Részlet Bajcsi Anna olimpiászos dolgozatából

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból

Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

‍

Bajcsi Anna

Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, XII. osztály, II. díj

Medve Gábor beszéde

Kedves és mélyen tisztelt egybegyűltek! Nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek ma, önökkel. Habár őszintén bevallom, úgy érzem, nem érdemeltem meg ezt a díjat. Éspedig azért nem, mert kérdéseimre a művemben nem találok és nem adok választ. De talán nem is ez az alkotás lényege, hanem az, hogy kérdéseket tegyen fel és felnyissa a nép szemét. Ebben talán sikerrel jártam. (…) Gyerekkoromban én voltam maga a lázadás, de már belátom, sokkal fontosabb és hasznosabb a közös jóért tenni, mint értelmetlenül szembeszegülni egy olyan hatalommal, ami a közösség javát akarja. (…)

Both Benedek belső monológja

Te, Medve, te? Te, aki üvöltve és minden porcikáddal szembeszegültél az elnyomással? A te szádból hallom ezeket a szavakat? Nem tudom eldönteni, hogy erre kényszerítettek, megfenyegettek, vagy tényleg őszintén hiszed, amiket mondasz. Éljen a rendszer, igen! Medve… (…) Ki fog az égből eső fehér hó lenni, a megváltás? Emlékszel, Medve, emlékezned kell! Most csak sár van, mint akkor, az iskolaudvaron. (…) Mintha ködbe borulna minden. Mintha minden, amit eddig ismertem és hittem, összeomlana. És a te kezedben van a fegyver, Medve, amivel ezt a világot rombolod. (…) Mintha valamiféle nyirkos köd borulna az elmémre… Legyél a hó, Medve, kérlek, legyél a hó!

Nagy Eszter

János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, XII. osztály, III. díj

Medve Gábor beszéde a díjátadó ünnepségen

Kedves jelenlévők! (Ezt hangosan, ünnepélyesen mondd)

Kezdeni mindent a legelejéről kell, azt hiszem, így hát kezdjük a legelejéről. Hogy mi volt számomra a genezis! Hát nem a születésem, sem az első biciklim, de nem is az első megírt versem. Az integritásom az alreálban látott először napvilágot (…) és ott is szilárdult kővé. (…) Ebből a mi sajátos nyelvszemléletünkből, ahol előbb jön a megértés és utána a szó, az következik, hogy a katonaember nem a szavak embere. A katonaember a tettek embere. A katonaember a gesztusok embere. Itt állok most előttetek ezzel a díjjal a kezemben, és azt kell hogy mondjam, elkényeztetve érzem magam. (…) A kitüntetés nekem, ne értsenek félre, durva, hangos, elnagyolt jelnek tűnik, amiből a külvilág ért. Azt kérem mindannyiótoktól, hogy maradjunk meg abban a finom világérzékelésben, amelyre tanítottak minket. (…) A vezetőséget pedig arra kérem, hogy több díjat, kitüntetést és felhajtást ne szervezzen körém, mert most is minden másodpercben hamisnak érzem magammal szemben. (…)

Both Benedek belső monológja a kitüntetés kapcsán

Te jó ég, ne tudjátok meg, min mentem keresztül, miközben Medve a beszédét makogta. Az volt az érzésem, hogy bármelyik percben kész ráborítani a parancsnokokra az asztalt, a pódiumot (…). Micsoda sértés, micsoda tenyérbe mászó istentelenség lehet medált akasztani a nyakába csak azért, mert a dolgát végzi? (…) Olyan büszke vagyok rá, mint soha senkire. Csak jót tesz neki az írás (bár még soha semmit nem olvastam tőle). (…) És ezt persze mind nem mondom el neki.