Tragédiákból anekdoták – Vida Gábor Senkiháza című könyvének bemutatója a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

A nyelvi és kulturális identitás közéleti és prózai szerepéről is beszélgetett Vida Gábor és Codău Annamária november 17-én, pénteken, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár harmadik napján a szerző Senkiháza című regénye kapcsán.

A Magvetőnél idén megjelent kötetet ez alkalommal a Könyvvásár központjában lévő Irodalmi Kávéházban mutatták be, ahol a sok párhuzamos program ellenére többen is úgy döntöttek, hogy három órakor inkább ezzel a közép-kelet-európai históriával ismerkednének, mint bármi mással.

Az első kérdés a regénybeli világ egyediségére, a helyszín és a történelmi időszak jellegeztességére vonatkozott, ezek sorrendjét fírtatta, amolyan mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás alapon. A szerző elmondta, úgy kezdődött az egész, hogy a saját családtörténetét igyekezett felkutatni, elkezdett visszamenni az időben „nem Mohácsig, de majdnem”, így született például a 2013-as Ahol az ő lelke című regénye is. Lövétei Lázár László biztatására, miszerint legyen ebből egy trilógia, úgy döntött, hogy ír egy második világháborús regényt is. Az amatőr történészi kutakodásai és a hiányos ismereteinek a pótlása viszonylag sikeres anyaggyűjtéssé alakult. Foglalkoztatta a Nyárádmente helytörténete, bement a levéltárba, és ott talált rá a dokumentációra a – később a regény központi elemévé váló – Ganz-vízturbináról: „ezt elkezdtem lapozgatni és energetikai szakértő lettem”.

‍

‍

Codău ezután a regény főhőse, Kalagor Máté identitásának komplexitására kérdezett rá, akiről a szerző a Vásárlapban szereplő interjúban a következőképpen nyilatkozik: „A hősöm nyelvi és kulturális kettőssége érdekelt, az ambivalenciája. Nem akartam egy kallódó bölcsészt, hát lett egy kallódó mérnök”. Vida Gábor elmondta, hogy ő, és szerinte Erdélyben azért többen is azonosulni tudunk ezzel az ambivalenciával egy olyan közegben, ahol bár mi magyarok vagyunk, minden, ami körülvesz minket, román. Az olyan személyes élményei, mint a dédnagyapja román nemzetiségének a tudomására jutása, a hadseregben tett szolgálat, illetve a nyelvi és kulturális különbségek az élete kölönböző területein mind hozzájárultak a regénybeli világ és a karakterek megalkotásához. Ez egy zűrzavaros, de otthonos világ, amelyet, mint magát a történelmet is, meghatároz az emberi esendőség, az ebből adódó emberi megfogalmazás és elfogultság: „A dédapám lehet román, én akkor is magyar vagyok, az Egri csillagokban Bornemissza Gergellyel tartok.”

Ezután a múlthoz való viszonyulásra terelődött a beszégetés: „A nosztalgiával szemben gyanakvóak vagyunk, de a rezignációval szemben nincsenek előítéleteink” – fogalmazta meg Codău. Vida Gábor szerint a 20. században szinte száz év eltelt úgy, hogy bizonyos dolgokról, mint Trianon, a szovjet megszállás vagy a második világháború, szinte egyáltalán nem lehetett beszélni. Szerinte van egy társadalmi tendencia arra, hogy egy bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, hogy egyáltalán tematizálni lehessen dolgokat. A tragédiákból anekdoták lesznek, a különbőző korszakokat a távolság óhatatlanul megszépíti.

Megtudtuk még, hogy a szerző kedvenc karaktere Kéky Sándor handagy, „aki mondja ezeket a bődületes magyar-székely hülyeségeket”, illetve Popa Aurelia kisasszony, aki gépíró a városházán, szabadidejében pedig „abszurd ellenállósdit” játszik és jeleneteket rendez. Záróakkordként a szerző felolvasott egy részletet a könyvből.

Idén, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár díjátadóján szombat este, az Év Szerzője díjat Vida Gábor kapta a Senkiháza című regényéért.

‍

‍