Mijazaki és a kérdés

Amikor először olvastam, hogy Mijazaki Hajao új – és úgy néz ki, utolsó – filmjének a címe angolul The Boy and the Heron lesz (mifelénk is A fiú és a szürke gém/Băiatul și stârcul címmel került a mozikba), még jobban kezdett érdekelni, hogy japánul miért Kimitachi wa dō ikiru ka, azaz Hogyan éltek? a cím, s hogy miért lettünk ettől megfosztva – ez utóbbi kérdésemre bonyolultabb választ adni, a Nagy Címváltoztatás hatásait viszont körbe lehet járni. Először az eredeti, japán címről tudtam, ami egyből kíváncsivá tett: egy ilyen egyszerű és éles kérdés ritkán hagyja nyugodni az embert. Ehhez képest az angol cím (s ezzel mind a magyar, mind a román) mintha az állatmesékhez és a varázsmesékhez igazítaná az előzetes elvárásokat.

Miről szól a film? Mindenről. A gyászról, az alkotásról, a világot fenntartó erők rejtélyességéről, az élet makacsságáról az erőszak és a túlvilág közönyének ellenében. El lehet kezdeni leírni részletekbe menően a tartalmat, valahogy így: A fiú és a szürke gém a második világháború Japánjában játszódik. Mahito, a főszereplő (azaz a fiú) apja gyártulajdonos, munkásai repülőkhöz gyártanak alkatrészeket. Amikor Tokióban a bombázások után tűz üt ki, Mahito édesanyja, aki éppen kórházban van, meghal. A továbbiakban a fiú ezt próbálja feldolgozni: apjával és annak új párjával, Natsukóval (aki nem mellesleg édesanyjának a testvére) elköltöznek a vidéki házukba; itt viszont bonyolulttá kezdenek válni a dolgok, s a történet elmesélésével, összegzésével akarva-­akaratlanul is erőszakot követünk el, megfosztjuk az olvasót azoktól a többletektől, amit az aprócska, sokszor tét nélkülinek tűnő részletecskék jelentenek Mijazaki filmjeiben (ezt a klisét szinte mindennel kapcsolatban el lehet mondani, ebből a szempontból Mijazaki filmjei nem feltétlenül egyediek), s könnyen az a benyomása támadhat bárkinek, hogy itt valóban csak egy fiú és egy szürke gém furcsa lényekkel és túlvilági, idegen törvények szerint működő helyekkel teli kalandjáról van szó. A Mijazaki-filmekről nehéz eldönteni, hogy mi az, amit feltétlenül közölni kell olyasvalakivel, aki még nem látta az adott filmet, mert a lényeg nem a különböző kulturális közegekből jól ismert narratív fordulatokon, toposzokon, szimbólumokon, motívumokon van, amik mentén zanzásítani lehet egy-egy történetet, hanem az ezek köré fonódó s ezeket összeforrasztó viszonylag miniatűr gesztusokon, amiket Mijazaki kifejező stílusa jól meg tud jeleníteni (gondoljunk csak arra, ahogy Chihiro eszi a rizsgombócot, ahogy a Ponyóban Sosuke magához szorítja homokozóvedrecskéjét, ahogy a szóban forgó filmben Natsuko feldühödik, amikor Mahito belép a szülőszobába, vagy ahogy A vadon hercegnőjében Ashitaka megáll és körülnéz, amikor megérkeznek a gyógyvízhez).

A fiú és a szürke gémet nem érdemes (vagy nem is lehet) felhúzni egyetlen általános iskolában jól begyakorolt tartalomsémára sem. Hogy lehet egy tartalomban érzékeltetni, hogy a papagáj-társadalomnak helye van a történetben? Hogy lehet a gróf-papagáj katonás lépéseinek jelentőségét kihangsúlyozni, láttatni csöppenő taknyát, ahogy a világrend fölötti uralomra tör? Hogyan fér bele egy összegzésbe az a misztikum, ami abban rejlik, hogy a világ sorsa pár ingó kockán, egy kozmikus kövön és egy öreg remetén múlik? Mijazaki ismét olyan komplex világot teremtett, hogy nem vagyok hajlandó tartalmakat kifaragni belőle, mert filmjeinek tétje nem az, hogy a narratíva könnyen felfogható s példázattá alakítható legyen. Nem hiába egy kérdés utolsó filmjének eredeti címe: a Hogyan éltek?-kel mintha az egész életművét latba téve szögezne kérdést a világnak s önmagának; erre a kérdésre azonban a lehető legkevésbé igazi válasz az, ha narratívát faragunk életünkből, s jól tagoltan elmeséljük – így filmjeire sem az kellene legyen a befogadói válasz, hogy jól végigkövethető narratív szálakat bogozunk ki a metafizikai misztériumból, amit Mijazaki elénk tár.

A fiú és a szürke gémben a világ rendjét egy kockatorony határozza meg, amit egy öreg remete, Mahito édesanyjának a nagybátyja felügyel a vidéki birtok szélén található toronyban. Ennek a kockatoronynak a stabilitása jól láthatóan kevesen múlik: nem úgy van az összerakva, hogy garantált legyen a világ örökkévalósága – hengerek egyensúlyoznak téglatesteken, hasábok gömbökön. Mijazaki nem rántja le a leplet arról, hogy miért vannak úgy a dolgok, ahogy vannak: a világok logikáját azoknak lakói nem tudják teljességgel felfogni; még a kockatorony alkotójának, az öregnek is szüksége van a rejtélyes meteoritra, hogy a világ pillanatnyi rendjét fenntartsa. Senki sem ura a nagybetűs Sorsnak, minden a törékeny egyensúly esetlegességétől függ. Így a gém címszereplővé emelésének ellenére is csak egy csökönyös kalauz, aki korántsem tájékozódik magabiztosan azokon a helyeken, ahol Mahitót kéne átvezesse. Egy cinikus, aki, bár ő maga is ki van szolgáltatva az időn túli világ megmagyarázhatatlan fedezetű törvényeinek, kihasználja, hogy Mahito még annyira sem érti a világ működését, mint ő – s amíg a fiúban csak a tudatlan, halandó embert látja, addig rosszindulattal fordul felé. Azzal, hogy elhívja Mahitót a toronyba, kínozni akarja halott anyja képével, szembeállítani ember mivoltának véglegességével. Az, hogy végül ketten jutnak el az időn túli szobába, ráadásul Mahito édesanyjának segítségével, alkalmat enged arra, hogy a Hogyan éltek? kérdésre ne csak a téridő földi linearitásában keressük az irányvonalakat.

Az, hogy a nem japán cím csupán leírja, ami a plakáton van, nem indít be semmilyen előzetes morfondírozást; megnyugtat, hogy igen, valóban jól látjuk, a plakáton az a madár egy szürke gém, a fiú az íjjal pedig valóban egy fiú. Ez eléggé megfoszt minket attól a többlettől, amit a Josino Genzaburo 1937-es regényéből kölcsönvett (vagy inkább annak mentén továbbkérdezett) Hogyan éltek? kérdés ad. Ennek hiányában nehezebb kérdésként kezelni a filmet: ha pedig minden jelenetében a mesét keressük, könnyen belegabalyodhatunk az egymást keresztező szálakba s a klasszikus mese felőli értelmezgetés csapdájába. A fiú és a szürke gém Mijazaki egyik legtöményebb filmje (úgy, hogy egyidejűleg a legviccesebb is), amit az X és Y formátumú cím megfoszt attól, hogy méltón bejelentse magát a nem japán közönségnek. Az, hogy Mijazaki Hajao pályafutása végén kérdéssel fordul felénk, nem lezárja az életművet, hanem megnyitja azt, annak újra- meg újragondolására szólít fel anélkül, hogy bármilyen módon megkönnyebbítené dolgunk azzal, hogy gyanúsan jól követhető és egyszerű irányelveket tár elénk a filmjei által felvetett kérdések megválaszolásához.

‍

A fiú és a szürke gém (Kimitachi wa dō ikiru ka / The Boy and the Heron), színes japán animáció, 124 perc, 2023. Rendező és forgatókönyvíró: Mijazaki Hajao. Író: Josino Genzaburo. Operatőr: Okui Acusi. Zene: Hiszaisi Dzsó. Szereplők (hang): Soma Santoki, Masaki Suda, Takuja Kimura, Josino Kimura.