Együtt utazunk

Feleki István alkotása

#hajnalikornél #villamos #21.szazadvagymi

Tabadupp tabadupp tabadupp Egész nyáron kerestem Semmi lóvét nem nyertem tabadupp tabadupp Van-e kalaj a járgányon Merre lehet a párom Ott szunyókál a vén Kera Ki tudja meddig húzza még Aj tilomalomalom tilomalom A kis görény is itt van Chipset zabál marokra Csaja néz ki az ablakon Engem elfog a tilomalom aj tilomalomalom Mikor tízen rámjöttek Ott maradtam semmivel De most itt van egyedül aj tilomalom tilomalomalom

A magas fiatalember szökellve bukkant fel a villamos utasai közt, magasszárú, fekete, adidas márkájú edzőcipőjében láthatóan jól ment neki az ugrálás.

– Ellenőrizd le, hogy megvan-e a pénztárcád, mert a pasid zsebes – szólított meg egy lányt. Mi van, most mi a franc van, ki ez a faszi, gondolta a lány, de meg se rezzent. A pasija ült menetirányban, chipses tasakot tartott a kezében, szája is tele volt, csak tekintete és arcbőre pirulása jelezte, hogy elöntötte az indulat, és Mindjárt széttépem ezt a rohadt cigányt Ezeréve tűrjük nyomorult fajtáját A rohadt életbe, már a BKV-n se Lehessen utazni normálisan rendbe.

A lánnyal srégen szemben egy szemüveges nő ült, a csávó közöttük ugrált, nyilván jól beekizett. A lány és barátja közé hajolt, és folytatta:

– Nehogy azt hidd, te befosott román, hogy nem tudom, miket csináltál. Most itt adod a frankót, de az én adidasom 49 ezer, a farmerom is húsz, ez a dzseki meg nyolcvan.

A nő a chipses alakot nézte szemüvege takarásából, s arra gondolt, biztosan nemrég nőhetett ki a szőke haja. Látta, amint a „románra” megfeszül egész teste, a barátnője próbálja csitítani, de ő már szűri is ki fogai között korábbi gondolatát.

– Te rohadt cigány, széttéplek.

Nem tudta a szemüveges nő elképzelni, hogy Ugyan már mért lenne román a chipses Gyerek, román én vagyok, szőke asszony, Nézelődöm, szép Budapest, csak én nem Értem a dörgést.

A magas fiú tovább cikázott, a pasi bámult kifelé az ablakon és dühösen eszegette a chipset, a fiú időnként, hirtelen behajolt a látóterébe, mintha le akarná fejelni, majd visszahúzódott ugrálni, miközben jó hangosan mondta, hogy mindenki hallja:

– Azt hiszed, nem érek semmit, geci? pedig én nem szteroidokkal és tíz haverral dolgozom egy ellen! mit szólsz, két évig ki volt tekvandó-bajnok? gyere, szálljunk le, szétverlek, mint nyári zápor a libafost.

Erre a másik megint befeszült, felállt volna, de a barátnője kérte, hogy ne csinálja, hagyja a faszba az egészet. A fönti kapaszkodóba fogózva egy barna hajú lány állt lehajott fejjel, nem akart belegondolni, mi várja, ha hazaér, mégis gondolatai mind oda tértek vissza, hogy anyjának miből tud venni gyógyszert, meg paróka is kéne, Kihez fordulhatnék segítségért, ha Nincsen senki. Mindenüket mamáék – Csórók ők is, legjobb, ha meg se tudják, Hogy anyu rákos.

– Ne félj, ameddig én itt vagyok, biztonságban vagy – szólt hirtelen hozzá a magas fiú, és ugrált is tovább, a lány bizonyára nem hallotta, mert nem emelte fel a fejét.

Viszont a román nő kicsit megnyugodott tőle. Másodjára már aligha úszná meg, pedig ha nincsen pénze az embernek villamosjegyre, hogyan is lenne bírságra. Jó napot kívánok, tisztelt jegyellenőrnő, Mindjárt megáll a busz, és huss, róla leszállok, Hallgattam, persze, nem szóltam árva hangot sem, A nő meg mondta, hogy ki jogosult utazásra, S ki nem. Hatvanöt fölött, kisasszony, ne aggódjon, Ám most, hölgyem, pénzbírság lesz, nyolcezer helyben – És végre megállt a busz, és huss, róla leszálltam, Nem néztem hátra és nem követtek engem –

A szőke fiú a barátnője felé nyújtotta a chipses tasakot, a lány csak intett, hogy nem kér.

– Nem mindig ezt csinálom – mondta váratlanul a bliccelő nőnek az adidasos fiú –, ez a dzseki is – igazgatta magán – már eléggé le van strapálva, de holnap már öltönyben-nyakkendőben leszek, és autóval, céges autóval, hát nem így kell?

Folyamatos mozgásban levő lényéről nem tudta a nő megállapítani, hogy kacsintás volt-e, vagy micsoda, amikor egy pillanatra ránézett és egyik szemével hunyorított. A Király utcánál felszállt egy csapat buliturista, a fiú felkapta a fejét, majd odaszólt a nőnek:

– Azért most ezeket nem fogom kihagyni.

– Do you speak english? – lépett közelebb hozzájuk, de azok mintha se nem látnának, se nem hallanának, Parlais-vous français?, gyorsítottak lépteiken, ¿Habla usted español?, már föloldódtak a villamoskocsi utasai között.

– Úgy látszik, ezek az urak-hölgyek semmilyen nyelven nem beszélnek – mondta a fiú most már az egész utazóközönségnek –, pedig én nem vagyok hajlékony, ugye, Kera?

Kera őrülten magas épületek közt járt, mindegyik egyforma volt, és már azt se tudom, mit keresek, csak azt, hogy keresek valamit, vagy valakit, autók süvítenek el mellettem, valahogy furán nagy autók, zajosak és gyorsak, én is gyorsítok, hátha rátalálok arra a dologra vagy arra a személyre, futni kezdek, de lassú vagyok, négykézlábra ereszkedem hát, és döbbenten veszem észre, hogy így mennyivel könnyebben szelem a levegőt, már hatalmas fák között futok, a nap rézsút világítja be az ösvényt, nem jár itt rajtam kívül senki, csak a madarak röpködnek és csivitelnek körülöttem, egy patak hangját is hallom, éppen jókor, leszaladok hozzá és iszom belőle, huh, nagyon szomjas lehettem, de most már jó, csodavíz ez, mindenre képes vagyok, kitárom a szárnyaim és –

– ugye, Kera? Az alvó férfi egy pillanatra fölemelte a fejét, de azonnal vissza is csuklott. Tabadupp tabadupp bolond volnék ha búsúlnék, ugrált tovább a fiú, olykor a chipses felé egyet-egyet boxolt a levegőbe, az befeszült, a lány fogta a kezét. Nyugodj már le a picsába, vagy intézd el, de én nem akarom látni ezt az egészet.

A fiú hihetetlen hajlékonysággal, az utasokat nem érintve ugrált végig a villamoskocsin, mellém érve azt mondta: ég veled! S azzal leszállt a Blahán.

Ég veled! Huss, leszálltam én is.