.svg)
Dacian Andoni: Ground-clay
Tiszta égbolt alatt szikrázott a tenger, színes vitorlájú csónakok sorakoztak a part alatti móló körül. Lapos hullámok csapódtak a sárga fövenyre, melyet izzóvá hevített a nyári nap, a vibráló levegőben álomszerűen remegett a kékség.
Távoli vidékről kerültem a sziklaperemre épített városkába, beteg tüdőm miatt javasolta a sós levegőt a családi orvos. Szegény özvegyasszonynál béreltem szobát, melynek ablakai a nyílt tengerre néztek. Reggelire egy bögre frissen fejt kecsketejet ittam, ebédelni és vacsorázni a közeli vendéglőbe jártam; a tulajdonos egy oldalsó szobácskában biztosított külön asztalt számomra; ösztönösen kerültem az egyedüli étkezést, a társalgás kedvéért gyakran hívtam meg ismerősöket. Őszinte barátságok szövődtek a füstös boltívek alatt, a környékbeli halászok nyíltsága, közvetlensége hamar feledtette idegenségemet. A család által biztosított jövedelmem révén megengedhettem magamnak a szabadabb költekezést, ismerőseimnek fizethettem egy pohár vörösbort. Nem utasítottam vissza egy-egy szívélyes meghívást, örömmel vegyültem el a szőlőlugas árnyékában iszogató férfiak hangoskodó csoportjaiban. Egyre népszerűbbé váltam a városka lakói között, aggódó szavakkal faggatták barátaimat, ha véletlenszerű bonyodalmak miatt késtem néhány percet. Vendégszerető emberek vettek körül, a tarka abrosszal borított asztalokat körbeülve, érdeklődő figyelemmel hallgatták városi történeteimet, kíváncsian faggattak a hihetetlen események végkimeneteléről. Elégedetten bólogattak, ha tetszett a befejezés, és hangos szavakkal tiltakoztak az igazságtalan megoldás ellen. Szerény kalandjaimat mesélve otthonosan éreztem magamat a társaságukban, mintha szülővárosom mesteremberei között töltöttem volna az estéket.
Késő éjszaka egy szerencsésebb nap, gazdagabb fogás reményében váltunk el, hittük, hogy a következő alkalom ígéretesebbnek bizonyul, tömött hálókkal ajándékozza meg őket a tenger. Búcsúzó szavak suttogása közben, a hullámok illatát, a sós párákkal telített levegőt ízlelgettem. Egy hasonlóan borgőzös mulatozást követően hívtak meg a másnap éjszakai halászatra, melyen a városka összes férfija részt vesz. Meghatott a felkínált lehetőség, ígéretes kalandnak tűnt az ismeretlen vizeken való hajózás. Izgalmamat fokozta a felismerés, hogy ezek az egyszerű emberek féltett titkaikba avatnak be, szakmai fogásaikat osztják meg velem, a távolról érkezett idegennel. Búcsúzás közben többször is figyelmeztettek, hogy öltözzek rétegesen, mert a nagy kavarodásban könnyen átázhat a ruhám, és késő éjszaka hűvös szelek kavarognak a víz fölött. Már a meredek lépcsősornál jártam, amikor nevetve kiáltottak utánam, hogy a hajnali ködben, bármilyen bonyodalom, véletlenszerű baleset bekövetkezhet, mentőmellényről se feledkezzem meg…
Fokozatosan halványodtak a színek, az alkony elhomályosította a formákat, áttetsző párából alkotta újjá a remegő körvonalakat. Könnyedén lépkedtünk a lejtős utcákon, éjszakai halászatra gyülekeztünk. A simára koptatott kövek megőrizték forróságukat, a nyirkos meleg lassan szivárgott a házfalak között. Szélben száradó halászhálók szagával keveredett a levegő, frissen locsolt föld illatát árasztották az ablakokban sorakozó színes cserepek. A vendéglők csíkos ponyvái csattogva libegtek az erősödő szélben, enyhe tűzön főzött leves párája áradt a konyhák nyitott ablakaiból. Szakácsok hangja élénkítette a szürkületet, kések és villák csörrenése verődött vissza a magasba nyúló, szürke falakról. A dombról leereszkedve ámulattal figyeltem, miként tárja elém titkait a parti sáv. Málladozó boltívek alatt haladtunk el, melyekről fehér por szitált, ha megélénkült a szél. Hálóikat cipelő halászok bukkantak fel a keskeny sikátorokban, hangos szavakkal üdvözöltek bennünket, erélyes kézfogással csatlakoztak hozzánk, esélyeinket latolgatva tartottunk a kikötői mólók felé.
A derengő fény tünékeny alakzatokká olvasztotta a távoli formákat, vitorlák között kavargó, hűvös áramlások cirógatták az arcomat. Szabadon szárnyaltak a gondolataim, ötleteim mintha a végtelenből eredtek volna; a helyzethez illő kifejezést kerestem, amely hiteles módon tükrözi a városka lényegét, a tengerparti élet rejtett elemét; észszerű válasz után kutattam, ami a csoda eredetéről árulkodik. Kutakodás közben rég elfeledett világ emléke, bonyolult kapcsolatok sokasága jutott eszembe, sors és véletlen észszerűtlensége, a családi házunk meghittsége, az árnyas udvar, ahol gyermekkoromat töltöttem, a környék, ahol felnőttem, és ahova egyszer gyógyultan szeretnék visszatérni.
Vicceket mesélve toltuk el a parttól a csónakokat. A vitorlák bontogatása közben szerencsénk mértékét, esélyeinket latolgattuk. A halászok érdeklődő szavakkal faggattak, kíváncsiak voltak a véleményemre; baráti hangon biztattam őket, míg ők köteleket feszítve, jóindulatú mosollyal fogadták a szavaimat. A vízre vetülő árnyaink előbb megnyúltak, aztán formátlan mintákká torzultak, végül teljesen szétzilálódtak a lomhán himbálózó csónakok nyomvonalában. Kavargó felszínen sűrűsödött a homály, majd fokozatosan emelkedve kúszott egyre feljebb.
A felhők közelében maradt legtovább látható a halvány sáv, amelynek fénylő forrása rég a víz alá hanyatlott. Vibráló csillagok lepték el az eget, vékony holdsarló emelkedett ki a tengerből, beragyogta a csónakokat, színesre festette a kátrányozott felületeket. Ezüstös árnyalatok táncoltak az evezőket húzók arcán, borostás járomcsontján. A hátsó ülésen kuporogva talpam alatt éreztem a tenger ütemes ritmusát, mely az ívelten feszülő deszkákon is átremegett. Elnémított az éjszakai kaland gyönyörűsége, páratlan élménnyel kecsegtettek az elkövetkező események, tudatosítani szerettem volna az ajándékba kapott lehetőséget, a mozzanat fontosságát.
A víz fölé meredeken tornyosuló szirtfok közelébe értünk, csillanó hátú ragadozók bukkantak fel a sötéten kavargó nyomvonalban. Óvatosan fordult a part alá a csónakunk, hogy elfoglalja helyét a csoportban, amely fokozatosan zárult össze a karók által kijelölt terület körül. A vízről visszaverődő holdfényben csillogott a partsáv, a ferde pászmák tisztán rajzolták ki a zátonyok éleit. Párafoltok remegtek a lapos kövek fölött, szúnyograjok lebegtek az ezüstös sugarakban. Meglepően kesernyés illata volt a tengernek; a halászok szerint kedvező előjelnek ígérkeztek az erőteljes szagok. Tisztán csengett az egymást szólító halászok hangja, az evezővillák nyikorgása is felerősítve hallatszott. Sekély vízben, lapos homokzátonyon rejtőzött az előző nap kihelyezett háló, iszapba szúrt rudak jelezték a csalétkek helyét.
Parancsszóra mozdult a társaság, erős kezek ragadták meg a tartóköteleket, és egyenletes mozdulatokkal húzták a csónakokba. Érzékelhetően szűkült a közrefogott tér, néha megpezsdült a víz, ezüstösen villanó uszonyok csaptak a felszínre. A bárkák körül ütemesen csobbantak a hullámok, az evezőkről egyenletesen csöpögött a víz. A szomszédos csónakokba görnyedező segédeket figyeltem, azt, hogy milyen szakszerűen egyengetik a fenékdeszkán gyűlő hálót. Segíteni akartam, de a barátom nevetve hárította el igyekezetemet; egyedül is kiválóan boldogult, avatatlan mozdulataimmal csak akadályoztam volna a munkájában. Feleslegesnek éreztem magamat, néma résztvevőként húzódtam a hátsó sarokba.
Rohamosan fogyott a fény, rétegződő párafoltok között sűrűsödtek az árnyéksávok. Puskalövés dörrent a szélső csónakban, erősen megrázta a levegőt. Víz fölött lebegő sirályok emelkedtek méltatlankodva a magasba, hogy néhány méterrel odább, vad szárnycsapkodással ereszkedjenek vissza a hullámokra. Hirtelen zuhant ránk a sötétség, néhány pillanatra elcsendesedett a társaság, hangosan szuszogva vártuk, hogy a szemünk hozzászokjon a homályhoz. Halk sugdolózás neszét hozta felém a szél. Fogalmam se volt, mi történik. Izgatottan doboltam az ülés korhadt deszkáin. Erélyes parancsszavakat ismételve gyújtottak fáklyákat a halászok, és a csónakok orrába állították a kátránnyal átitatott kanócokat. Hirtelen világosodott ki a vízfelszín. A tükröződő fényben erőteljes evezőcsapásokkal foglalták el helyeiket a lemaradó csónakok. Sűrű füstfelhő lebegett a kivilágított terület fölött, koromdarabok hullottak a kavargó hullámokra. A kör teljesen összeszűkült, nedvesen csillantak a mélyből felhúzott hálók, a halászok félmeztelen testéről patakokban csurgott a veríték. A csónakok alatt is áttetszővé vált a víz, tisztán látszottak a csapdába került, megzavarodott halak. Rajokba verődve keringtek, majd kavargó tömeggé gyűltek, együttes erővel keresték a menekülés módját. Sűrű kötésű háló fogságában kavarogtak, és sehol nem találtak kiutat.
Barátom erélyesen figyelmeztetett, hogy a magammal hozott ruhával takarjam be a fejemet, mert a támadásba lendülő madarak bármikor megsebesíthetik az arcomat. Vékony inget tekertem a homlokomra, szárai oldalra csüngtek, csak a szemem maradt szabadon. Kíváncsian figyeltem a fáklyák fényében csillogó hullámokat, és a háló fogságában csapkodó halakat. Egyre közelebb kerültek egymáshoz a csónakok, talpam alatt éreztem, miként feszíti a deszkákat a zavarodottan kavargó tömeg. Semmihez sem hasonlítható izgalom járta át a tagjaimat, részt akartam venni az eseményben, izmaimat megfeszítve osztozni a közös sikerben. Pontosan tudtam, hogy lehetetlenre áhítozom, szakszerűtlen mozdulataimmal csak akadályoznám a munkát.
Pattanásig feszültek a hálót tartó kötelek, a bekerítés fárasztó folyamata befejeződött. Ahogy szűkült a hely, egyre vadabbul csapkodtak a halak, kétségbeesetten ismerték fel, hogy csapdába kerültek. A kimerült halászokat felélénkítette a gazdag fogás ígérete, vidám szavakkal biztatták egymást, kitartásra ösztönözték a csónak aljában görnyedő társaikat. A felcsapó halaktól szinte habzott a víz, sűrű cseppek repültek a magasba, hogy sisteregve párologjanak el a fáklyák lángjában. A félmeztelen férfiak lázasan bontották ki karókra erősített kézi hálóikat, és erőteljes mozdulatokkal mertek a nyüzsgő tömegbe. Egyre fokozódott az iram, izgatott utasítások hallatszottak. Ezüstösen csillanó, pikkelyes testek emelkedtek a magasba, pörögve fordultak meg, hogy loccsanva csapódjanak vissza a fehéren habzó vízbe. Izmos karok merítették a kézi hálókat, majd színültig töltve emelték a csónakokba, hogy ficánkoló testekkel töltsék meg a fenékdeszkákat. Kétségbeesetten csapkodó halak zizegve emelkedtek ki a vízből, parányi cseppeket hullattak az izzadságtól csillogó hátakra, majd a csónakok mögött zuhantak a lapos hullámokra. Vidám kurjantásokkal telt meg a sötétség, evezővillák nyikorogtak, egymásnak feszülő oldalpalánkok recsegtek az iszonyú terhek alatt. Bár egyedül dolgozott, barátom gyűjtötte a legtöbb halat, neki volt a legjobb merítőhálója. Egyszerűen a peremnek feszítette a laposra faragott nyelet, majd a hurkokba kapaszkodva a csónakba fordította a háló tartalmát. Rángatózó uszonyok, csapkodó farkak szórták ránk a sós permetet, kerekre tátott szájak izgatottan kapkodtak levegő után.
Váratlanul támadtak ránk a sirályok, a világos tollaktól kivilágosodott fölöttünk az ég, szárnyak vad suhogása remegtette a füstös levegőt. Hosszasan köröztek fölöttünk, majd harsány rikácsolással csaptak le a csónakok által körülvett, fehéren pezsgő vízfelszínre. A fáklyák fényében, tökéletesen látták áldozataikat, a merészebbek a csónakfenékben csapkodó halakra is rávetették magukat. Nyüzsgő élettel telt meg a levegő, vijjogó madarak cikáztak körülöttünk, mohóságtól zavarodottan, öngyilkos lendülettel csapódtak a vízbe, hogy zsákmánnyal a csőrükben emelkedjenek a magasba. Élelmes társaik a levegőben ragadták ki csőrükből a frissen szerzett falatot. A halászok megszokták erőszakos társaságukat. Szerencsére olyan bőséges volt a fogás, hogy cseppet sem aggódtak, jutott a tengeri ragadozóknak is. Tömött hálók emelkedtek a félig telt csónakokba, ezüstös zuhatag ömlött végig az ülések alatt, a feltűrt nadrágú férfiak térdig álltak a csapkodó testek között. Vad csobbanások kavarták a vízfelszínt, evezők, hálók, madárszárnyak keveredtek az eszeveszett dulakodásban. A bőségtől elvakult madarak csőrükkel csapódtak a csónak oldalfalának, mások a hálókba gabalyodva sérültek meg, szárnyaszegetten hullottak a fehéren habzó vízre. Megtörtént, hogy egy vadul követelőző példány a félmeztelen halász karját, mellkasát sértette fel. Ingerült férfiak csapkodtak az evezőkkel, néha eltaláltak egy madarat, színes tollak hullottak a kavargó vízfelszínre, sérült szárnyú sirályok vergődtek a csillogva kavargó haltömegen. Hálás pillantással köszöntem meg barátomnak az előzetes figyelmeztetést, hogy takarjam el az arcomat.
Megteltek a csónakok, a végén már attól tartottam, hogy egy erőteljesebb hullám megbillenti a túlterhelt ladikot, és a teljes rakomány a vízbe borul. Fokozatosan ürült ki a hatalmas háló, végül az egészet kiemelték, és tartalmát a legnagyobb dereglyébe ürítették. Volt ott mindenféle hal, még lapos hátú teknősbéka is. Gondosan kiválasztották a fogságba esett fehér hasú delfineket, majd egyenként dobták vissza a tengerbe.
Válogatás közben egy ókori szobor márványfejére akadtak. Senki nem értette, hogy a viszonylag sekély vízben miféle áramlat sodorta a hálóba az értékes műalkotást. Adott jelre indultunk, a színültig telt csónakok araszoltak a hullámverés által jelzett partsáv felé. A madarak még sokáig követtek bennünket, csak akkor maradoztak el, amikor az utolsó fáklyák is kialudtak. Hálálkodó hangok szálltak a víz felett, dicsérő szavak áldották a bőséges fogást, voltak, akik nekem, a távolból érkező idegennek tulajdonították a szokatlan szerencsét. Valahol előttünk magasodott a dombhajlatra kapaszkodó város, igyekeztem magam elé képzelni halvány körvonalait. Sikerült megjelenítenem az egymás fölé tornyosuló lapos tetejű házakat, a sziklákat kerülgető meredek utcákat, a központi teret, mely fölé tömzsi templomtorony magasodik.
A vízen rétegződő sötétséget meghitté varázsolták a partról felénk áradó üdvözlő szavak. Aggódó asszonyok, közeli családtagok kosarakkal vártak bennünket a harmattól csillogó mólókon, tisztességesen ki akarták venni részüket a munkából. Odébb, a fehéren világító homoksávon, plédekbe bugyolált gyerekek álmodtak az anyjuk karjaiban, ajkukra mosolyt csalt a remény, a bőség ígérete.
