ekphrasziszt karcoltam a fogaskerékről

                                       „gyárvárosok kásás délutánjaiba”

                        (Endrey-Nagy Ágoston: Egy mondat a medúzákról)

‍

mert zavart már a nyári levegő. a fülledtségnek

nevezett, körbeizzadt csend. kimentem hát az udvarra,

és a körtefánál a tűzfalba egy 2 szavas ekphrasziszt karcoltam,

mert a 2 az a fogaskerék száma: (önmagában) (lényegtelen) (gépelem).

eldönthetetlen a témaválasztás is. úgy hallottam,

csikorgó városom konzervgyárának romjai közé jár sírni

egy bukott vegyészmérnök. kimentem hát az udvarra, a fűben

magányos hangyaboly rejtőzött (bizonyos kultúrákban ez jóslatértékű tény).

                                                       ki cáfolná mozgását, mely céltalan és létezik.

                                     van-e banálisabb működésénél, hisz ő is olyan, mint egy

                                 költői kérdés: magyarázataim hallgatnak és kifullad a ráció,

          mikor eszembe jutsz, szándéktalan üzenet, titkos forgás a gép szájában.

jól tudod, a benti fontosabb, mint a kinti. mintha a

körtefa gyűrűi többet mondanának el a fáról, mint maga a fa,

sajátos teljességében. te vagy az, akit senki nem lát jelen időben,

te acélpáncél mögött bújdosó egyértelműség, vasfoga a kigúnyolt időnek!

                                             kimentem hát az udvarra ekphrasziszt karcolni, ahol

                                a tűzfal hatalmas csendjére mindössze 2 szót maszatoltam,

                       a hangyaboly körül méhek zümmögtek, a falevél a széltől zizgett,

                 a vegyészmérnök-pletykák pedig soha többé nem jutottak eszembe.

múltjaimból, mit tanultam – nem tudom. múltjaimból –

mit tanultam, nem tudom. a jelen idejű kimondott szó és a

mondattan végtelen energiájából táplálkozom. nincs kép, legfeljebb a

hangod hallom, és ha az acélpáncél mögé néznék, ott se találnálak. mert nem

                                     létezel, fogaskerék, pusztán erő

                           vagy, látvány mögötti meztelen munkáslány.

                                      táncra perdülsz, izmos combod

                          a szoknya alól kivillan, ahogy forogni kezdesz.

                                              arcodat a fény nem éri,

                                                        ráncosodsz.

‍