.svg)
Alexandru Muraru - A mozgáson kívül
Szavak
(Worte)
szavak
lidércfényként lobbannak bennem
szavak
az ismeretlenbe visznek engem
szavak
berekesztik köreimet
szavak
lángra lobbantják életkedvemet
szavak
elhessegetik félelmemet
Verseimet
(Ich schreibe)
Verseimet
a fű életerejével írom
fűszálat fűszál mellé
hogy kezemre
fény hulljon
és eső
Hogyha a nappali zajok
(Wenn die Geräusche)
Hogyha a nappali zajok halkabbá
és a meghitt dolgok idegenné lesznek
a kérdések is elvesztik körvonalaikat
és a válaszok is más értelmet nyernek
lisztharmat lepi be a dolgokat
a meszelt falakban elszivárog a fény
az asztal bár asztal marad
többé már nem szó-édenem
sem szótag-dzsungelem
most mágusnak kellene lennem
mágusnak aki életelixírrel kísérletezik
életkedvvel életörömmel
aki tüzet nyel és tüzet szól
és kérdőjelekkel zsonglőrködik
kérdőjelekkel mint te mint én
Alakot akarunk ölteni
(Wir wollen)
Alakot akarunk ölteni
árnyékot akarunk vetni
nevet viselni
ami össze nem téveszthetővé tesz
meg akarjuk mérni erőnket
megismerni határainkat
megérinteni közelit és távolit
és igen
meztelenül akarunk állni a tavaszi esőben
esőcseppektől érzékiségtől öntözötten
micsoda gyönyörűség
lefelé sodródni a folyón a tükröződésben
felcsillanni egy röpke időre
hullám hullámot követve mossa a délelőttöt
egyik tajtékos óra követi a másikat
még magabiztos voltam
amikor egy áradó-apadó moll hang
hordaléka lettem
Létezik-e
(Gibt es das)
Létezik-e
a könnyű táj könnyű égbolttal
békeidővel
sebhelyek nélküli dombokkal
kövekkel amelyek nem emlékkövek
kétségtelen a megelégedettség egy vidék
frissen szántott föld
dióbarna sötétségű délután
és az idill közepette kedvem támad
elajándékozni legkedvesebb képem
a képet melynek ablakai szélesre tárva
a termékenységre a messzeségre
És rögtön a vereség után
(Und gleich nach der Niederlage)
És rögtön a vereség után
újra másként látni mindent
nyalábba kötni hangokat vagy füttyöket
hagyni sodorjon a féktelen másodperc
tova a véletlenbe
kerülő utakon újra önmagadhoz térni
és minden érzéked kitárni
egy új csábító lehetőségnek
hogyha tudnám mire is jó mindez
ezek a napsütötte álmos doromboló órák
ezek a vidám dolgos emberek
játék avagy varázslat mindez
tegnap még a hűvös mogorva jelen
és a szakadatlanul csepegő fény
bámulatos milyen békülékenyek
néha az ellentétek
mily közel a félreértéshez
a zümmögő napfolt
és rögtön a kedvetlenség mellett
az élénksárga csiklandozó nevetés
Átölelnek a határok
(Umarmt von Grenzen)
Átölelnek a határok átölel az idő
itt a nappalok és éjjelek között
itt néha virágzik a por
itt olykor lomb borítja a félelmet
itt vannak dolgok amelyek többek maguknál
itt van a közelség
itt vannak hangok és szavak
amelyek életre keltik az élettelent
Az érinthetetlen
(Das Unberührbare)
Az érinthetetlen a föld alatt
a ritka pillanatok a föld felett
amelyek sziporkázni mernek
a fák ahogyan észrevétlen vonulnak tova
vágyaink zümmögő támolygó nyoma
a levegőben
várok valamire amitől eláll a lélegzetem
elnémult hangok fölé hajlok
elröppent világosság után fülelek
A sötét
(Das Dunkel)
A sötét
bársonysötét mohasötét
csóksötét
valahol a mindenségben egy vasmag
és a Tejút végén
a csaknem fekete nap
csak semmit el nem hinni
ott is lehetnek hazudozók
és szélhámos időjárás
amely ígéretét soha nem tartja be
rézrozsda láng nyaldos
fölegyenesedik egy kéken csendülő
harangtorony
lobogók vetik magukat lobogó-kebelbe
és végpontok állócsillagnak
adják ki magukat
egy kócos erdei pinty
pimaszságokat kiabál a bükkfa lombjában
egy költőélet
abbamarad a szavak hiányában
BENŐ ESZTER fordításai
