A meänkieli tavasza (Meänkielen kevä)

Várva várj csak, meänkieli,

nemsokára virrad már,

új nap süt le ím az égből,

csillogóbb fény tereád.

Nőj-növekedj, meänkieli,

lassú vizek kebelén,

vízesésben dübörögj te,

zengj a sziklák tetején.

Szállva szárnyalj, meänkieli,

lombok között ragyogjál,

ébredj, serkenj, meänkieli,

napfényes bérc taraján.

Lobogj, lángolj, meänkieli,

szűk ösvényen fáklyafény,

egész országnak elég vagy,

sötétségben biztos rév.

Szólva szólalj, meänkieli,

régi mondáink meséld,

zengve zengjél, meänkieli,

honunk verseit regéld.

Fújva fújjad, meänkieli,

régi, keserves dalunk,

gyászénekünk elhalkuljon,

reményt bontson bánatunk.

Élve éledj, meänkieli,

mindnyájunknak öröme,

élj s maradj meg, édes nyelvünk,

partjainkon örökre.

*

A havon át

  utam lelassul

    hóeke jön szembe

        mögötte a falu

           ahonnan egykor útra keltem

             ha kérded ki vagyok

               megmondom milyen nyelvet beszéltem

                 beszélek

A virradat

  hangjai

    csendet virágoznak

Az első

  fohász

    megszenteli a napot

      mint az újszülött sírása

        a házat

Fogynak a napok

  mikor ez is

     elszáll

        sok minden odalesz

           beoltom hát

              élettel

Éji szél

  szárítja az ösvényeket

    harapdálja

      a menekülő tél

        sarkát

Most

  áradni kezd

     a víz

        és Bartók Béla

           az ételből

              az orrból

                 s a titkos forrásokból

Szél simogatja

  a reggel nedves arcát

    ölébe veszi a napot

      s a földbe

        neveti a fényt

A vihar

  továbbállt

    eső tapadt az ágakra

      tűlevelekről csepegnek

        a nyár hangjai

A víz

  csendjében

    egy fehér villanás

      lazac-e

        vagy angyal volna

          a hatalmas éjben

Az ősz

  levéltelen

    búcsút int

      nem könnyű ám

        a nyár ereinkben

          lerakódott

Sötét

  égbolt

    fehér hóbuckák

      köztünk pedig

        a tavasz első fuvalma

Molnár Bodrogi Enikő fordítása

Bengt Pohjanen (sz. 1944) Svédországban élő meänkieli író, költő, közéleti személyiség, a Tornio-völgyi irodalom sokoldalú képviselője. Svédül, meänkieliül és finnül ír regényeket, novellákat, esszéket, drámákat, tárcákat, musicalszövegeket, verseket, dalokat, és fordít is tíz nyelv között (svéd, meänkieli, finn, angol, német, francia, karjalai, lív, vepsze és orosz). Ő az első meänkieli regény (Lyykeri, A luger, 1985) és színdarab (Kuutot, Kuttóék, 1987) szerzője. A csempészkirály fia című regénye (2011) magyarul is megjelent Molnár Bodrogi Enikő fordításában. Az itt közölt versei közül az első a Norrbottens Kuriren internetes lap 2009. március 17-ei számában jelent meg. Pársoros versei, cím nélkül, a Flyende dikter – Karkaavia runoja (Överkalix: Barents Publisher, 2015) című kötetében láttak napvilágot.

‍