.svg)
A Közelképek írókról kismonográfia-sorozat három új kötetét mutatták be február 27-én a budapesti Vigadóban. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent három mű Szilágyi István, Oláh János és Király László életét és munkásságát dolgozza fel. Az eseményen a könyvek szerzőivel – Márkus Bélával, Jánosi Zoltánnal és Cs. Nagy Ibolyával – meghívott irodalomtörténészek beszélgettek. Az estet Ács Margit író, a sorozat szerkesztője vezette, míg Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész a kismonográfiák középpontjába állított szerzők műveiből olvasott fel. Mindezek mellett a kötetek címszereplőinek életéből fotókat és portréfilmjeikből részleteket is levetítettek a jelenlevőknek.
Márkus Bélával Szilágyi Istvánról szóló kismonográfiája kapcsán Szász László irodalomtörténész beszélgetett. Ács Margit a beszélgetés felvezetéseképp elmondta, hogy Márkus Béla nagyon fontos és nagyon alapos monográfiájával „mentő munkát is végzett”, hiszen folyóiratokban, évkönyvekben megjelent cikkeket, önéletrajzi írásokat és kisebb esszéket is felkutatott, feldolgozott, olyanokat, amit igazából az eddigiekben csak vajmi kevesen ismertek.
„Szilágyi István az az író, akit csak oly módon lehetséges vagy oly módon érdemes olvasni, ha laikus olvasóként leszámolunk az illúzióinkkal.” – indította a beszélgetést Szász László, aki a Szilágyi István műveiben is tükröződő kisebbségi és értelmiségi sors esélyeiről, szerepváltozásairól és a cselekvés módozatairól kérdezte a kötet szerzőjét.
Márkus kiemelte, hogy Szilágyi Istvánnak van egy bizonyos példázata miszerint „bármilyen tragédia is éri az embert, egy feladata mindig marad a cselekvőnek, hogy fogja a hordágyat és vinni segítse ott, ahol kell.” Ahogy az a felolvasott Kő hull apadó kútba regényrészletből is kitűnt, az ember sok esetben cselekedeteivel, ha úgy tetszik, munkájával leplezi, takarja tehetetlenségét. „Ez a magatartás, a munkának a protestáns etikából merített morálja az Agancsbozót világában mutatkozik meg a legtisztábban, de a Hollóidőből is vehetnénk példát.” – magyarázta Márkus Béla.
Kiből lesz az író?
A második beszélgetésen Bíró Gergely szerkesztő faggatta Jánosi Zoltánt Oláh Jánoshoz fűződő viszonyáról. Amint azt a monográfiaíró elmondta, a személyes ismeretségen túl akkor találkozott igazából először Oláh Jánossal, amikor ezt a könyvet írta, mert ahogy elmélyedt az életművében, egyre inkább megszerette és egyre közelebb került a személyiségéhez is. Jánosi Zoltán elárulta, hogy írás közben annyira belemerült a művek elemzésébe, értelmezésébe, hogy bajba került a terjedelemmel, ám Ács Margitnak és Pécsi Györgyinek hála, lehetséges volt túllépnie a határt. A frissen megjelent kötetéből egy idézet is felolvasásra került: „Ha nem szembesül valaki gyermek- vagy ifjúkorában azzal a kollektív emlékezettel, amit a szülők, nagyszülők, egy falu vagy más közösség képvisel, akkor nehezen lesz belőle író. Mert az írás mindig több mint egyéni vallomás, ami nem ágyazódik bele a közösségi emlékezetbe, ritkán lesz érvényes.” Ez volt Oláh János egyszerű és világos szellemi alapvetése, amelyhez egész életében hű volt.
Meglehetősen ritka az olyan monográfia-bemutató, amikor is a kötet alanya is jelen van, és személyesen is hallgathatjuk őt. Király Lászlóval Cs. Nagy Ibolya monográfus beszélgetett, aki kiemelte, hogy az emlékezés Király számára egy rendkívül fontos szemléleti mozzanat, illetve verstárgy, mű-tárgy. „Emlékezés mindenre, emberekre, alakokra, társakra, időre, nem a múló ifjúságra, inkább az ifjúság alakjaira, szereplőire, társakra, ideákra, és az illúziók vesztére is.” A felvetésre Király László Mahatma Gandhi mondásával reagált, miszerint a feledést halálos bűnnek kellene tartani, és ehhez méltóan büntetni is kéne. Király László, Babérkoszorú-díjas költő emlékezni akar eseményekre, vétkekre, sőt bűnökre is. De ez nem csupán emlékezés, hanem emlékeztetés is: jelet akar hagyni, hogy sem a jó, sem a bűn ne merüljön a feledés homályába.
Képek: Benedek Zsolt, MMA
