(apai örökség) (Versek)

(apai örökség)

‍

„Semmit sem adhatok ajándékba” –

így mondta. „Ám vidd magaddal

a szemem színét, a ritkás öleléseket,

meg azt a tétova mozdulatot, ahogy a

cigarettát meggyújtom.”

Kicsit bűnbánóan, aggódóan, mintha

ismét leszokni próbálna immár negyven

éve, talán negyvenöt.

Vigyem magammal

a tekintetét, ahogy rosszallóan

nézi magán a sok örökséget, mindazt,

amitől látványosan szabadulna,

amit letörölne, amit kivágna, amiről

nem akar tudni, ami aztán

folyton visszanéz rá,

amitől sem utazás, sem nők, sem pia,

sem magány, sem könyöklés

nem szabadította meg.

Vigyem azt magammal, mert nincs semmi

más, amit apai örökségként rám

hagyhatna, hisz látom, minden, de minden

felkészületlenül éri, minden olyan

váratlanul történik, minden akkor,

amikor, de sohasem akkor, amikor.

Ő is az apjától kapta és

nagyvonalúan rám hagyja:

„Látod, ott biceg mögöttem

a lángoló remény, hogy majd

egyszer másképpen lesz minden,

talán egyszer, ha marad idő.”

‍

(rutinos várakozó)

‍

Régi befőttek, szárított

rókagomba, hárstea és

csipkebogyó, keleti fűszerek,

évtizedes szegedi paprika.

Hárman kerülgetjük évek óta.

Nem remélt örökség, hirtelen ránk

szakadt súly. Zokogás régen,

magányos sírás ma.

Szemérmes férfiak őrzik,

majd feledni próbálják. Ehhez

sincs semmi tehetségünk.

Sértődött piálás néha.

A gyanakvó szomszédok üzennek:

többéves tartozásuktól

vegyünk búcsút. A rossz napok

egymással versenyt futnak,

Bégé elutazik Amszterdamba.

A nehéz napokat jól beosztom,

kitartanak az első havazásig.

Rutinos várakozó vagyok!

Meztelen karácsony, állapítják

meg lázasan versengő angyalok.

Unalmas próba, ezt ismétlik évek

óta és döntetlenre állnak.

Kihunyó reményt helyeznek

az erdő széléről lopott fa alá.

A fiatalabb arcú kicsit sánta,

alig észrevehetően kancsal, és

ahogy botorkál, biztosan rövidlátó;

az idősebbik ugyan ráncos arcú,

nagyothall, ám hibátlan fogazatú.

Raccsol és gyorsbeszédű. Bégé még

mindig Amszterdamban. Az angyalok

váratlanul magamra hagynak

vízkeresztig a rossz napokkal.

Rum és kóla, kárpátok sétánya,

a keleti utca, róma ragyogása

a turbina árok partján;

rutinos várakozó vagyok,

majd megfordítva:

kóla és rum!

Várakozok rutinosan

a nem létező évszakokra.

‍

(az utolsó angyal)

‍

A music pubban találtunk rá

hétfő és péntek között.

Délután a süllyedő zongorán

nyitott szemekkel aludt és

álmában halkan énekelt.

Vörös hajából furcsa pára

emelkedett a plafon felé,

egérszürkére festve a boltozatot.

Józsi szerint a ferencesek

templomából szökött meg,

ott látta múltkor a falon.

A legszebb angyal az összes

közül, bár kicsit izgága.

Egyáltalán nincsen illata,

szagtalan test, ártatlan lélek.

Hubik szerint vissza kell vinnünk,

vasárnap nem lehet üres a helye.

Szerintem semmi közünk hozzá,

az angyaloknak is vannak

rossz napjaik.

Igazából jó napjaik,

igazított ki Bréda, aki angyalszakértő

tekintélyét latba vetve úgy

dönt, hogy taxival küldjük vissza.

A hátsó ülésre ültettük, miközben

szemeiből és szája sarkából

a szentlélek csordogált csendesen.

Állomás utca egy szám,

súgta Bréda a mackónadrágos

taxisnak, majd néztük szótlan, ahogy

északnyugat irányba elnyeli

az olvadt aszfalt a sárga dácsiát.

Csak mi tudtuk, hogy miért

lángol napokon keresztül

az állomás fölött a levegő.

Csak mi tudtuk, hogy az angyalok

mindig csendben érkeznek,

de lángolva távoznak és semmiben

sem oldódó szomorúságot hagynak

maguk mögött a városban.

‍

(vádbeszéd)

‍

Megállapítom: elbarangolt a nyájtól.

Engedély nélkül járja önnön útját.

Panasszal illeti a régi rendet,

elfordult, nem bízza ránk a múltját.

Nem kéri tanácsunkat a bajban.

Tudása forrását sűrű homály

fedi, nem tudjuk, kikkel paktál.

Sikereinek hasznát ki látja?

Miért nem étkezik a közös konyhán?

Ünnepnapokon fel-feltűnik,

de mozdulatai rögtön elárulják.

Olyankor bőkezűen adakozik,

s mi gyanút fogunk, mert cserébe

semmit sem vár. Kérdésre nem felel.

Inkább szótlan, mint bőbeszédű, s ez

ma már újabb ok a szigorú büntetésre.

Igyekszik könnyedén járni. Vissza sosem

néz. Mintha az ég tartaná az egyensúlyát.

Szavainkkal felperzseljük régi jó hírét,

majd savval égetjük minden nyomát.

‍