.svg)
A Kolozsvári kikötő második hajójának fedélzetén Terék Anna, Kertész Dávid, Hajós Eszter, Szabó R. Ádám és Horváth Veronika volt jelen, ahol Fischer Botond került a fedélzeti tiszt szerepébe.
Egy kis játékkal indult a beszélgetés, hiszen Fischer Botond arra kérte a jelenlevő szerzőket, hogy mindenki mondjon egy szót, ami először eszébe jut, majd ezt követően lehetőleg olyan szöveget olvassanak fel, amely ehhez a szóhoz kapcsolódik.
Ezen a napon is szóba került a reggel történt iskolai felolvasás, melynek kapcsán a humorhoz való viszonyra tért át a beszélgetés fonala. Mint megtudhattuk, van aki a fekete humort, más a groteszket vagy az iróniát alkalmazza. Horváth Veronika kifejtette, hogy bár használ iróniát, de a kötetére annyira mégsem jellemző a vidámság.
Fischer Botond a kikötő visszatérő témáját hozta fel, mégpedig a határon túliságot, arra keresve a választ, hogy a regionalitás referencialitása mennyire nyilvánul meg a szerzők műveiben. Szabó R. Ádám elmondta, hogy mindig érez egyfajta nyomást ezzel kapcsolatban, viszont ő nem képes tudatosan így írni. Hajós Eszter úgy viszonyul a regionalitáshoz, mint a madár, aki repül fent a levegőben, tehát nem kötődik regionális terekhez. Horváth Veronika szerint egy természetes folyamat része az, hogy abból táplálkozunk, amit ismerünk, például a költészetébe helyenként népdalsorokat épített be. Kertész Dávidnak inkább automatikusan kerülnek regionális elemek a műveibe, nem szándékosan. Terék Anna, hasonlóan az előtte szólókhoz elmondta, hogy ő sosem foglalkozott ezzel tudatosan, viszont egyetért Horváth Veronikával, miszerint az ember a saját kultúrájához nyúl vissza.
Ezt követően a fordításokra terelődött a szó, ahol kiderült, hogy bár minden szerző nagyon jó lehetőségnek látja a szövegeinek lefordítását idegen nyelvre, viszont eddig még nem történt ilyesfajta lépés mindenkinél. Horváth Veronika ezzel kapcsolatban beszélt az Isztambulban töltött hetéről, amelynek kapcsán elmondta, hogy mennyire kitágul az ember világa, ha elkezd nyitni külföld felé. Terék Anna egy verse van több nyelvre is lefordítva, melyről azt mondta, érdekes volt számára megfigyelni, hogy azt más kultúrában élők is megértik és átérzik. Ezzel a beszélgetés szála visszakapcsolódott a regionalitás kérdéséhez, mely más kulturális közegben egzotikumként tud hatni.
A társadalmi felelősségvállalás kérdése ezen az estén is terítékre került, ahol Szabó R. Ádám véleménye szerint ez a kérdés gyakran átsodródik az aktuálpolitika területére, ugyanakkor azt véli felfedezni, hogy egyre fontosabbá válik ez a kérdés. Horváth Veronika szerint időnként veszélyes az álláspontfoglalás, hiszen a hírforrásaink nem mindig megbízhatók. Alkotóként próbál odafigyelni önmagára és arra, hogy emberi történeteket mutasson fel, hiszen számára az fontosabb, mint egy általános igazság keresése. Kertész Dávid és Terék Anna azon vélemény mellett foglaltak állást, hogy minden alkotói folyamat egyfajta felelősségvállalás, viszont az olvasó véleménye már nem az alkotó felelőssége, ahogy Goethe sem tudta vállalni a felelősséget azért, hogy a Az ifjú Werther szenvedései után nem lesznek öngyilkosak az emberek. Hajós Eszter elmondása szerint inkább az állatok és a környezet felé fordulva vállal felelősséget.
Az est zárásaként minden szerző felolvasott egy szöveget, melynek kapcsán Fischer Botond egy-egy rövidebb személyes kérdést tett fel a meghívottaknak.
Lakatos-Fleisz Katalin fotója.
