Versek

Elméleti szeretők

Ma sem tálaltam fel magam szusinak neked,

ribancnak túl öreg vagyok,

nem rendelsz magad alá, felé se már.

Erekció helyett csak a derekad merevedik,

nehéz eldöntened, apáskodj vagy megdugj,

alsógatyáddal letörölnéd igazi könnyeim.

Egészségtelen románc ez nekünk kedves,

szeretnél megszabadulni tőlem,

megkapni és elengedni is igazán macerás.

Drága a koton, a tej, mellem között a hely,

de egymás karjaiban megdögleni nem végzetes.

Míg te felületesen átfogod a derekamat,

én kést szorítanék a nyakadhoz és önmagam,

boldogtalan órákban boldog pillanatok vagyunk,

alattam mozgó csípőd hazudik, én már tudom,

orgazmust színlelni lusta vagyok.

Te létezel, én még vagyok.

Melegség

Bántóan romantikátlan ez most így.

Csak nézem, ahogy kifújod a füstöt,

a 38-as út mellett elszalad az időnk.

Arra kérlek, ne kérdezz már semmit,

miért vagyok szőke és milyen nem vagyok.

Én csak hallgatom most a csended.

Mi nem hangoskodnánk az ágyban sem.

Látod, a szemem sem rebben már,

lágy a szél és mellbevágó szavak fárasztanak.

Külön fekszünk, járunk, homlokcsók sztornó.

Megbocsátjuk egymás frigidségét könnyedén.

A forróság tőlem neked egy tányér gulyásleves.

True love

A szerelem egy rózsaszín elefánt,

nem egy rossz dugás a kanapén.

Letérdel eléd a kietlen vágyakozás,

gonosz kis vörös ördög képében.

Leszívja energiádat Te elröpülsz.

Egyetlen amiben kedved leled.

Vérvörös fák levele egy ítélet.

Nem szereted igazán magad.

A nő kinek mellét csókoltad,

lassan már el fog csendesedni

Halálosan fáradt vagy élni is.

Színtelen lepkévé változik a lét.

Vörös Kárhozattá válik a csend.

Poshadt zöld szobanövények,

lehullatják apró leveleiket neked.

Bele lehet fulladni ebbe az éjbe.

Belesüppedsz az elégedetlenségbe.

Magömléssel távozó apró örömök,

felszisszennek a tudatod mélyén,

Tudod az a ringó csípő öledben,

szánalmasan őszinte volt hozzád.

Hiányzik valami, de nem érted.

Talán a rózsaszín elefánt belőled.

Hanta Beach

Álmomban külföldön jártam,

pálmafák alatt futottam reggel.

Nudistastrandon feküdtem.

Nem tirpáknak való ez a vidék,

tengerparti cápák zabálják egymást,

forintos vágyaim lehúzhatom a klotyón.

Emlékszel amikor szőlővel etettük egymást?

A szomszédtól loptuk akár a szép napot.

Vörösre színeztem vele az arcod.

Életet játszó két kis gyerek voltunk.

Három nap ragyogott az égen ott.

A Tiszában fürdettük egymást,

rózsaillatú tested volt a támasz.

Ukrán cigire nézek megöl a honvágy,

műmellű nők testüket rázzák: eladó,

homlokomra barázdát véset az idő,

tagadhatatlanul vénül már testem.

Nézd itt full extrás minden perc !

Ugye tudod el kell innen mennünk?

Monogám respect

Fején koppant az eső,

szívében ott volt a nő,

lekvárt főzött kevélyen,

csókjában fürdött a nap,

átrohant a kereszteződésen,

talpa alatt reccsent a gally.

Valahol már eltűnt egészen.

Szeme még zölden villant,

emlékezz rám tekintettel.

Zsebében csak egy százas,

szája szögletében mosoly.

Inge ujjában játszott a szél,

mintha csak falevél lenne,

hajában megpihent a fény.

Szellemvilágban tévelyget,

cipője nyomát formázta a föld.

Átlibbent a csendes emlékezetbe,

kezében nem volt virág sem gaz,

szeme mesél halvány kis reményt.

Rövid beszéd és hosszú szünetjel,

valaki mondhatná még ne menj el.

Papírjaguár

Néma sárga halakat etet,

pillangó pihen a vállán.

Széllel szemben rohan,

néha fehér vonalon jár.

Szemében mező csillan.

Never don’t cry Papírjaguár.