.svg)
Születésének 80. évfordulóján emlékeztek Szatmárnémetiben Szilágyi Domokosra életét és költői tevékenységét felelevenítő beszédekkel, versekkel, valamint főhajtással és egy-egy szál virág elhelyezésével mellszobra előtt.
Július 2-án, nem sokkal 18 óra előtt kezdtek gyülekezni az emlékezők a Ravensburg sétányon, ahol negyedszázada helyezett el a szatmári magyarság a költő tiszteletére egy bronz mellszobrot, ami Kolozsi Tibor képzőművész keze munkáját dicséri. Az egybegyűlteket Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa köszöntötte, aki arról beszélt, hogy különösen nagy öröm, hogy egyre többen vannak, akik „szeretnék megérteni és megértetni Szilágyi Domokos szavait, közelebb kerülni költői nagyságához, nemzetiségi létünk által is befolyásolt emberi sorsához”.
A költő, akiről (túl) sokat írtak
A megemlékezés ünnepi szónoka Nagy Gyula tanár volt, aki számos sikeres Szilágyi Domokos műsor összeállítója és rendezője volt az elmúlt években. A költőről sokan és sokat írtak, ám nemcsak poétikájáról, de életéről és megbocsájthatatlanul sokat felfedezett múltjáról is.
Ahogy azt Nagy Gyula elmondta, a költő egész életén át hitte, hogy munkája van, nem is nevezte a versírást másnak, mint munkának, életnek. Hitte, hogy létezik egy ígéretes, beteljesülő jövő, de a múlt tanulságai, a jelen megtapasztalása döbbentették rá arra, hogy csak illúzió a jövőbeli ideális társadalom, hiszen az ember bűnre hajlamos, esendő. „Amit az emberiség épített, azt ugyancsak maga rombolta le.” Versei mégis valahol biztatást, de legalábbis vigaszt szolgáltatnak, a tartalmas jövő utáni vágyakozást erősítik meg. „Nem életre készülve, hanem életre ítélve vágyakozunk olyan értékek után, amelyek igazolják, értelme van az életünknek. El kell fogadnunk emberként, magyarként is Szilágyi Domokos teljességét. Amikor az egyik kevésbé ismert versét, a Magyarokat olvassuk, megdöbbentő, fájdalmas, József Attilára emlékeztető magyarság képe tárul elénk, hiszen sohasem volt félelmetesebb szétszórtságunk a világban, mint éppen ma. Egyetlen igazgyöngyünket, az anyanyelvet a disznók elé szórjuk, fiataljaink kimennek és az anyanyelv betűit mintha balkézzel írnák már – mondja Szilágyi. Kányádival mondhatjuk: ó itt maradnom adj erőt, örökre itt legyek megáldott, hol sötéten enyésznek el, gyilkos hiábavalóságok. Szilágyi Domokos nem tudott itt maradni. Abbahagyta a versírást, hiszen a halál nem befejezés, csak abbahagyás.” – magyarázta Nagy Gyula.
A rendezvényen – melyet a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezett – elhangzott többek között Szilágyi Domokos művei közül az Álom a repülőtéren, a Szerelmes versek a szabadsághoz, illetve a Hegyek, fák, füvek című költemény is László Zita színésznő, Grebur Krisztina, Papp Vivien és Csomós Rita versmondók tolmácsolásában. Az eseményen a szatmáriakkal ünnepeltek a költő családtagjai is.
A fotókat Oszkó Viktória Lea készítette.
