Ellenállni a mágusi rontásnak

Mire ad lehetőséget a nyelv a társadalmi jelentőségű problémákkal való szembesüléskor? Felszabadít, segíti az értést és értelmezést, önszembesít? Ironizál és kritizál, gyermeknyelvi köntösbe bújva teremt hidat a félelem és a józan ész vezérelte mindennapi létállapot között, egyszerre szólva felnőttekhez és gyermekekhez?
Amellett, hogy a meseiség és varázsvilág be- és elfogadhatóbbá teszi a külső (és belső) viszontagságokat, a hirtelen beálló változásokat, André Ferenc Bújócskaversenye talán a fenti kérdések mentén is górcső alá vethető. Szükséges egy ijesztő hirtelenséggel bekövetkező, végeláthatatlanul bizonytalan és nehezen megérthető válsághelyzet, addig még nem tapasztalt törvénykezésekkel és emberi természetet érintő korlátozásokkal. Ezekhez társul egy erőteljesen jelentkező pszichoszociális létfenntartó ösztön, a zsákutca-érzés, különböző korosztályok rájuk specifikusan jellemző dilemmákkal, valamint olyan alkotók, akik a fentebb említett hídteremtés céljából munkálkodnak – talán így születhetett meg a Bújócskaverseny is.
A verses meseregény kontextusa tehát a mindenkit érintő és felforgató világjárvány, a koronavírus, az erre válaszul adott, felnőtt- és gyermektársadalom számára egyaránt érthetetlen törvénykezés, valamint egy varázsötvözet az emberi világ és Zokniország lakói között. Kissé abszurd, kissé emberközeli, kissé vicces, de mindenképp „gyerekbarát” ötlet Zokniország megalkotása, ahonnan a zoknifőhős Szandi, Zoli, Zokkenberg, Bocka Zockni, Bakancs Mihály, Bocskor Barbi és társai származnak. A bevetésen levő zoknik, Szandi és Zoli párosa, valamint a Bence (az embervilág főhőse) fejéből kipattanó karanténötlet, azaz a „szobafogság” és „bújócskaverseny” egyszerre illeszkedhet a válsághelyzetben meghozott aktuálpolitikai döntések abszurditásának kritikájához (ld. „Gőzöm sincsen arról, az elnöknek/ Hogy miféle bűbáj hatására/ Ötlött fel az agyában ez az ötlet,/ Hiszen nem túl bölcs a szegény pára.”, 57.), a gyermeki fantáziához, valamint a kollektív rettegés feloldási kísérletéhez is.
A mesevilág kiérezhető a dualitás-elképzelésből is, amely kettéosztja a világot a jók és rosszak táborára. Ennek fényében értelmezhető a gonosz mágus, aki mintegy archaikus rontásként küldi a világra a koronavírust: „A földre a gonosz varázsló odament, S a világra a vírust rászórta komoran.” (30.). A mágus és akarata szembekerül a bonyodalmas út során Zokniország és Bence akaratával, elszántságával és erejével, míg végül kibontakozik a feloldás.
Ennél a tradicionális mesei elképzelésnél problematikusabbnak hathat azonban az a fajta halmozás, amely a Grimm-mesék szereplőitől kezdve, egészen a képregényhősökig és a kortárs rajzfilmekig bevon szereplőket, a globális (fiktív és nonfiktív világtól függetlenül) érintettséget hangsúlyozva. Ez a megoldás esztétikai túlhalmozásként is értelmezhető, amely, bár a szövegben fellelhető többi intertextus sorába illeszkedik (ld. pl. „A lábbelik istenére esküszök…” vagy Bocka Zockni és Bakancs Mihály), mintegy a „minél több jól ismert mesehős, annál valószínűbb mesei hozadék” túlhajszoltságának benyomását kelti: „Hatalmas hangerőn harsan fel Piroska,/ Tág tüdejéből a legtöbbet kihozza./ Nagymama is nótázgat: „csakazértis”,/ Tátogó szájában csattog a protézis. (…)” (71.); vagy „A barlangban minden denevér megretten,/ Amikor bömbölve dörmögni kezd Batman!/ Hálóján harsányan hárfázgat Pókember,/ Elza is csilingel jéggel és jókedvvel (…)” (uo.).
A mű közösségi alkotás – projekt címszó alatt jelent meg két másik könyvvel, ­Markus Majalouma Apa-sorozatának utolsó, ötödik darabjával, az Apa, vegyünk nyaralót! című kötettel, illetve Kiss Ottó Legszebb költéseim című gyerekkönyvével együtt, melyek összekötője a humor. A többnyire fojtogatóan, rémületben és létbizonytalanságban megélt helyzet humoros, sőt, gyakran nevetséges oldalának ábrázolása retrospektív olvasatban külön színt és hangulatvilágot kölcsönöz a szövegnek, ezáltal a szükséghelyzetben tanúsított emberi magatartásunknak is:
„Borsó-, gomba- s babkonzervvel/ Töltik fel mind a házakat./ Jaj, mi lesz, ha ezt felzabálják,/ S kiengedik a gázokat?/ Liszt és cukor: ezer kiló./ A polc is mindjárt megszakad./ Minek hétszáz vécépapír?/ Múmiásat játszanak?
A BMW-sek is berezelnek:/ Ha az úton nem jár senki,/ Ki látja, hogy nem indexelnek?/ Kit lehet tilosban előzgetni?/ Komoly politikusok törnek össze:/ Hogyha otthon ül az egész ország,/ Az arcukat minden városrészre/ Tök feleslegesen plakátolták.” (43–44.)
Nyelviségét tekintve olvasatomban poétikus, igazán kreatív és gyermeknyelvhez hű, valamint poétikai-esztétikai szempontból nehézkes, problematikusabb megfogalmazások is fellelhetőek. Az előbbire példaként kiemelendő például az Unom – Zavar – Anyu, mi lesz? betét, amely egyrészt felidézheti a klasszikus mi-beszédet, másrészt pedig gyerekszájon keresztül képes közvetíteni a karantén alatt megfogalmazódott kollektív létállapotot:
„Zavar a fény és zavar a hang,/ Zavar, hogy egyre szűkül a szobám,/ Zavar, hogy egyedül érzem magam,/ Zavar, hogy anyu sem figyel soha rám. (…)
Anyu, mi lesz, ha megváltozom,/ És nem ismer már senki rám?/ Vagy elfelejtem a városképet,/ S nem tudom, mi a jó irány?/ Anyu, mi lesz, ha eltévedek,/ Mert megváltoznak a fasorok kint?/ Mi lesz, ha túl nagyra növök,/ S nem jön többé rám a zoknim?” (50 – 51.)
Minderre a gyermekekből és felnőttekből egyaránt felszakadó komoly mi lesz, ha? áradatra a gondolatmenet gördülékenységét megtörve, kissé komótosan és a klisék körében maradva érkezik az anyai válasz, amely a szöveg önkifejezésének nehézkességét adja: „Ne félj, Bence, mert mindig kerül kiút, Az éjszaka legyen akármilyen sötét, Egy rejtett zugban lopva pislákol fény, És el is kaphatod csóvás üstökét, Ha benned sem alszik el a remény!” (52.)
Kérdéses és konfúz, gyermeknyelvtől és ~ gondolkodásmódtól kissé idegen szó- és mondatalkotások is megjelennek (ld. „gigászi ostobaságom”, 60.), ahogyan olyan szöveghelyek is, amelyekből kiérezhető a rímforma beszűkítő ereje, s így magyartalannak ható formák is születnek (ld. „Hogy Szandiról terelhesse / A figyelmét végre el”, 46.).
A Bújócskaverseny nyelvi, esztétikai szempontból és célközönségét tekintve is patchworkszerűen építkezik. Ezt a jellegét erősíti a műfajháló is, a keretként meghatározott és formailag is érvényesülő verses meseregény mellett felismerhető ugyanis a gyermek(irodalom) által kedvelt kiszámoló, mondóka, valamint a dal is, amelyek mindegyike olvasmányossá és befogadóközelivé teszi a művet. S bár nem csupán a gyermekeket célozza, s erőteljesen érződik az alkalmi írások jellege is, elsődlegesen gyermekirodalmi műként épül (majd) be az olvasói köztudatba. Így a legfajsúlyosabb kérdés talán az, mi az írás tétje, és hogyan szólítja meg a gyermektársadalmat, amelyet érintettek mind tudományos és háztáji magyarázat-próbálkozások, mind pedig többé-kevésbé edukatív, közvetve őket célzó videók, kisfilmek is a vírushelyzet kapcsán. Olvasatomban a mű nemcsak műfajiságát és nyelviségét, hanem a megszólítás módozatait tekintve is patchworkszerű. Barátságos, gyermekközeli, játékos légkört és hangulatvilágot teremtve szól a gyermekekhez, valamint a fikcióra, a mesevilágra és varázslatokra alapozva, az imagináció által még befogadható szövegvilágot teremt. Értelmezésemben tehát a hídteremtés és az értelemképzés elősegítése, a gyermekek megtartása az ismerős, játékos és mesei közegben a szöveg elsődleges mozgatórugója. A célt érés hatékonysága pedig a gyermekolvasók szűrőjén mérhető majd igazán.
A könyv 0. fejezetében az áll, hogy a társadalmi felelősségvállalás, valamint a megszorítások közbeni létmódok lehetőségeinek kereséséből adódóan született meg a szándék, hogy verses meseregény tegye elviselhetőbbé és befogadhatóbbá a helyzetet mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek számára. A szolidaritás, a közösségi erő, valamint az, ahogyan a tisztaság és az akarat, a kollektív tapasztalattal és rettegéssel karöltve képes ellenállni „a mágusi rontásnak”, végigvonul Bence és Zokniország lakóinak kalandjain. Ez az energia pedig mintegy az ének, a játékosság és az életerő kifejezésében, a „csakazértis”-dalban teljesedik ki. Zárlatként, megelőlegezve a karantén- és vírushelyzet feloldásának tartósságát, vidám fellélegzésnek lehetünk részesei, amellyel mintegy olvasóként és tapasztalóként egyszerre szusszanunk fel mi magunk is.

André Ferenc: Bújócskaverseny. Verses mese a koronavírusról. Koinónia és Bold, Kolozsvár, 2020.