A takarító (Prózák)

A takarító

‍

A kő hármat pattan a víz felszínén, elsüllyed. András meredten nézi. Pár órája van a faluban, de még nem kezdte el a munkát, szereti összeszedni a gondolatait, mielőtt belefog. Nem könnyű szakma, folyamatos éberség, kevés alvás, a halottak. Van, aki nem bírja hosszú távon. A felesége tegnap azt írta, ki akar lépni. Mire András hazaért, felesége már aludt, reggel pedig nem volt ideje beszélni vele. András azóta többször is hívta, de felesége nem vette fel. Nem akarja, hogy kilépjen. Együtt kezdték el tíz éve, itt ismerkedtek meg, hamar össze is házasodtak.

András hangokat hall a háta mögött, megfordul. Egy fiú áll mögötte, szandál, gyűrött ing, kócos haj. Magát még sohasem láttam itt, a kislány miatt jött? András felkap egy kavicsot. Tudod, hogyan kell? A fiú végigméri, odalép, kiveszi a kezéből a kavicsot, a vízbe dobja. Nem kacsázik. Sokat kell gyakorolni. Megmutassam? A fiú bólint, leül mellé. András újabb kavicsot dob el, hármat pattan, elsüllyed. Mi a titka? András elmosolyodik. Mit tudsz a kislányról? A fiú kinyújtja a nyelvét, grimaszol. Utáltam, folyton csúfolt, azt mondta, hogy túl sovány vagyok, gebének hívott. András a hadaró fiút nézi, az égő szemét, a hanyag tartását.

A konyhában ül. A kislány anyja sütivel halmozza el, negyedszer kérdezi, kér-e kávét. Mintha a kedvességén múlna, hogy megtalálja. Négy nap telt el, négy nap után tulajdonképpen lehet készülni a temetésre. Elfogadja a kávét, a nő felélénkül, kiviharzik a szobából. András kinéz az ablakon. Mező, folyó, a túlparton gyár, kéményéből füst száll fel. Felesége már biztosan felkelt. Otthon ül, kezében tea, hátán takaró, a tévét nézi. Mindig a tévét nézi, ha szomorú. Visszajön a nő, lerakja a kávét, feszülten mered a pohárra. Mint egy próba. Ha finom, meglesz a gyerek is. András felemeli a poharat, beleiszik, bólogat, a nő elmosolyodik. Ugye megtalálja?

A kocsiban ül, az elsuhanó házakat nézi. Kopott vakolat, megdőlt kémények, sovány kutyák a kertekben. Nem szeret falun dolgozni, itt valahogy minden könyörtelenebb. A városban mindig van néhány bámészkodó, keresztet vető öreg, síró nő, de itt, falun csak csend van, ha megtudják, mi történt, megvonják a vállukat, pár pillanatig merednek maguk elé, aztán el is felejtik. Fél órája a felesége végre felvette a telefont, hangja nyugodt volt, az ügyéről beszélt. A vasúthoz riasztották, kisgyerek vetette magát a vonat elé. Azt mondta, hogy a munkájuknak semmi értelme, csak mások mocskát takarítják. András hiába nyugtatta, felesége lecsapta a telefont.

A nappaliban áll. Leülne, de az öregasszony nem kínálta fel a lehetőséget. Az asztalnál ül, eszik, piszkos szemüveg, a tévét nézi. A kérdésekre tőmondatokban válaszol, még egyszer sem nézett rá, az eltűnt kislány a szomszédban lakott, de mintha most hallana róla először. Hirtelen elordítja magát, az ajtóban megjelenik a parton látott fiú. Meglátja Andrást, megtorpan, lesüti a szemét. Gyere, egyél, mondja az öregasszony. Nem vagyok éhes, suttogja a fiú. Az öregasszony elfordul a tévétől. Ha akarsz valamit mondani, nézz a szemembe! A fiú az asztalhoz lép, felemeli a fejét, az öregasszony pofon vágja. Azt mondtam, eszel! András megköszörüli a torkát, az öregasszony ránéz. Van még kérdése, vagy végeztünk? András a fiút nézi, a könnyes szemét, az ökölbe szorított kezét.

A folyóparton találja meg a kislányt. A víz kisodorta a partra, hullafoltok, tátott száj, feldagadt mellkas. Leguggol, a szemét nézi. Azon gondolkodik, milyen élete lehetett, tanulás, játék, első szerelmek. Feláll, lépteket hall a háta mögül, a rendőrök megérkeznek a szülőkkel, valakinek be kell azonosítani a halottat. A nő előrelép, nézi a földön fekvő kislányát. Arca falfehér, nem mond semmit, egyet bólint, elfordul. A férje ökölbe szorítja a kezét. Mindig azzal a kis gecivel játszottak együtt! Egyszer láttam, hogy a hídon verekednek! Mondaná tovább, de elsírja magát, megöleli a feleségét. Mint két szobor, állnak a folyóparton.

A híd szélén ül, mellette a fiú, a naplementét nézik. Innen a legszebb, mondja a fiú. András komoran mered maga elé. A nagymamád nem zavarja, hogy ennyit csatangolsz egyedül? A fiú grimaszol. Felőle bele is eshetnék a folyóba. András a zsebébe nyúl, cigit vesz elő, rágyújt. Még nyomoz, kérdezi a fiú. András mélyet szív, kifújja. Már nem.

Belép az intézetbe. Az igazgató mutatja neki az utat, egy szűk szobába kíséri, mosolyog, mindjárt hozzuk, magára hagyja. András leül, az üres falat nézi. Felesége felmondott. Hétvégén hazament hozzá, nem beszéltek róla, ültek a tévé előtt, ki se mozdultak két napig. Felesége kérte, mondjon fel ő is. András beleegyezett.

Nyílik az ajtó, a fiú leül az asztalhoz. Egész hétvégén téged vártalak, miért nem jössz gyakrabban? András a zsebébe nyúl. Nem jó itt, folytatja a fiú. Mindenki furán néz, nem engednek játszani a többi gyerekkel. Azt mondták, nem vállalják a felelősséget. András egy kavicsot rak az asztalra. A lényeg, hogy laposat válassz. Oldalra kell fordulni, terpeszbe állsz, úgy dobod el, mint a frizbit. Megsuhintod. A fiú elmosolyodik. Alig várom, hogy kipróbáljam! Mosolya lassan leapad, maga elé mered. Elsírja magát.

András odaadja neki a kavicsot.

‍

‍

Kertben játszó macskák

‍

Az ajtó előtt áll. Ki akar lépni az udvarra, beülni a kocsiba, lehúzni az ablakot, cigizve hajtani az őrs felé, mint minden reggel. De nem nyomja le a kilincset. Eszébe jut, tegnap óta nyugdíjas. Visszamegy a hálószobába, leül az ágy szélére. Hogy is felejthette el. Az őrmester mindenkit behívatott, taps, gratuláció, kézfogás. Mégiscsak negyven évet húztál le! Együtt mentek át a kocsmába, zene, sör, csocsó hajnalig. Hazakísérte a részeg őrmestert, felesége nagyokat sóhajtott, de tőle mosolyogva köszönt el. Gratulálok a nyugdíjhoz! Hazafelé a kifejezés járt a fejében. Gratulálni a sikerért szoktak, negyven évet lehúzni nem nagy mutatvány, csak teszed a dolgod napról napra, az idő elintézi a többit.

Kimegy a konyhába, ha már korán kelt, reggelit csinál a feleségének. Kicseréli az abroszt, fehér, virágmintás, aztán a szekrényhez lép, két szelet a kenyérpirítóba, egy pohár gyümölcslé, alma, a polcról levesz két tányért. Hátrébb lép, nézi a terített asztalt.

Felesége beront a konyhába, a tányérba nyúl, beleharap az almába. Miért nem ébresztettél fel, el fogok késni! A fürdőszobába szalad, hamarabb kell bemennem, megbeszélés lesz, megfésülködik, kölnit fúj a nyakára. Majd jövök. Kisiet a házból, hallatszik, ahogy elhajt a kocsival. A csukott ajtót nézi. Leül az asztalhoz, megreggelizik.

Kutyája ugrándozva fogadja a kertben. Megsimogatja a fültövénél, azt szereti. Ha jól számolja, nemsokára kilencéves lesz. Félévesen vette magához az egyik riasztás után, kiláncolva ugatott az égő ház mellett, gazdája bent égett. Mivel más rokon nem fogadta be a kutyát, az őrmester megengedte, hogy hazavigye. Hétvégente tanította, azóta már póráz sem kell, engedelmesen sétál mellette az utcán. Szeret vele játszani, de mindig eszébe jut róla a munka. A bent égett gazda a házban, az elszenesedett test a padlón.

Kemény szakma. Sok halott, öngyilkosok, balesetek, szándékos emberölés. Sokszor gondol az arcokra, az üres tekintetekre, a fennakadt szemekre. Ha meglátott egy áldozatot, mindig arra gondolt, ő is feküdhetne ott, felette is állhatna egy unott arcú rendőr, aki a füzetébe jegyzetel, kifejezi megjátszott együttérzését a hozzátartozóknak, munka után hazamegy, éli tovább az életét. Feleségének sosem említette a részleteket. A kutyájával beszélte meg a dolgokat. Kiült mellé a kertbe, mesélt, kutyája figyelmesen hallgatta.

A szomszéd virágágyását nézi. Egy öregasszony lakik ott, mindig virágokat ültet, letérdel a sárba, lapát, kesztyű, órákig babrál velük. Felesége mindig irigykedve nézi az öregasszony kertjét.

Bemegy a házba, megkeresi a kocsikulcsot, csettint, kutyája beugrik mellé az autóba. Elindulnak. Belváros, parkoló, piac. A polcok között sétál, maga előtt tolja a bevásárlókocsit, a muskátlikhoz ér, az eladót kérdezi a gondozásról, az igényekről, egyesével kezébe veszi az összeset, hosszas vizsgálódás után kiválaszt négyet. Elköszön, továbbmegy, a barkácsrészlegen nézelődik. Fekete kesztyűt lát az egyik polcon. Gyerekkorában volt ilyen kesztyűje, ha lementek falura az apja lovardájába, akkor vette fel. Apjának sok lova volt, a legtöbb vad, de az egyiket meg tudta ülni. Apja halála óta nem ült lovon.

A kasszához lép, fizet, kimegy a kocsihoz. Apja ötvenöt éves korában hunyt el. A temetésen azt hitte, sírni fog, de csak állt némán, hallgatta a pap beszédét. Pár rokon meg is jegyezte a háta mögött, legalább eljátszhatta volna, hogy megérinti a dolog. Apjával sosem volt rossz viszonya, sokszor beszélgettek az időjárásról vagy a hétvégi focimeccsről.

Hazaér, a garázsba megy, kalapács, szög, csavarhúzó. Talán csinál egy új karámot a kutyának. Vagy egy sámlit, felesége panaszkodott, hogy nincs hova felraknia a lábát, amikor tévézik. Talán egy új szék is elkelne. Kezébe veszi a kalapácsot, aztán lerakja. Előbb inkább kipakol.

Nem szokta, de engedi, hogy kutyája kövesse a házba. Bepakol a hűtőbe, aztán leül a tévé elé. Váltogat a csatornák között, reklám, főzőműsor, foci. Kutyája felugrik a kanapéra, minden csatornára morog, aztán az egyiknél ugat. Horgászcsatorna. Leteszi a távirányítót, nézi a tóparton álló gumicsizmás férfiakat. Talán kipróbálja, azt mondják nyugtató. Kényelmes székben ülni a parton, szellő, napsütés.

Elmegy sétálni. Kutyája előtte mászkál, a fák törzsét szaglássza, párat meg is jelöl. A kutyák arca mindig boldognak tűnik. Felhőtlenek. Az ember más, folyton a jövő jár az eszében. Mi lesz akkor, ha. És azután. És a legvégén. A csípője mögé teszi a kezét, kihúzza magát, mély levegőt vesz, azt képzeli, hogy apja egyik lován ül, vágtat vele a réten, a szél a hajába kap. Talán újra lovagolni kezd.

A kertes házak ablakai nyitva, bentről hallatszanak a tévék, kövér macskák játszanak az egyik kertben, a virágok között hemperegnek. Megfogja a kutyája nyakörvét, nehogy megtámadja a macskákat. De a kutyája nem mozdul, lefekszik a földre, a pad mellé. Halkan liheg. Csettint, nemsokára sötétedik, még vacsorát akart főzni a feleségének, a rejtvényfejtés és az olvasás is kimaradt. Kutyája a földre hajtja a fejét.

Felsóhajt, leül a padra. Együtt nézik a kertben játszó macskákat.