“A tapasztalat nyílt seb egy tapasz alatt” – Szallós Kis Csaba Bretter Köréről

Nagy közönségnek örvendhetett Szallós Kis Csaba, a Bretter György Irodalmi Kör legutóbbi meghívottja február 26-án, hiszen, telt ház fogadta a Bulgakov Irodalmi Kávéházában. A fiatal szerző, 1998-ban született Kolozsváron, tavaly végzett a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, jelenleg első éves informatika szakos hallgató a Babeș-Bolyai Tudományegyetem karán.

Mivel a Bulgakov egy része felújítás alatt állt, ezért nem volt ahogy elférjen a meglepően nagy számú érdeklődő, de szerencsére sikerült orvosolni a problémát: az esemény átköltözött az Insomniába, így azok is felfülelhettek a fiatal szerző szerzeményeire, akik amúgy nem szereztek tudomást az eseményről. A beszélgetést Sánta Miriám és André Ferenc vezette, a vitát Juhász-Boylan Kincső indította.

Szokás szerint az est a szerző által felolvasott versekkel indult, majd a változatos rövid, illetve hosszú érzelmi töltetű versekből kiindulva a vitaindító rávilágított a szövegek problematikájára, valamint a kortárs és klasszikus vers kérdéseire. Sánta Miriám, a szerző bábszínésznő c. versében a “Vajon hány cigicsikk lehet abban a lefolyóban” utolsó sorát nem látta helyénvalónak, versképesnek, mire Horváth Benji hozzátette, hogy szerinte ezek számítanak versnek; ritkának és érdekesnek tartja azt az irányt amelyben a szerző elindult, viszont hozzátette, hogy sok minden van, ami kivitelezhető verseiben. Kali Ágnes erre reagálva elmondta, ő úgy gondolja a fiatalok nem olvasnak kortárs szövegeket, mi több folyamatosan a régi klasszikusokat hallhatjuk vissza a fiatal szerzők soraiból. Hozzátette, neki jobban tetszenek a hosszabb lélegzetvételű versek, sokkal szebb és természetesebb ritmussal dolgoznak, ugyanakkor a szerző rövid verseiből születhetne egy-vagy két nagyobb terjedelmű vers, mivel sok közülük azt az érzést kelti, mintha ugyanabból az energiából és gondolatból íródott volna. André Ferenc Szallós Kis költészetét halkszavúnak ítélte, amely helyenként ráfeszül a csattanókra.

Felmerült az a kérdés is, hogy a szerző vajon mennyire tudatosan és miért használja a haikut, mint versformát. Kali Ágnes hozzátette, hogy bár vannak próbálkozásai, van ahol nem pontosak a szótagszámok, illetve ha belemegyünk a haiku kultúrájába, akkor kiderül, ez a műfaj egy meditáció jellegű dolog, nem csupán 17 szótag és 3 sor. Ahogy megvan az is, hogyan lesz a harmadik sor az előző kettő következménye, megvan az is, hogy milyen indíttatásból ír valaki haikut. Horváth Benji hozzáfűzte mindehhez, hogy bár a magyar irodalomban észrevehető egy ilyen divat, hogy mindenki megpróbálkozik a haikukkal, számára, de létszükséglet ebben a versformában, hogy abban a 17 szótagban egy olyan organikus építészet alakuljon ki, amelyben az utolsó sor, mint egy virágzás jön létre: példaként pedig szintén a bábszínésznő utolsó sorát említette, ahol jól működőnek tartotta ennek használatát.

A beszélgetés során rengeteg dicséret is érkezett a versekről, melyben kiemelték azok érzékiességét, őszinteségét, akár külön sorait, amelyek megütötték a jelenlévők füleit. Hangsúlyozták azt is, hogy ritka és érdekes stílusirány, amelyen elindult a szerző, és ha sikerül elkerülnie a néhol erőltetettnek gondolt szójátékokat, szép dolgok születhetnek soraiból.
Végezetül pedig Szallós Kis Csaba szólalt fel, reagálva a hozzászólásokra, tanácsokra. Építő jellegűnek értékelte a kritikákat, és zárásképp pedig elmondta, hogy verseiben igyekszik nemcsak arra utalni, hogy az élet milyen szürke, hanem milyen az fehéren, feketén.


Varga Sándor-György fotói.