Versek

Szepessy Béla: Az igazi Chambord. Linómetszet, 2014.

Szemtől szembe

Minden más(ik) teljesen más(ik)

Jacques Derrida

Kívül vagyok a másikon,

csak a kötelesség kedvéért nézem.

Cinkos gyönyörrel vagyok leleményes,

Odüsszeusz hajóját indítanám újra,

esélyt adnék magamnak a kimozdulásra,

s ős-esküszegéssel bizonygatnám,

részemről nincs vita az örökségen.

Szemtől-szembe nézek az arcra,

a döbbenetből hozzám pártol a kényszer,

már nem vagyok valódi Én, csak egy

félénk lány second hand babaruhában.

Még nem rontott meg senki,

de látom az idegen szennyes kezét, rám

ontja minden bűnét, mindösszesen hétszer.

Csak egy bekezdés jut nekem, a nyitó-

fejezetben átadom a váltót a másiknak.

Istenhozottat mégsem mondok neki,

csak állok a tétlenség fehér lépcsőjén,

de már nem léphetek tovább, nem

véd meg önmagamtól vele kötött egyezségem,

háttérben maradok metafizikus árnyalaknak.

Önszántadból kirekesztve

Te félsz magadtól, jelenléteddel

nem tudsz mit kezdeni, csak legyint

benned a próbálkozás, sebességváltód

a kritikus pillanatban mindig megakad.

Nem vagy jó pásztor, nem tereled össze

a nyájadból szétszéledt bárányokat,

nem akarod bejárni az égbe nyúló rengeteget.

Nincs benned igazi önállóság, minden

lépésedhez kell egy virtuális járókeret.

Inkább elrendeled a személyedre szóló

örökös őrizetet, mert tiltott területen

keresed a felmentő sereget, nem tudod

összeszedni szétgurult idegenséged cserepeit,

ajkadon a szavak is csak viaszgyöngyök, nem

tudsz kitől útbaigazítást kérni, nem látsz

mást, csak olvashatatlan árnyéktérképedet.

A hajnal hullámain kapkodsz a fény felé,

de ujjaidról lecsorog az érintés öröme,

távoli térben próbálsz a szépség ölébe

menekülni, de nem adsz magadnak utasítást,

nem tudod feltörni a délibábos utcakövet.

Felismerés

A sokorói domboldalt már rég

behálózta a tarack, kifosztották

a szőlőtőkéket a madarak, a szél

is csak kötekedik veled, s te nem

tudsz védekezni,  keserű por

kaparja torkodat, s a táj fölött nem

maradt más, csak a felismerés; itt

már hiábavaló minden alkudozás.

Az istálló ajtajában megrozsdásodott

a villa, már odakint is légszomjad van.

A sötét zugokban megmozdulnak az ott

hagyott, fejéshez készített edények.

Szellemkastélyba lépsz, a pusztulás

szabadsága megbolygatta a rendet,

nyirkos öleléssel dőlnek rád a falak.

Nincs itt már ember, nincs itt, aki

megidézte az embertelenebbet.

Belenőttél a világba, próbáltad véglegesen

kijelölni helyed. Kihűlt lábnyomokba léptél,

próbáltad visszateremteni a meleget.

Most már majdnem minden sötét körülötted,

kiürültek fölötted a csillagok, elhamvadtak

az égitestek, s a rossz látási viszonyok között

nem veszed észre, a nagy Égi Adomány,

egyszerűen nem lehet kompatibilis veled.

Talajcsere

Kivel kötöttem szövetséget, mikor

hozzájárultam, hogy becserepezzenek

Ég és Föld határzónájába, – engedtem, hogy

rám öntsék a tápoldatot, abban a reményben,

mely szerint virágaim majd színesednek és

sokasodnak, s termést is hozhatok az Úr

gyönyörűségére, hogy kedvét lelhesse bennünk,

élvezze a meg nem született halhatatlanság

apró ajándékait, míg égi műhelyében fel nem

dolgozza őket egy új prototípus fejlesztésére,

hogy végre legyen egy sikertermék, hogy

megkaphassa a mesterlevelet.

Akkor majd magasra tartom fejem, mint az

illatok sugarán nyújtózó tulipán, vagy egy kacér

pillanatban lankadó testemet megrázom, s a

Napba nézek önfeledt bohócvirág-arcommal,

s nevetve mondom, azért sikerültem olyan félnótásra,

mert születésem előtt piszkos üledékbe mártottak,

s magamra kentem a mocskot, majd engedetlen

magzatként bezártak egy ketrecbe, melynek Föld a neve.

Nem tudom tisztára mosni magam, szűk járatokba

akadt gyökereim nem tudnak tovább kapaszkodni,

félkész létemben kallódok, hiába hullámzik testemben

a gyönyör tánca, hiába ragad magával a napimádat.

Most modell vagyok a kifutón a tündérfürtök és a sétány-

rózsák között, s bezárt urnám oldatába mártózva

élvezem, hogy színeim forró lávaként cseppennek

mozgásba a kövek között.

Várom a nagy Kísérlet lefolytatását, a laboratóriumi

analízist, s kivárom, míg anyagom összetételén javít

egy végleges talajcsere.

‍