A gyermekkor vad szellemei

Gyerekkori emlékek a múlt megszépítése nélkül. Kollázsszerűen egymásra rakódó elvarratlan szálak. Többszörösen letépett, heget hagyó sebek. Ezek útvesztőjében találja magát az olvasó Fancsali Kinga Nem a haláltól című kötetében. Hervay Gizellától idézett mottója – „a csontjuk is rámegy az életben maradásra” – olyan gyerekkori lánytörténetet vezet be, amelyben sem az anyától, sem az apától nem várható érzelmi támogatás; amelyben a titkolózás a közös nyelv, és a kapcsolódás nem szeretetalapú. A megidézett gyerekkori jelenetek azzal az őszinteséggel tolmácsolódnak, amelyet a felnőtt én azok valódiságában láthat.

A kötet három ciklusra tagolódik, kronologikus sorrendben követve a lírai én felnövéstörténetét. Az első ciklus Gyereknyarak címmel tizenegy verset fűz össze a családi környezet, a nyaralások, a szülői kapcsolat, gyerek-szülő viszony tematikákban. [A] gyerekkor nyarai című kötetnyitó vers a véget nem érő nyári napok folytatása. Hiába felnőtt már a beszélő, a sebekből a sósvíz hordaléka még nincs kimosva. Fancsali első versével indítja be azt a terápiás folyamatot, amely a kimondás által felszínre hozza az eddig elhallgatott sérelmeket. A kötet illusztrációi egymásra írt sorokat, elmosott tintafoltokat, egymásba gubancolódott betűket ábrázolnak. Kusztos Júlia illusztrátor olyan „firkákat” készített, amelyek a beszélő múltjának bonyolultságát képesek vizuálisan is felmutatni.

A kötet első felét a családi kapcsolatok boncolgatása szövi át. A szülők egy döglött ló látványa kapcsán a „ne nézz oda és kész” (12) hozzáállást diktálják. A szűkszavú felszólítások, a türelmetlenség végigkísérik nevelésfilozófiájukat, mindez pedig az elidegenedést, az egymáshoz kapcsolódást lehetetleníti el. Az első négy vers folyamán kétszer is előfordul a tüskés méh kifejezés. Az anya-torzó című versben az anya elbújik, hiába hívja magához a beszélő. Az anyai szeretet semmilyen módon nem fejeződik ki, az elzárkózásért bosszút forral a gyermek lírai én. Az anna című versben anyja nemi irányultsága miatt megveti a beszélőt, így annak a titkolózás marad egyetlen viszonyulási lehetősége.

A versekben kirajzolódó apa mélyebb sebeket okoz, annak ellenére, hogy kevésszer tűnik fel. A kötetben először és utoljára a gyilkosság-gyakorlatban szólítja meg a lírai én: „lemetszettük a szavakat, / amit tettünk, ne kelljen elmondani senkinek. / tornyosuló kupacon állunk, / a megmaradt cafatokat felkötjük száradni. / holnap is eljövünk, apa” (15.). Lemetszett szavakkal beszél és nem beszél apjával, folytonos feszültség tölti be a családi légkört. Nincs hangos veszekedés, de a közeledés hiánya, a szeretet kifejezetlensége olyan szövegek sorát hozza, mint az apákhoz, a nyíró és a mi a baj az apákkal. A megszólaló én beszámol arról, hogyan fürödtek együtt apjával nyaranta, hogyan tartotta őt az ölében a vízben, de ezeken a jeleneteken túl szeretetnyom nem észlelhető. [Az] apákhoz című versben már kijelenti: „egyetlen út sem vezet apákhoz” (19.), majd a következőben a férfi fejszével közelít, feltehetően az anyához. Tetőzésül, a teljes ciklus csúcsaként ezt követik a mi a baj az apákkal sorai: „de apám nem hal meg azon a nyáron / és ez a baj az apákkal / akár vannak akár nincsenek / befagyasztják maguk körül az időt / rettegünk mikor nyílik az ajtó / és hosszú évekig élünk még így” (23.). A szövegvilág olyan családmodellt jelenít meg, amelyben sem az anya, sem az apa nem képes szülőként helytállni. Mindenki belső világába szorult, kommunikációjuk megrekedt, és közös terüket és idejüket sem osztják meg egymással. Az apák többes száma rámutat a később megjelenő nagyapára, aki a jós meghal a kórház hetedik emeletén című versben tűnik fel. Generációkon átívelő erőszakár tör magának egyre szélesebb utat. Az apafigurák egytől egyig megközelíthetetlenek, erőszakosak, férfiasságukat erőfölényükben élik ki. A nagyapáról a következőt tudjuk meg: „vajon hány látogató rokon tudja / mi történt a konyha kövén annyi éven keresztül?” (44.). Az olvasó egyre fullasztóbb érzésekkel szembesül. Nincs sem kiút, sem vigasz, sem remény. A megszólaló nem kímél, sűrűn behálóz a traumák kötegébe. Egyetlen olyan pillanatot sem idéz fel, amikor gyerekként szeretve érezte volna magát. Az apa egy olyan fogalommá válik, melynek felvillanása dühöt, számonkérést, félelmet idéz elő, majd akkorára nő, hogy kiterjedtsége egészen irreális kereteket ölt. A tüskésméhű anya megmarad személynek, míg az apa többes számú absztrahálása olyan általánosításokat hoz magával, amelyeket nem bírnak meg a szövegvilág keretei. Az anya személyes anya marad, az apa viszont egy teljes közösséggé válik.

A második ciklus, A lányok este dolgozni mennek, a jelen világában folytatódik. A ciklusindító román lányok című vers a prostitúció témáját vezeti fel. A megszólalót nőiségének kihasználása köti össze a román lányokkal, akiknek ugyancsak a szoknyájuk alá nyúlnak, esetleg pénzt ajánlanak fel nekik. A napirendi pontban megszólal az erőszakoló, a kurvázni járó férfi, aki hangos, félelmetes és alpári.

A generációkon átívelő tulajdonságok egyikét a megszólaló is felfedezi magában. Az öngyilkosság-gyakorlatban ír arról, hogy náluk az öngyilkosság öröklődik, neki is bele kell hát tanulnia magát. A harmadik ciklus több verse is tematizálja a problémát, az egy kétségbeesett emberben nincsen semmi szép című versben szó esik az üknagyapáról és a dédnagyapáról, akik saját kezűleg vetettek véget életüknek az örmény genocídium idején. A halálvágy öröklése egészen az etnikumig terjeszthető ki. Az első másként feltett kérdés – a „miért pont ezt örököltem volna?” (49.) – ugyanebben a versben jelenik meg. Ez az első kijelentés arra nézve, hogy a mély sebeken és sértettségen túl a megszólalónak tudatosan kell kezébe vennie az irányítást, hiszen a múlt nem ismétlődhet meg. Az élj című vers továbbviszi az élet melletti döntést: „nem én vagyok az őrült / ennyit tudni bőven elég / hogy minden ami megtörtént / nem történhet meg újra” (57.).

Fancsali Kinga debütkötete kiforrott hanggal, szilárd témákkal, karakán kiállással jellemezhető. A cím folytatása, a „nem a haláltól félek / hanem attól ami még annál is rosszabb” (66.), tömören összefoglalja azokat a félelmeket, melyeknek mintegy szöveghálója a verskorpusz. A felnőttperspektíva őszintén számol be a gyerekkorról, a szülők viszonyáról, a jelen borzalmairól, mindarról a negatív hatásról, amely élete folyamán érte. Egy lány felnövéstörténetét olvashatjuk, annak árnyoldalát, azzal a csekély reménnyel, „hogy minden ami megtörtént / nem történhet meg újra” (57.).

Fancsali Kinga: Nem a haláltól. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár, 2025.

‍