Az aknavető férfiakról (Versek)
XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 20. (898.) SZÁM – OKTÓBER 25.Az aknavető férfiakról
Bőröm alatt aknavető férfiak.
Őket verejtékezem ki, akikkel sohasem
találkozhatok. Pedig hallok történeteket,
Sebőkökről. Béláról, aki szemében hordta
a háborút. Tudod te, hogy sebesült meg?
Egy mezőt látott: tisztát, tágast, de nem számolt
a taposóaknákkal. A futás öröme, aztán a sás
árulása, a bokát legyező fű lódulása; míg én
buckák közt lépem az egyhektárnyi mező
szilárd, rögös simaságát, ő az égbe tört.
A gőzkabinok, a hosszú hullámvölgyek
A gőzkabinok, a hosszú hullámvölgyek. Kerítik, kerekítik a teret. Nem zárt helyek. Gránitok, iszapvulkánok. Kőzetek és kockakövek, amerre nézel. Hegylánc. Egy körberajzolt pihenőhely. A szél lapit, silószagot sodor. Odébb istálló. Kövesút. A régi életünkben ott feküdtünk a placcon. Szél. Híd és acélrudak harmonikája. Tények haladnak a folyón, mondják, minden összekapcsolható: a lépted és a kavicsok mozgása, ahogy irányíthatatlan lesz bármi, amit elhajítasz.
Ne félj. Velem nagyvonalúak a tárgyak. Tegyél mellém kést, bicskát. Lásd a mozdulatlanságot, a lényegtelen formát. Mind szelíd. Napközben a fejembe engedlek, és hordalak, hordalak, mint egy teret, aminek útvonala nem kedvez. Annyi ideje áll itt a mező. És állnak a bálák is. Sínekről tűz a nap, a folyó kibuggyan a medréből, fulladnak a halak.
Ne félj. Alkatod mértani szabály, privát ideál.
Titokban tartalak.
Esztenák
Ez is egyszer
távoli lesz,
elég távoli.
Na de mire megyek vele?
Úgy hiszem, Isten vigyáz rám,
de rajtam múlik,
lelépek-e a járdáról,
nyirkos füvön állva
kalibakutyák közelébe
merészkedem-e az esztenákon.
Csípőmet éri a víz,
de a sodrás
visszatart.
Falusi fények botlanak
a lombokon túlra,
talpamon vörös
napkorong,
kutaim szárazak,
kéményem hallgat.
Messze a nap,
az első,
amikor
építőmunkások
lakták be szerszámokkal
a legelőt.
Ha majd írok,
legyél ott a renováláson,
járj a köveken,
idd a sós borvizet,
málnatüskék fessék sebesre
a tenyeredet:
Nézd, mennyien érkeztek az átalakításra.