.svg)
Ahogy ültem a szerkesztőségben, az íróasztalomnál, a mellettem levő könyvespolcról ismét leemeltem egy, a román irodalom bibliográfiájával foglalkozó kötetet. Nem volt különösebb okom rá. Ha már kezembe vettem, gyorsan megnéztem, ám–lám, a tisztelt elődök mit is fordítottak le a hetvenes években Nichita Stănescu költeményeiből? Vajon ők, a vérprofik, miért nem fordították le mind a 11 elégiát már akkor?
Hümmögtem tétovázva, aztán, mert szerencsés vagyok, megleltem az igazi választ, hogy miért is ragadtam kezembe ezt az egyébként pontos és hasznos, komoly bibliográfusi és filológusi munkát. Mert: hibára leltem!
Igazi, szép, mondhatni tökéletes hibára, mely a kötet erényeiből semmit le nem von, ám a költészi lelket kellő önbizalommal és jókedvvel tölti el.
Dimitrie Stelaru, román avangárd költő nevénél, kinek vagabundus verseit jómagam is fordítottam korábban, a következő, szikár életrajzi adat jelenik meg: „(1971 – 1971)”!!!
Hurrá és evoé! Végre valaki ráhibázott! Mert ez a színtiszta igazság. A költő akkor születik, amikor meghal, akkor hal meg, amikor születik! Max 1 év teljesen elegendő az életmű létrehozásához. Annyi se kell, egyetlen pillanat is elég!
Tényleg irónia nélkül mondom: minden költő erre vágyik, egy ilyen szikár és mindent elmondó életrajzi adatra. Dimitrie Stelaru, ha látja, biztosan örül neki. Én pedig vígan hurrázok és evoézok magamban, Dimitrie Stelaru megdicsőülése okán vigadozva!
***
DIMITRIE STELARU
A kocsma
(Taverna)
Álomtalan és részegen
törtük el csontjainkat,
Lányok haját simítva a kancsón,
Inni fogunk még holnap is, de csitt –
Könnyekbe fúlt üreges arcom.
Mint fűzfát mocsár közepében,
Szelek hordanak szerteszét.
A kocsma őrzi az egek illatát,
A földét, és egy lányét, aki szép.
Karácsonyi Zsolt fordítása
