Csabaki Dezső ajándéka

Csodájára járt a falu apraja-nagyja Csabaki Dezső kocsmájának. Még Szivacs atya is ott tolongott az első sorban, pedig róla köztudott volt, hogy csak akkor tért be kocsmába, amikor az Isten erre külön kérvényben utasította. A minap reggel különleges esemény fészkelte be magát a fogadóba. No, természetesen Csurfai Gyula volt az első ünneplő, aki nyakkendőben, zakóban jelent meg Csabaki bátyám ivójában, és még ugyan azt sem tudta, mi volna az ünnepelnivaló, ő már megkezdte pálinkával, meg igazi szüreti borral a mulatozást.

A minap reggel Kaloda Pista a postás nem mindennapi csomagot hozott Csabaki Dezsőnek. Azért is volt ez különleges, mert Pista még levelet se nagyon szokott hozni, nemhogy ekkora ládikót. Volt is a csomagján mindenféle írás, de olyan, hogy azt sem Sarfai tanár úr, sem pedig Szivacs atya nem tudta megolvasni. Mindösszesen egyetlen szócskát értett meg a felszaporodott társadalom: Meglepetés!

– No, Dezső komám, hát nyissad ki! – szólalt meg a pap – Hogy lássuk, mit rejt a mélye!

– Elmönt az esze atyám. Hát ha kibontom, már nem lösz möglepetés. Akkor mög minek ez a nagy hóbelevanc!

– Hát ha nem nyissa ki – csatlakozott a szólók közé Ropszky Máté – Akkor hogyan fogjuk mögtudni, hogy mi vagyon benne?

– Ne játszd már az elmönt eszű Tóbiást, Máté fiam. Hát van annyi derék mög bölcs embör falunkba, hogy biztosan ki fogjuk mi azt együttesen találni.

No, aztán össze is ültek a község legendás észjárású emberei. Olyan kerekasztal-tanács bontakozott ki Csabaki bátyám ivójában, hogy azt még a városi atyafiak is megirigyelték volna. Meg mivel komoly munkáról volt szó, Dezső a kerek asztal közepére – mert bizony ténylegesen hozattak egy asztalt, ami kerek – elhelyezett néhány flaska bort, meg egy kis pálinkát. De biza azt is kikötötte, hogy csak akkor ihat valaki, ha hasznos vagy elfogadható ötlettel áll elő. Találgatásokból nem is volt hiány, tán nem is akadt olyan derék jóravaló ember, ki nem próbálta volna megfejteni a doboz tartalmát.

– Asztal biztosan nincs benne – szólalt fel Bujáki Tihamér, majd a pálinka felé nyúlt – Azé is nincs, mert a láda kisebb, mint egy asztal.

– No, mögálljon kend tüstént! – csapott a kezére Dezső – Nem az ihat, aki mögmondja, hogy mi nincs benne, hanem az, aki azt közli, hogy mi van. Ennyi erővel mindönt elsorolhatnának, ami nagyobb mint a láda, oszt rögvest föl is innák a kocsma összes létező folyékony anyagát.

– Balta löhet – közölte Csurfai Gyula – Úgy löhet, kaptál egy új baltát. No, adj egy kupica szilvát.

– Lassan a testtel, Gyula bátyám! Oszt mért kaptam volna új baltát, ha biza neköm régi se volt. Ha valakinek nincs régi portékája, az aligha kaphat helyötte újat. Ezért bizony kend csak ne akaródzon követelni semmiféle szilvát se!
– Gomba van benne Dezsőkém – vigyorgott Csatra Géza –, de nem is akármilyen. Van ottan erdei, de tán még mezei gomba is. Én amúgy boros lönnék, ezért abból a pirosból kérnék egy pohárral.

– Most aztán elég volt – csapott az asztalra a kocsmáros – Hát mit fogunk itt tartani, fölsoroló estét? Mindönki közli azokat a dolgokat, amik beleférnek, oszt mán megint ott tartunk, hogy fölisszák a kocsmámat.

– No, akkor kend mit javasol? – tolongott az italok felé jóapám – Miféle segedelömmel tudhatjuk mög a csomag tartalmát?

– Neköm volna egy javallatom! – húzta ki magát Szivacs atya – Azt már tudjuk, ami benne van, az nem nagyobb, mint a borosládád. Tögyük vízbe. Vagy fönnmarad a tetején, vagy elsüllyed.

A plébános bölcselete megvilágosodást hozott az ivóra. Csabaki bátyám úgy vitte a csomagot a verandára, mint egy koporsót. A nép pedig csöndesen követte, akár a gyászmenet. Odakinn a mosakodó hordó tele volt esővízzel. A kocsmáros vigyázva beletette, majd elengedte. A láda a hordó mélyére süllyedt.

– Lesüllyedt atyám – fordult a pap felé – Akkor ez most mit jelent?

– Azt, hogy nehéz dolog van benne. Most pedig ha nem bánod, mögízlelném a borodat.

– Várjon csak! Ne ízlelgessön odabe semmit! Hát azt, hogy nehéz, már akkor is tudtam, mikor mögemeltem. Lehet vagy egy-két kiló. Most aztán mögfürdettük röndösen, oszt nem jutottunk közelébb a mögoldás kulcsához.

– De biza – lökte félre a papot Bujáki Tihamér – Én már le is vontam következtetésöm a látottak alapján. A ládába biztos nincs sé kacsa, sé ladik, mert azok biza nem süllyedtek volna el. Ebből rögvest következik, hogy mi az, ami elsüllyed.

– No, komám, akkor ne húzzad az időt, tárjad felénk tudományos kinyilatkoztatásod!

– Hát likas ladik! Az bizony elsüllyed azonnal!

– Már mögbocsássál Tihamér komám, de mint azt már közös erőbefektetéssel mögállapítottuk, hogy nem löhet olyan nagy dolog, mert az bele se férne.

– Nem olyan ladikra gondolok! Hanem farigcsált szoborra! Sarfai uramnak is van odahaza a vitrinbe.

– Van biza – erősítette meg a tanár.

– Löhet, löhet – morfondírozott Csabaki Dezső – De mért likas ladikot faragna néköm valaki? Mért nem lik nélkül? Bár mög köll valljam, komoly valóságalapja van az általad mondottaknak, ezért biza ihatsz odabe valami itókát. De azért azt tönném javaslat tárgyává, hogy ne álljunk mög ennél a gondolatnál, hanem próbáljuk listára rakni a további lehetőségöket.

Estefelé járt már, de a lehetőségek tárháza csak nem akart elszaporodni. De jöttek is az asszonyok hetedhét határról, mert ilyennek még sosem voltak tanúi. A megtermett dolgozó nép ott tengett józanul a kocsma küszöbén, oszt többen már haldokoltak is a szomjúságtól. Ugyan el-elfogyogatott néhány kupica pálinka, meg egy-két pohár bor is, de attól csak még szomjasabbá vált a gondolkodó jónép.

– Én amondó volnék – törte meg a csendet Lacskai Béla –, hogy nyissuk ki!

– Még mit nem – morgott a kocsmáros – Hát azért mönt el a teljes napunk, hogy csak úgy egyszerűen kinyissuk! Itt biza nem lösz kinyitogatás, mög ajándék mögnézögetés. Nincs mit tönni, el köll ásni ezt az átkozott dobozt, de olyan mélyen, hogy azt onokáink se találják mög többé. Még ma éjjel fölkereködök, oszt titkon kiviszöm az erdőbe!

– Vigyed komám – csapott a vállára apám –, de akkor most már jó lönne, ha kiszolgálnál bennünket valami itókával, mert a végén itt halunk mög kupacba.

– Igyák kendtök, ami az asztalon van!

Dezsőnek nem kellett noszogatni a kiszikkadt csoportosulást. Míg azok megittak minden ihatót, kiosont a kocsmából és meg sem állt a kiserdőig. Én a nyomába szegődtem, kilestem, hová ássa a ládikát és miután visszatért az ivóba, puszta kézzel kapartam ki.

A csomagban egy szép kék szegélyű hímes keménypapír volt, valami oklevél volt a neve. Emellett egy sárgára festett, talán vasból készült borosüveg. Végül egy levél, amin ez állt:

Tisztelt Csabaki Dezső!
Ön tíz évvel ezelőtt benevezett a legjobb borok versenyére. Sajnálattal pályázati levele és bora elkallódott, de most megtaláltuk. Nem tudtuk eldönteni, hogy azért lett-e ilyen jó a bora, mert tíz évig állt az üvegben, vagy az önök szőlője és szakértelme minden évben hasonló termést hoz. Ezért úgy döntöttünk, idén önnek adjuk az első helyért járó díszoklevelet és az arany szobrot.
Gratulálunk a győzelméhez!