.svg)
A IX. Kolzosvári Magyar Napok keretein belül került megrendezésre az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozat külön kiadása, ahol Zalán Tiborral az est házigazdája, László Noémi beszélgetett műfajokról, életútról és a középen maradás lehetőségeiről.
A hangulat megalapozása már az első kérdésnél megtörtént, mert hát mit válaszoljon arra egy szerző, hogy miért is kezdett neki ennek a hivatásnak, ha nem azt, hogy fiatal lányok miatt, hiszen a női lélekre jobban hat a vers. Mindemellett azt is hozzáfűzte Zalán Tibor, hogy ő már rég költőnek számított, amikor még nem tudott arról, milyen szakma ez, de belátta, szakmai tudás nélkül nem lehet sokáig fennmaradni. Felmerült az ihlet kérdése, amelyről a meghívott úgy vallott: nem tudja, mi az, de azt tudja, hogy írás közben kell egy felfokozott lelki állapot, bár azt is belátta, hogy ma már akkor ír, amikor ideje és kedve van rá. Általában megvan egy alapgondolat, amit meg akar írni, de a tulajdonképpeni szöveget, gondolatot maguk a szavak alkotják meg. Tovább folyt a beszélgetés anekdotákkal egy elveszett kéziratról, a névváltoztatás körülményeiről, ahol végül is a Szép versek antológiában elfoglalni kívánt hely volt az egyik sorsdöntő érv.
Ezt követően László Noémi a meghívott Baka Istvánnal és Géczi Jánossal való kapcsolatára kérdezett rá, amelyet tömören összefoglalva Zalán Tibor úgy fogalmazott meg, hogy míg Baka István a költemény lényegének a metaforát tartotta, addig ő a költemény lényegének magát a költeményt tartotta. Saját költészetével kapcsolatban radikálisan eklektikusnak vallotta műveit, elmondása szerint a rutint, a sablongyártást próbálja elkerülni, ami Pilinszkynek és Fodor Ákosnak jól állt, de neki kevésbé vált be. A folyóiratok iránti kritikájában azt fogalmazta meg továbbá, hogy azt látja a legnagyobb problémának, hogy neveket jelentetnek meg, nem pedig műveket. Saját szerkesztői munkásságáról is szó esett, majd a drámaírással való pályafutásának kezdeteivel ismerkedhettünk meg, majd további anekdoták következtében arról hallhattunk, hogyan kerülhetett be egy oroszóra kereteibe az AC/DC és Pink Floyd.
A beszélgetés további részében a Papírváros című regényére terelődött a szó, melyről kiderült, hogy egy hazugságból született, hiszen ha egyszer hazudik az ember, akkor mindig. Annyira belejött ebbe a dologba, hogy meg is írta a regény első részét, de mivel nem tudta, ki a regénye hőse, ezért amikor rákérdeztek, azt találta ki, hogy öt részt tervezett a regénynek, azért nem világos minden részlete. Mivel mindenről szó esett már nagyvonalakban, amivel Zalán Tibor élete során foglalkozott, már csak az esszéírás témája maradt hátra. Állítása szerint az első esszéje egy blöff esszé volt, nemzedéke problémájáról, de amikor neki látott, még nem is tudta, hogyan kéne kinézzen az esszé, hiszen soha nem is olvasott az előtt, vagy nem tudta, hogy éppen azt olvasta. Az esszéje megjelenése után a kortárs irodalomban mindenki felháborodott, tulajdonképpen így került be az irodalom centrumába. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egy mai fiatal írónak sokkal nehezebb dolga lenne, ha egy hasonló szöveggel próbálna figyelmet felkelteni, ma nem látja, hogy mivel lehetne igazi botrányt csinálni.
Utolsó momentumként László Noémi még a gyermekversekre kérdezett rá, melyek kapcsán a szerző elmondta, hogy gyermekdarabot mindig felkérésre írt, viszont verset csak akkor, mikor gyermekei kicsik voltak, illetve miután megszületett az unokája. Miután egy egész kötetnyi gyermekverse meg volt már születve, azt vette észre, hogy Magyarországon nincsen gyermekvers kiadás, így minden folyóiratnak, aki szöveget kért tőle, beküldött egyet és kivétel nélkül mindent le is hoztak. Ezzel a gondolattal be is zárult a beszélgetés.
