Lapolvasó szem, átszerkesztő ceruza. Arany János széljegyzeteiről

Hogy a költők különböznek alkotói módszereiket tekintve, tudjuk. Hogy az időszaki sajtó hasábjaira szorgalmasan szöveget kell gyűjteni, a szerzőket és a közönséget megtartani, szintén vitán felül áll. Arany János kézzel írott bejegyzéseinek azonosítása töredékeiben fellelhető könyvtára nyomtatványain felvetik a kérdést, mivel értjük ma jobban – ha jobban érthetjük – Arany világát.
Az elmúlt száz esztendőben többször is aktuálissá vált irodalomtörténészi szándék az volt, hogy Arany könyvtára egyedül fennmaradt egységét, a szalontai Arany János Emlékmúzeumban őrzött anyagot módszeresen feltárják, hiszen a szerző olvasmányainak ismerete rendszerint a művek és alkotójuk világához visz közelebb. Kéziratos katalógusok készültek, többen rácsodálkoztak a költő könyvbe jegyzetelő olvasási szokására, erről elszórt híradások is születtek: Voinovich Géza Arany Nyelvőr-beli széljegyzeteivel (1917), Abafáy Gusztáv általában a szalontai Arany-könyvtárbeliekkel (1965), Gergely Pál egy francia antológiában fennmaradt bejegyzéseivel (1979); Király Erzsébet – Kovács Sándor Iván a Tasso eposzához írottakkal (1983), Kovács Sándor Iván is ez utóbbiakkal és az Ariosto eposzához írottakkal (1993) – hogy csak néhányat említsünk. Ile Erzsébet 2005-ben Kolozsvárt megvédett doktori értekezésben tárgyalta a szalontai széljegyzetek kérdését.
Íme azonban az új könyv: az olvasó Arany Jánosra vetít éles fényt! Pontosabban rá mint szerkesztőre. Vagyis főszerkesztőre. Pontosabban rá mint a német–magyar fordítóra… (Folytathatnók a sort.)
Arany műveinek 1951-ben kezdett és utoljára (2014-ben) levelezéskötetet felmutató kritikai kiadása egy újabb tétellel gyarapodott – a Magyar Tudományos Akadémia Textológiai Bizottsága jóváhagyásával – Hász-Fehér Katalinnak köszönhetően: Arany János Lapszéli Jegyzetek. Folyóiratok I. A kötet a Szalontán őrzött kiadványoknak főleg Arany János szöveges hagyatékát bővítő-pontosító bejegyzéseire, azoknak a nyomtatott szövegekkel való dialógusára épül. Egy négykötetnyi alsorozat tartalmazza e terv szerint az úgynevezett margináliákat, ezek között az első lett az Europa – Chronik der gebildeten Welt című lipcsei hetilapban található lapszéljegyzetek közreadása, mert egyértelművé vált, hogy a 130 füzetnyi német nyelvű magazin az Arany János által szerkesztett Koszorú (1863–1865) meghatározó forrását jelenti.
A szerkesztők azt tervezik, hogy a II. kötet hozza a nagyszalontai emlékmúzeumban őrzött időszaki sajtótermékek széljegyzeteit (mintegy negyven időszaki kiadvány, továbbá különlenyomatok, kisnyomtatványok bejegyzéseit a lapok katalógusával együtt), a III–IV. kötetben lesznek majd olvashatók a nagyszalontai emlékmúzeumban őrzött könyvek és Arany Jánosnak más gyűjteményekben azonosítható könyveinek széljegyzetei és a könyvek – Arany János egykori könyvtára – katalógusa.
A korszakban kitűnően tájékozódó, korábban Döbrentei Gábor-, Gyulai Lajos-filológiával, általános textológiai kérdésekkel is foglalkozó sajtó alá rendező, a Szegedi Tudományegyetem tanára, Hász-Fehér Katalin a feltárás itt alkalmazott módszerének bemutatását megelőzően a kutatás történetét is összefoglalja. Az újrainduló Arany kritikai kiadás tervébe bekerült a szalontai Arany János Emlékmúzeumban őrzött emlékkönyvtár széljegyzetes anyagának kiadása, korábban egy kötetnyi szövegre számítottak, az időközben előkerülő széljegyzetek mennyisége és a feldolgozás koncepciója miatt azonban lényegesen több anyag gyűlt össze, ennek koherens kötetté szervezése nem volt könnyű.
A munka nehézségi fokára, tárgyára és eredményére nézve itt a saját magát széljegyzetelő Aranyt idéznők 1863-ból: „Sürög, ami sűrű, sajog ami fényes.” Lábjegyzete: „Ragyog, régiesen. (»sajog, mint arany.«) A. J.”
A kötet három nagy egysége a következő: a sorozatterv ismertetése; I. információk Arany János könyvtáráról, az arra és a széljegyzetekre vonatkozó kutatásokról, szövegtipológia és a kéziratok átírásának-nyomtatott kiadásának kérdései; információk a Koszorúról; II. az átvételek módja, a szerzőségi kérdések; III. textológiai elvek és eljárások, a német nyelvű folyóirat jelöléseinek és jegyzeteinek katalógusa, szövegszintű közlések (kevés híján ezer lapnyi terjedelemben); mutatók, benne statisztikák a Koszorú külföldi forrásokra vonatkozó átvételeiről, az Európából való átvételekről (mindkét statisztikában külön rovattal Arany szerepét illetően – átvevő?, szerző? –); névmutató, rövidítések (nyomtatott források jegyzéke); német nyelvű rezümé, illusztrációk (voltaképpen fényképek az Europából, a szerény – könnyed vonásnyi – jelölések láttatása érdekében (egyetlen fénykép a Koszorú valamelyik példányáról jól kiegészítette volna a sort…).
Források híján tehát következtetni arra, hogy Arany mely sajtótermékeket követte, melyekből dolgozott ő maga, és hogyan változott érdeklődése, esetleg hozzáférése, olvasásra fordítható ideje a Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú szerkesztése fél évtizedében.
Hadd emlékeztessünk itt arra, hogy Budapest bombázásakor a Voinovich-vil­lá­ban semmisült meg Arany János kézirathagyatéka és könyvtárának nagyobbik része (oda Arany László özvegye, Voinovich Gézáné révén került). Így a szalontai nyomtatványok és bennük az Arany-széljegyzetek ritka dokumentáris értéket nyernek. Arany János könyvtárának története is feltárul (az egyes művek hogyan kerültek a költő gyermekeihez, Arany Juliskához, Arany Lászlóhoz – és hogyan aztán az Arany Emlékmúzeumba), közben a költő tevékenységei között nagyobb hangsúlyt kap folyóirat-szerkesztői munkája…, Budapestre költözése, az általa szerkesztett, a Revue des deux mondes kritikai szellemét a magyar irodalmi világban meghonosítani szándékozó Szépirodalmi Szemle (1861–63), majd a szélesebb körnek szóló Koszorú (1862. december – 1865. június) története: a lapalapítási engedélyek megszerzése, a munkatársi kör kialakítása, a megrendelők táborának figyelemmel kísérése és hétről hétre a megjelenést biztosító szövegmennyiség előteremtése. Arany saját készítésű, önironikus Sír-verse és epigrammatikus fohásza 1862-ből e szerkesztő-állapot jelentőségét jelzi:
ITT NYUGSZIKARANY JÁNOSSZERKESZTŐSZÜLETETT 1817. MÁRCIUS 2-ÁNMEGHALT…Nincs végezve itt még a cikk,Folytatása következik:Én-Uram, légy én szerkesztőm,Új folyamban újrakezdőm.
A Koszorú a korszaknak nem egyetlen, de nagy ambíciókkal induló lapja volt. Rendszeres munkatársai közé tartozott Gyulai Pál, Szász Béla, Szász Károly, Salamon Ferenc, az utolsó esztendőben Arany László. Kisebb teret szentelt a kritikának, mint elődje, a Szépirodalmi Figyelő, de nem zárkózott el előle (lásd például az Arany által Vadrózsapörnek nevezett, a népballadákra vonatkozó, a Fővárosi Lapokat, a Budapesti Szemlét is érintő népköltészeti vitát vagy az írói nyelvhasználat szabadságára vonatkozót (Vörösmarty Fóti dala kapcsán Gyulai Pál és Brassai Sámuel között.) A lap színvonalas és szélesebb rétegek számára is közérthető kívánt lenni, bár a divatlapok képes megoldásait eleve kizárta (alkalmanként azonban íróportrékat mellékelt egyes számaihoz).
A bejegyzések feltárása folyamán a forrásszöveg és a célszöveg közötti folyamatos és összetett komparációs műveleteket kell sajátos nyelvi formációk közvetítésével elvégezni; a kutató az identifikáció feladatait a jelzetek, a pecsétek, dedikációk, idegen eredetű, illetőleg bizonytalan eredetű bejegyzések fajtáival, sőt a felvágott oldalakkal is számolva kívánta megoldani – és minden esetben a széljegyzetekkel ellátott kiadvány állapotát is leírta. A levelezés tanúsága is fontos a széljegyzetelés értelmezésében.
A kéziratos jelek átírása a most közölt kritikai szövegbe nem kis fejtörést okozhatott (ma írásjelekként vagy matematikai jelekként használt megoldások, különböző színű aláhúzások, a lapok betűrése stb), itt tesszük szóvá, hogy a kipipázás helyett talán szerencsésebb lett volna a kipipálás terminust használni (65. l).
A német nyelvű folyóirat, az Europa – Chronik der gebildeten Welt, amelyben Arany és mások keze is jegyzéseket tett, 1835 és 1885 között jelent meg Johann Karl August Lewald szerkesztésében (1837), nemzetközi szemle rovata tartalmas volt; figyelmet szentelt Európa zenei és színházi életének. A Koszorú külföldi átvételének statisztikája a sajtó alá rendező szerint a következő (van olyan eset is, hogy több német szövegből egy magyar cikk lett): az Europában kijelölt cikkek száma: 341; tényleges átvétel a Koszorúba: 120; kijelölt, de át nem vett cikk: 221; jelöletlen átvétel: 213 cikk; az összes érintett Europa-beli írás: 554 (Széljegyzetek 46).
A Szépirodalmi Figyelőn Vas Gereben szerkesztő neve is szerepelt, e lap számára például Magazin für die Literatur des Auslandes-t Lévay József szemlézte (1862). A Koszorúnak (1863–1865) Arany János egy személyben volt szerkesztője és kiadója (összesen mintegy 3100 lapnyi nyomtatott szöveget jelent). A szerkesztő Arany az imagológiai kérdésekre fogékony volt, a magyarokról szóló cikkeket gyakran szemlézi.
Arany költészetének távlati alakulása is összefüggésbe hozható az Europában olvasottakkal, hiszen például Anton Kerner szövegéhez, amely a szerzőnek Aus dem Haideleben des ungarischen Tieflandes című kötete első fejezete, és amely arra a veszélyre figyelmeztet, hogy az új technikák bevezetésével fél évszázadon belül a „romantikus pusztai élet” eltűnik, ezért fontos feladat az őseredetiség maradványainak megörökítése képben és írásban – Arany János a következő megjegyzést fűzte: „Szeretném, ha a következő vázlatokban ennek a feladatnak egy részét sikerülne megoldanom.” (Széljegyzetek 384) – a Tengeri-hántás (1877) és a Vörös Rébék (1877) ennek a vállalásnak a jegyében is olvasható.
A kötet sajtó alá rendezője több módon is ellenőrzi a folyóirat szövegeinek felhasználását a puszta olvasástól az átvételi formáig, módszerét korszerű textológiai szemlélet határozza meg:
„Arany igen gyakran csak beleolvasott egy-egy értekezésbe vagy szépirodalmi szövegbe. Tudományos munka esetén az első oldalakat, az értekezés közepét, sokszor azonban csak a végét, a gondolatmenet összegzését vágta fel. Ezzel az eljárással különösen a szerkesztői évek alatt találkozhatni. Előfordul, hogy bejegyzések találhatók a felvágatlan oldalakon is. Ilyenkor Arany a lapok szétnyíló sarkát emelte fel, úgy nézett bele a szövegbe. Az ilyen nyomok lapolvasói módszeréről tanúskodnak: nemcsak a tartalomjegyzékből tájékozódott, hanem előbb áttekintette a cikkeket, „beolvasott” az ívekbe, és utána vágta fel (vagy nem vágta fel)”– írja Hász-Fehér Katalin. Kutatásai szerint szinte fele a Koszorúban közölt átvett anyagnak az Europából származik; a folyóirat 554 cikkét használta fel Arany János valamilyen módon; egyeseket csak megjelölt, másokat magyarra lefordítva és átszerkesztve közölt is a Koszorúban.
Arany forráshasználata ismeretére hoz sok újat ez a hatalmas anyagot mozgató (a megjelölt német folyóiratszövegeket is közlő, azok utalásait is magyarázatokkal feloldó) könyv; szempontokat ötvöz a bizonytalan szerzőségű szövegek határozottabb szerzőhöz rendelésére. Arany írói álnevei: y, A-any, akaki, ifj. Árvay Imre – nem voltak minden esetben segítségére a sajtó alá rendezőnek a szövegek szerzőhöz rendelésében, nyelvhasználati, életrajzi komparatív argumentumokat használt. Filológust próbáló feladat a szerző (a fordító, az átvevő-átszerkesztő) azonosítása. A németül publikált, de nem csak német nyelvterületről gyűjtött kulturális információk és kommentárok szerzői is gyakran burkolóztak névtelenségbe, akkor is például, amikor a korszak költészeti „korifeusairól” szóltak – köztük terjedelmesebben Arany Jánosról is (1862–3). Az A. J. monogrammal megjelent ismertetőt: Asszonyélet, Költemények Johannától (Németből) Németh G. Béla például a berlini Volkszeitung alapján készült, eredeti Arany-írásnak gondolta, ez azonban, most már tudjuk: szó szerinti átültetés az Europából, a Volkszeitungra való utalással együtt. (Széljegyetek 57); a sajtó alá rendező egyebütt is pontosít korábbi megállapításokat (például Németh G. Béláét – aki szerint Arany már a Szépirodalmi Figyelő szerkesztése idején is rendszeresen olvasta az Europát).
A költő egyébként folyóirat-szerkesztőként leleményességét is bemutatja: járatos az időszaki sajtó kivonatolásában: németül olvas! (a szemléző lap szemlézésének lehetünk tanúi). Az 1862. decemberi lap (Europa) anyagából 1863 februárjában már magyar szöveg lesz a Koszorú hasábjain hírátvétel, kivonatolás, címadás (átcímkézés) révén. Az Europára mint forrásra a Koszorú az átvételek mennyisége ellenére ritkán hivatkozik. A leggyakrabban elhallgatja Arany a forrást; másutt csak futólag tünteti fel, hogy átvételről van szó („mint egy német lap kifejezi”; „egy lipcsei folyóirat”; „külföldi lapok”), olykor pedig megtévesztő a forrás megnevezése, mert a Koszorúba a német szövegből a hivatkozást átveszi a szerkesztő. 1863/3. 4. Kaulbachs „Zeitalter der Reformation” in photographischer Nachbildung, Wochenchronik, Bildende Kunst rovat, 46–47. h. = „A reformatio kora” Kaulbachtól, Koszorú I/I. 1863/6, febr. 8. Képzőművészetek rovat, 140–141.
A mostanra elkészült termetes könyv nem egyébre vállalkozik, mint ami a filológus álmaiban megjelenik: a bizonytalanság oszlatására, összefüggések meglátására, megfogalmazására, új információk közzétételére és nem utolsósorban a szerzői életrajz kiegészítésére. A könyv több is, mit amit ígér, textológiai és (komparatív) sajtótörténeti információkat nyújt és meglepően sok szöveggel gyarapítja az Arany-szövegkincset.


Arany János Lapszéli jegyzetek. Folyóiratok I. S. a. r. Hász-Fehér Katalin. Universitas Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalom­tudományi Intézet, Budapest, 2016, 1424 lap. [Arany János munkái]