öngyilkosság és a gyilkosság között pusztán az agresszió iránya a különbség: az egyik befelé, a másik kifelé hat. A témához kapcsolódva szóba került az is, hogyan elemzi a szerző fanyar humorral Zichy Mihály dunai öngyilkosokat ábrázoló grafikáját, a Híd-avatás illusztrációját. Nádas az alkotást vizsgálva a várt tragikum helyett a jelenet abszurd, már-már komikus elemeire helyezi a hangsúlyt.

A rövid, kávézással és süteményezéssel egybekötött szünet után a közönség a CAY Films jóvoltából tekinthette meg a Nádasról szóló, Saját erdő című filmet. A vetítést V. Varga Boglárka moderálásával családias beszélgetés követte, amelynek fókuszába hamar a klasszikus portréfilmes elvárások és a látottak közötti éles kontraszt került. Az alkotás ugyanis rendhagyó módon kezeli a műfajt: a hagyományos életrajzi adatok és interjúhelyzetek teljesen hiányoznak belőle. A meditatív, elvont képi világ szinte kizárólag a természetre, a fákra és a kertben felbukkanó állatokra koncentrál, miközben az író gondolatai csupán egyfajta mindentudó, filozofikus teremtésmítoszt mesélő narrátorként kísérik a vizualitást.

A szerdai nap a „Valami kivételes zajlik a világegyetemben.” Kiszakít-e a Nádas-olvasás a jelenből? című kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A pódiumon Karamán Hunor, László Zsuzsa és Szabó K. Attila foglalt helyet, míg a moderátori feladatokat Péter Blanka és Ferencz-Nagy Zoltán látta el, de a közönség soraiból is bárki megoszthatta saját reflexióit. Felvezetésként a meghívottak a legelső, illetve a számukra legmeghatározóbb Nádas-élményükről meséltek. Attila felidézte, hogy Selyem Zsuzsa egyetemi előadásának köszönheti a szerzővel való megismerkedést, ami megadta számára a végső löketet a Párhuzamos történetek elolvasásához. A Margitsziget című novellára hivatkozva rámutatott: Nádas prózájában a cselekménnyel szemben sokszor az anyag és a nyelv lép előtérbe, így az író a látszólag eseménytelen, pusztán fizikai valóságból (például egy uszadékfából) és az apró részletekből is képes történetet teremteni.

‍

Ferencz-Nagy Zoltán fotója.

‍

Karamán Hunor számára a nádasi szövegek lendülete és mondatszerkesztése olyannyira magával ragadó, hogy szinte önkéntelenül is az írásmód utánzására, afféle mimikrire készteti az olvasót. Kiemelte, hogy a kései esszékben a szerző mennyire mély, etikai viszonyt ápol az élő nyelvvel. Saját olvasatát alapvetően a Saját halál és a Világló részletek határozza meg; utóbbit katartikus kulcsműnek tartja, amely mintegy megteremti a korábbi nagyregények valós, dokumentarista keretét. László Zsuzsa úgy véli, Nádas mondatait mély hitelesség hatja át. Ő elsőként A Biblia című kisregénnyel találkozott, teljesen elfogulatlanul, az írót övező tekintélytisztelet terhe nélkül. Legmeghatározóbb olvasmányélménye azonban a Párhuzamos történetek maradt: ez a nagyregény alapvetően formálta át a világlátását és az emberi kapcsolódásokról alkotott képét, egyúttal az irodalom behatóbb megismerése felé terelve őt.

A diskurzus ezután arra fókuszált, milyen konkrét szövegekkel és stratégiákkal érdemes bevezetni az új olvasókat Nádas sűrű, a valóságot mikroszkopikus pontossággal és olykor morális dühvel vizsgáló prózájába. A résztvevők részletesen elemezték a polgári családmodell felbomlását az Egy családregény vége alapján, hangsúlyozva azokat a diszfunkcionális viszonyokat, amelyekben a magukra hagyott gyerekek a valóságot átírva, képzeletbeli mesékkel próbálják túlélni a szülők hiányát. Zárásként egybehangzóan arra biztatták a közönséget: a kánon által az életműre erőltetett, bénító tekintélytiszteletet levetkőzve, játékosabban, felszabadultabban és személyes kíváncsisággal közelítsenek a szerző alkotásaihoz.

Az estet a Saját halál közös felolvasása, valamint Visky Péter és Ungvári Oszkár örömzenéje zárta.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb