Romlott kakaó (regényrészlet)

Nem voltam még soha a tanáriban, nem is akartam ott lenni. És Apa sem, meg igazából a napközis tanár néni sem, de szerinte muszáj volt velünk beszélnie. Azaz csak Apával, hogy ő majd beszéljen velem, mert azt hitte, ha Apa mondja, akkor sokkal jobban igaza lesz. Pedig nem. És nem kellett volna ott lennem, de Apa mondta, hogyha elcsatangolok, megint egy év, mire összeszed, de megígérte, hogy gyorsan lerendezi. Én tudtam, hogy tényleg úgy akarja, mert ő se szereti az iskolát, akkor se, ha nem az övé, hanem az enyém, a tanár néniket meg főleg nem, de akkor sem volt gyors.

A napközis tanár néni elmondta, hogy milyen nagyon rosszul viselkedtem, hogy összesaraztam mindenkit Patkánykával, és hogy még verekedtem is. Pedig nem én akartam verekedni, mert nagyon nagy hülyeség lenne egyszerre öt ellen úgy, hogy én egyedül vagyok. Azaz ketten, mert Patkányka is ott volt. És jó lett volna, ha hárman Mézivel, mert szétvágta volna mindegyiküket a karmaival, mert ő már tudja, hogy kell, mert már sokat gyakorolt. És akkor ugyanígy itt kéne lennünk Apával, de legalább mások is pórul jártak volna. És mondtam is, hogy ez csalás, de mondták, hogy maradjak csöndben, mert majd ők is megkapják a magukét, de akkor is én kezdtem, mert én saraztam össze Patkánykát, és én csapkodtam meg vele őket. Pedig megérdemelték, mert azt mondták, hogy milyen hülye vagyok, hogy nekem kell plüssállat, ráadásul pont Patkányka, aki egy patkány, aki ezért undorító, szemetet eszik és szarban lakik, és én is milyen undorító és büdös vagyok, hogy vele játszom.

Én Mézivel akartam, csak ő eltűnt. Szólongattam mindenhol, de úgy megijedt tőlem, hogy nem bújt elő. És akkor magammal kellett hoznom Patkánykát, mert ő még nem tud annyira jó lenni, hogy elég legyen az, hogy csak otthon vár. És én ki sem akartam venni a táskámból, mert tudtam, hogy plüssállat nem való az iskolába, de kiszedték, mert nyitva hagytam, és nem akarták visszaadni, csak akkor, amikor rájuk szóltak.

Patkányka azt mondta nekem, ha eddig nem is, most már muszáj neki a sárban dagonyázni, és én meg is engedtem neki, mert ha ilyeneket mondanak rá, akkor legyen csak igazuk, csak azt nem tudták, hogy Patkányka harapdálni is nagyon szeret, és én majd jól megengedem neki azt is. Először vett egy nagy fürdőt a pocsolyában. A pocsolya nem volt mély, és Patkányka kérte, hogy nyomkodjam is bele, mert ő puha, és úgy még jobban bele tud férni. Aztán azt, hogy fordítsam meg, hogy a háta is kapjon a finom részéből. Nem akart szárítkozni, csak belehemperedni a porba, és én is belehemperedtem vele, mert úgy jó, ha közösen, aztán elengedtem harapdálni.

És én tényleg nem verekedtem volna, mert ők kezdték, és nem akartam, hogy még azt is mondják, milyen gyáva és gyenge vagyok, hogy még verekedni sem merek. És nem akartam soha többet gyáva lenni. A hajamat nem tudták meghúzni, most volt először jó, hogy nem olyan hosszú. De Patkánykát elvették, valaki fellökött, és belekapaszkodtam az ő kezébe, hogy akkor essen el ő is, és sikerült, és addig rugdostam fekve, amíg oda nem jöttek, hogy hagyjuk abba. Azaz még tovább egy kicsit, mert tudtam, hogyha abbahagyom, akkor ők csak megörülnek, hogy nem ütök már vissza, és csak még erősebben folytatják.

Patkányka nem érdekelte a napközis tanár nénit. És Apát se. Apa csak mondta, hogy jó, jó, majd megbeszéljük otthon, ahogy csak kérik tőle, és bólogatott is, hogy ilyet tényleg nem szabad, mert milyen rossz dolog. Gyorsan bólogatott, azt hitte, annál hamarabb elmehetünk, de nem sikerült neki, mert a napközis tanár néni is rájött erre, és meg akarta ígértetni vele, hogy még Anyával is meg fogjuk beszélni. Apa ennek nagyon nem örült, és megkérdezte, hogy ő miért nem elég, és hiába mondták neki, hogy ehhez az egész család kell, Apa szerint egy szaros verekedésnek nem kell ekkora feneket kerekíteni, mert a gyerekek ilyenek és kész, és majd benő a fejünk lágya, de ha nem, őt az sem érdekli, és mondta, hogy induljunk.

Kiderült, hogy nem csak Anyával, hanem velem se akarja megbeszélni, sőt egyáltalán beszélni sem akar, mert nem mondott semmit. Fogta egyik kezével az enyémet, a másikkal cigizett, és csak akkor álltunk meg, amikor meg akarta gyújtani a következőt. Csak ilyenkor szólalt meg, hogy bocsánat, pedig nem kell az ilyenért bocsánatot kérni. Én sem akartam, hogy úgy gyújtsa meg, hogy fognom kell nekem is a cigijét.

Az én másik kezemben Patkányka volt, sétáltattam a farkánál fogva, mert már nem az iskolában voltunk, ahol nem szabadna ott lennie. Szerette a lógatást, mint a hintázás, olyan volt neki, és abból csak én nőttem ki, ő nem. Mondta, hogy azért szereti, mert ahogy forog, egyszerre lát előre, meg hátra is, és minden irányba. Én meg direkt megpörgettem, hogy még fölfele is. Kérte, hogy engedjem el, mert repülni szeretne, és hogy nem lesz baja, mert majd megkapaszkodik a fogaival, és egy jó magas helyről fog nekem integetni, de ezt nem szabadott. Pörgetni is csak akkor, amikor Apa nem figyelt. Azaz igazából majdnem mindig, mert Apa inkább lefelé nézett, kicsit a másik irányba is, nehogy észrevegyem, hogy nem akar beszélgetni. Néha köpött egyet, pedig ő is tudta, hogy nem illik olyat, de nekem nem volt baj, mert már én sem szerettem azt, ami illik. Én is kipróbáltam egyszer, de csak sokkal kevesebb nyállal tudtam, és nem ment messze, hanem lefolyt a szájamon.

Aztán Patkányka elfáradt, és nem akart már pörögni, csak jönni mellettem a földön. Nem értettem, hogyha Apa gyorsan túl akart esni az iskolai beszélgetésen, akkor azon miért nem, amit velem kellett volna csinálnia. Aztán rájöttem, hogy mindegy, mert én nem is akarok túlesni ezen soha, mert meguntam a megmondást, hogy rossz vagyok, mert nem is igaz, egyáltalán. És nagyon nem akartam, hogy még Apa is mondja. Mert Apának pont azt kellett volna mondani, hogy kicsit sincs igaza a napközis tanár néninek, és csalás, hogy Apa se hallgatta meg, mi történt igazából. Pedig ha ő azt mondta volna, hogy meséld csak el, Lolácskám, mi történt, akkor elmondhattam volna, akármilyen rossz ez a tanár néninek. És ha azt mondta volna, hogy maradjak csöndben, akkor Apának elég lett volna rámordulnia, hogy úgy megijedjen, meg se szólaljon többet, csak miután kiderül, hogy teljesen másokat kellett volna megbüntetni, és akkor bocsánatot kért volna, és elengedett volna minket rögtön. De azért Apa még egyet rámorrant volna búcsúzóul, hogy ne felejtse el, kivel nem szabad packázni. Így lett volna jó.

– Miért nem védtél meg? – kérdeztem tőle. Apa megijedt és megrázta magát, mert elfelejtette, hogy ott vagyok. Aztán a cigis kezével megdörzsölte a homlokát meg a szemét.

– Mit kérdeztél, Lolácskám? Ma egy kicsit tompa vagyok. Biztos front van.

– Hogy miért nem védtél meg. – Apának ez vicces volt és nevetnie kellett, de szerencsére ettől megfájdult a feje rögtön, mert megérdemelte.

– Már hogyan védtelek volna meg?

– Úgy, hogy mondod, hogy nincs igaza. És ha ez nem tetszik neki, akkor úgy ráordítasz, mint Anyára.

– Persze, kicsim. Persze, hogy nincs igaza. De tudod, nem segít ilyenkor, ha ordibálok, mert csak megijed, és rögtön behívja anyádat helyettem. Ő meg dolgozik ilyenkor, és amúgy is hullafáradt.

– Akkor is csalás, mert nem verekedtem, csak muszáj volt. És te nem csináltál semmit – mondtam, és el akartam engedni a kezét, de nem engedte, és megpróbált leguggolni hozzám, de nem sikerült neki, ezért csak lehajolt.

– Figyelj rám, kislányom – mondta. – Ügyes voltál, hogy nem hagytad magad. Jól csináltad, igazi nagylány vagy, és ha ez nem tetszik a tanár néninek, akkor ő így járt. Nekünk se kell, hogy ő tetsszen, nem is tetszik. Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha bocsánatot kérsz, tudod, vannak olyan rossz dolgok az életben, amikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Legközelebb meg még ügyesebb leszel, hogy ne is tudjanak meg semmit.

– Úgy, ahogy Anya a cigizést? – kérdeztem, és ez nem tetszett Apának, de nem akart dühös lenni, mert attól is csak fájt volna a feje. Már lehajolni sem akart többet, és továbbmentünk.

– Ha hiszed, ha nem, így a legjobb. Te se szeretnéd, hogy rosszkedvű legyen.

– Pedig biztos észreveszi, hogy büdös vagy.

– Ne sértegess – próbált viccelni.

– Akkor sem szép dolog becsapni Anyát.

– Neki pont azért nem áruljuk el, mert szeretjük – mondta, aztán nevetni kezdett, hogy a tanár néniket persze nem ezért kell, de most sem volt vicces.

Nem tudtunk többet beszélgetni, mert mondta, hogy innen már hazatalálok, és csöngessek csak fel, mert Anyának már otthon kell lennie. Nem árulta el, hova megy, és biztos Anyának se akarta, mert biztos olyan nagyon-nagyon szereti. És arra gondoltam, ha neki nem, akkor nekem sem kell még hazamenni, és még játszom kicsit Patkánykával. Patkányka amúgy is utálja a háziírást. Mindig megrágja a ceruza végét meg a radírt, és a füzetet is meg akarta, de azt már nem engedtem neki. Ilyenkor persze nagy kerek szemeket csinált magának, hogy ő annyira szeretné, mert neki olyan ízű, mint egy süti, de rászóltam, hogy nem szabad, mert akkor még jobban le fognak szidni, és már nem csak a ceruza miatt. De Patkánykát nem érdekelte semmilyen leszidás, ezért beraktam az ágyamba, hogy aludjon kicsit, amíg megírom. Ezért volt különösen jó ötlet, hogy még játszunk kicsit, mert akkor úgy elfárad, hogy odabújik magától, és még rá sem kell szólnom.

Először repülni akart, és most már repülhetett is, mert Apa nem látta. Tetszett neki nagyon, még az is, mikor véletlenül az úttestre esett, pont egy autó elé, ami átment rajta. Odafutottam hozzá, hogy biztos baja esett, és most azonnal kórházba kell vinni, de kinevetett, hogy egyáltalán nem, mert őt nem lehet ilyen könnyen elpusztítani, és egy autó meg se kottyan, sőt jól is esik neki, úgyhogy hagyjam csak ott, mert várja a következőt. És vártuk mind a ketten, de mielőtt az átment volna rajta, megállt, és kiszállt belőle egy bácsi, mert kifigyelte, hogy mi pont őt várjuk, és ránk szólt, hogy nem szabad játszani az autóúton, és ha nem vigyázok, akkor véletlenül engem is elüt, nem csak Patkánykát, pedig én egyáltalán nem vagyok olyan hülye, hogy odafeküdjek mellé. De nem hitte el, és mondta, hogy kidobja a kukába Patkánykát, ha még egyszer ilyet játszom.

És nem akartam, hogy kidobja. És igaz, hogy Patkányka nem utálta volna a kukát, de az aljáról nem tudtam volna kiszedni, és hiába kértem volna meg valakit, hogy segítsen, azt mondta volna, hogy nem, mert Patkányka egy patkány, és ezért oda is való. És azt is mondta volna, ha kiszedné, mások azt hinnék, hogy ő is játszik vele, és akkor róla is azt gondolnák, hogy büdös és undorító.

Inkább megbeszéltem Patkánykával, hogy játsszunk valami mást. Mondjuk házépítőset, mert megtaláltam Apa csikkjeit egy kupacban, és azokból nagyon jót lehet. Nem olyat, aminek teteje is van, hanem aminek felülről látszanak a szobái. Nem kellettek nagy falak, mert Patkányka olyan lakást szeretett volna, hogy könnyű ki-be járni, ha úgy van kedve. Így sokkal több szobája is lehetett. Nagyon sokat akart, mert külön kellett dagonyázós és hentergős szoba, ami direkt a lustálkodásra van. Meg sütievős is, és abba hatalmas hűtőszekrények is kellettek, amik mind tele vannak sütivel.

Becsöngettem Anyához, mert elfáradtam. Azt hittem, nem hallja, és csöngettem még egyszer. Anya vagy nagyon süket volt, vagy nem volt otthon, de én tudtam, hogy igazából egyáltalán nem süket, mert akkor is meghallotta, amit Apa mondott, amikor ezt Apa nagyon nem szerette volna, és csak azért mondta, mert muszáj volt neki. Aztán arra gondoltam, hogy biztos azért nem enged be, mert azt hiszi, hogy Apával jöttünk ketten, és azt teljesen értettem volna, ha így nem akarja kinyitni az ajtót, mióta kiderült, hogy Apa szörnnyé tud változni. Ráadásul mindig csak rosszkor, mert Anyának igen, de a napközis tanár néninek meg nem. Pont fordítva kellett volna. És nem akartam Anyára haragudni, hogy nem meri kinyitni így, de azt nagyon nem tudtam, hogy akkor miért Apát küldte értem. Arra gondoltam, biztos azért, mert igazából engem sem akart beengedni, hogy ne kelljen bajlódnia velem, meg segíteni a hülye háziírásban, mert tudtam, hogy nagyon utál velem házit írni, ezért nem segít soha, és csak mondja, hogy csináljam szebben.

Aztán rájöttem, hogy nem is baj, ha Anya beengedni, Apa meg magával vinni nem akar, mert én sem akarok velük lenni, mert nekem is van igazán fontos dolgom, legalább olyan fontos, mint az övék, és kicsit sem a háziírás, hanem Patkányka megetetése, mert nagyon megéhezett.

Kérte, hogy változtassam át sütikké az autókat, amik elmennek az utcában, és nem is sütikké, hanem igazi tortákká, mert az a kedvence. Én meg mondtam neki, hogy persze, ahogy csak szeretné, csak el ne csapja a hasát, de ő mondta, hogy olyan vele még sohasem történt, mert ő annyit ehet, amennyit akar. Beültettem a sütievős szobájába, és jött is neki egy citromos torta, aztán meg egy gesztenyés, és megijedtem, hogy Patkányka tud-e ilyen gyorsan enni, mert a torták csak jöttek egymás után, de tudott, sőt Patkányka rám szólt, hogy nehogy egyet is elfelejtsek átváltoztatni, mert az a tíz, ami eddig jött, neki meg se kottyant. Sorra készítettem is, mert jött még egy csokis meg egy marcipános, sőt egy rágógumiízű is, amit eddig csak fagyiból láttam, és Patkányka még azokat is kérte, amiket csak égetté tudtam változtatni, mert koszosak voltak. Mert szerinte azok nem is égettek, csak sarasak egy kicsit, amit ő tényleg szeret, és le is szidott, hogy figyeljek jobban, mert ezt mindig elfelejtem. És csak jöttek a torták egymás után, mintha ők is tudták volna, hogy Patkányka mennyire éhes. Annyira figyeltem rájuk, a kezeimet össze kellett szorítanom. Igazából Patkánykát akartam magamhoz ölelni, de ő mondta, hogy úgy nem tud enni, és inkább addig ne is simogassam, mert még véletlenül azt hinné, hogy el akarom venni tőle az egyik tortát, és akkor megharapna, pedig nem akarna, csak akkor muszáj lenne neki.

Akkor mondtam, hogy nem kap többet, mikor már annyira tele volt, hogy nem tudott pisszenni se, és csak ezért nem pisszentette rögtön, hogy nehogy abbahagyjam. Nem haragudtam rá, én is sokkal több tortát szeretek enni, mint amennyi belém fér. De annyi mondjuk sosem volt, csak egy szelet. És nem is baj, mert utána tudok még mozogni, meg csinálni bármit, amit meg is engednek, mert szülinap van. Nem úgy mint Patkányka, akire mégis haragudtam, mert amikor már tudott pisszenni, azt pisszegte, hogy nehogy felemeljem vagy simogassam, mert most ki kell pihennie a vacsoráját. És nem akartam, hogy megharapjon, azt meg pláne nem, hogy közben le is hányjon, mert olyan rosszul van.

Inkább nézegettem a falat. Várni unalmas, a falon meg voltak rajzok. Olyanok is, amiket festettek, de csak kettő, és inkább írások voltak. De elképzeltem, hogy nem azok, és sokkal szebbek lettek tőle. Olyanból volt sok, ami nem volt igazi rajz, és jó volt, mert nekem kellett megkeresni őket, hol vannak, mert kosznyomokból meg beütődésekből voltak, és ha az egyik nem tetszett, csak annyit mondtam, hogy az nem is rajz, hanem semmi, és akkor úgy is lett.

Anya azt mondta, hogy ilyet nem. És rögtön ki is derült, hogy milyet nem, mert kaptam egy pofont is, hogy nem azért vette nekem Egérkét drága pénzen, hogy így bánjak vele, és hogy mit képzelek, hogy csak úgy kijövök a lakásból egyedül. Kicsit sem érdekelte, hogy nem Egérke, hanem Patkányka, és ő igenis szereti a koszt, sőt ő kérte. Csak akkor figyelt rám, mikor megmondtam, miért nem vagyok még otthon. De Anya szerint akármekkora balfasz is Apa, akkor sem szabad Patkánykát odarakni idegenek undorító csikkjei közé. Hiába mondtam, hogy azok nem is idegenekéi, mert tudja meg, hogy Apáéi, mert igenis cigizik, még akkor is, ha nem mondja el neki. De Anya szerint az mindegy, mert azt neki kell vele megbeszélnie, és ne szóljak bele a butaságaimmal az ő dolgaikba. Elküldött fürdeni, mert szerinte a kézmosás már egyáltalán nem segít rajtam, mert nem tudja, milyen undorító dolgokat csináltam még, amíg nem vigyázott rám senki, és hiába mondtam, hogy nem is kell rám vigyázni, és nagylány vagyok már, mert csak kiröhögött, hogy nézzem meg magam. Jobb lett volna, ha legalább neki vicces, amit mond, mert így senkinek. Elvette Patkánykát, és beledobta a szennyesbe, hogy addig ne is álmodjak róla, amíg ki nem mossa, és hogy leszarja, ha kicsapom miatta a hisztit.

Becsapta a fürdőszoba ajtaját, mert hogyha akkora nagylány vagyok, akkor bizonyítsam be neki, hogy rendesen lefürdök, mert csak akkor hiszi el. Azt gondoltam, hogy csak azért is megmutatom neki, hogy lássa, mennyire nincs igaza.

Jó volt a meleg víz, de sokkal jobb lett volna, ha inkább egy nagy kádban lehetne fürdeni, mert az már majdnem dagonyázás. Amit Patkányka is szeret, és még Anya is, mert olyannyira tiszta lennék a végén, amennyire csak szeretné. Rájöttem, hogy ha nem folyna le a víz, akkor itt is lehetne kádazni, igaz, nem olyan kényelmesen. Elvettem a kézmosós csap mellől a dugót, jó volt ide is, és már készült a saját dagonyázós szobám. De én nem voltam olyan, mint Patkányka, nekem mégis kellett, hogy legyen valaki velem a saját dagonyázómban. Kiszedtem őt a szennyesből, hogy együtt fürödjünk. Tudtam, hogy Anya először biztos dühös lesz, mert nem fogadtam szót neki, de tudtam azt is, hogy aztán rá fog jönni, hogy én mostam ki a mosógép helyett, és akkor rá fog jönni arra is, hogy milyen nagylány vagyok már, hogy ilyet is tudok, és engedni fogja, hogy amint megszárad, játszhassak vele. De azt is tudtam, mielőtt kinyitom az ajtót, le kell engedni a vizet, hogy ne lássa, hogy Patkányka kicsit igazi dagonyává változtatta a fürdést, mert a sok sár kijött a bundájából.

De csak addig volt jó, amíg meg nem jött Apa, mert Anya rögtön meg akart vele beszélni mindent, ráadásul ordibálva, hogy hogyan képzeli, hogy csak úgy otthagy engem az utcán, és akkor Apa köszönés helyett rögtön elkezdett megint szörnnyé változni, hogy kurvára otthon kellett volna lennie Anyának, és hogy hol volt, és ne ordibáljon vele, mikor ő baszta el, és nehogy elkezdje megint, mert ahelyett, hogy bocsánatot kérne, hogy ennyire kurvára elbaszta, még direkt az agyára is megy.

Utáltam, és nem akartam arra gondolni, hogy Anya kedvesebb lenne, ha nem tudná, hogy Apa cigizik. Azt akartam képzelni, hogy nem hallom őket, vagy hogy ott se vagyok, vagy hogy még lenn sétáltatom Patkánykát, mert akkor sokkal jobb volt még minden. Azt akartam, hogy ott legyek megint, ahol még mindent szabad, mert senki nem tiltott meg semmit, mert itt igazából semmit sem szabadott, mert nem tudtam olyat csinálni, amitől abbahagyják. És arra gondoltam, hogy akkor mindegy is, hogy mit csinálok, és csak azért is újra koszos leszek, mert nekem úgy jó, mert nem érdekelnek. Felöltöztem, direkt a koszos ruhámba, és Patkánykát otthagytam fürdeni, hogy ha bejönnek, lássák meg, akkor is dagonyázok vele, ha nem akarják, mert ha ők nem hallgatnak rám, akkor én se fogok rájuk.

Megkerestem Anya szemfestékét, mert az igazán fekete, és attól tudok a legcsúnyább lenni, mert nem akartam semmit, ami szép, mert ami olyan, az hazudik. Anya arcfestékét direkt eldobtam, neki a falnak, mert azt is utáltam, mert az is csak hazudott, hogy Anya arca nem is lett lila, és ráadásul nem is volt jó, mert teljesen látszott, hogy az arca nem is olyan színű, és csak festék. És ez még annak is kiderült volna, aki vak, mert ha puszit adott volna neki, rögtön érezte volna, hogy lenyalta a festéket, és hogy nem finom, és én sem akartam már puszit adni Anyának. Összefirkáltam az arcom, hogy fel se ismerjenek, hogy valaki más legyek, aki nincs is itt, és ha valaki nincs itt, akkor az nem is hall semmit.

‍