.svg)
az idő poloskái
szürke tömbben
szürke hasábként
szürke kanapékon
mindenhol lehallgat
egy pár konzervált ösztön
kukoricaillat van a konyhában
belenyúlt a reggelbe és
a délelőttbe is
a délutánokkal vagy betakarózunk
vagy kint felejtjük őket a fűben
nincs már lift
valamiért folyamatosan megakad félúton
amorf gyermekkorom
körbeszaglászott maradványa
vagyok
hústalan olcsó második
persze nem viselünk lilát pirosat
vagy ünnepit
mert még mindig tombol
zúg
és lehorzsol
a padrafagyó öregek beletörődött készenléte
üvöltésből szőtt szőnyeg van az előszobában
passzol az ablakon beleső tízemeletesekkel
mert otthon is
mint mindegyik
szürke tömbben
szürke hasábként
szürke kanapékon
szürke éjjeleken át
alszom ismeretlenekkel
műrepülés
1
más egek alatt akarok dolgozni
gyászolni és játszani
más színekkel akarok szétmázolni
minden vízszintest az életemben
2
én émelygek a magasságváltozástól
de miután hullámzó vasútként
végigrepülök az eseményeken
az összeollózott és összegyűrt versdarabok
mint a kenguruk
ott maradnak a zsebemben
3
a nyár mindig szívverésemre táncol
a nyár mindenben ártatlan
a nyár mindig szerelem
a nyár önmagában elégő gyufaszál
piromániás isten teremtménye
a nyárban nincs jövő sem jelen
csak ütköző atomok, ólomég,
és csontokig erőltetett csókok
4
velem vagy?
hallgatod mit mondok mikor tényleg csendbefeszülök?
akkor értheted hogy nekem nem elég
a narancssárga autók vigasza se
a lónyállal kijelölt lugasokban sétálni sem
mértékegység már csak te lehetsz nekem
5
(magamat hamisítom megint
amíg rá nem jönnek)
– körültáncoltak már elégszer –
mondta a karomtól vonogatva
– csak javíts magadon nyugodtan
látod
én is effélét csinálok –
jelentéktelennek éreztem minden küszködést
minden oltalomra vágyó embert
minden felhatalmazottat és minden felhatalmazót
aztán füstbement böjtök elől menekülve
manzárdszobákban raboskodva
később megtanultam a tetőtéri ablakokból is kilesni
hogyha véletlenül jönnél
akkor meglássalak
bár esélytelen volt
6
mostmár csak emlékezek és ülök hervadtan
nézek szerte a művilágon
műterekkel műfákkal és műemberekkel
aztán vissza sem nézve
szaladni-szaladni
amíg már csak repülni tudnék
az égből látnám lengő kicsinyített
testeteket
és semmitérő szabadságom lenne a jelen
álom
hogyan kelt ki belőled félszegen a nap
és hogy merül majd el árnyékodban
pont mint széteső hajó a homokon
lezuhantam a felemelkedésbe
felkavart szobák mélyén
megcsonkított fejek
röhögnek időtlenségünkön
és foguk nincs
nyugodt vagyok
mert estére lenyugszanak
s már csak némán fognak visítani
alig-alig vonszolgunk a terasz széléig
hogy még visszakérődzzük boldogságunk
indexeim
1
kiálmodtam már mindent
amit éjjelek tartogathatnak
csak délután alszom
2
az orvostudomány kamu
igazából
mind
belső vérzésbe
halunk bele
3
a pincében azt rebesgetik
biztos meghaltam
pedig csak ástam egy lyukat alájuk
túl közel voltam az éghez
Komán Attila 1997-ben született Brassóban, jelenleg is ott él. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákja.
